2015. december 25. (278. nap)

Még mindig beteg vagyok, illetve semmi hangom sincs. Próbálok elcsendesedni, és hosszú idő óta most először ez sikerül is egy kicsit, de még mindig nem eléggé. Legalábbis nem eléggé ahhoz, hogy számottevő javulás álljon elő az állapotomban. Így, persze, szóba sem jöhet a sportolás, ami elég nagy baj, de akkor sem tudok változtatni rajta. Évek óta minden december 24-dikén futottam, ma viszont ez nem jött össze. Helyette elméleti edzést tartok, vagyis fejben futok. Mert az embernek akkor is benne kell maradnia a lendületben, amikor arra a teste nem képes. Benne kell maradni a lendületben, és örülnie kell annak, hogy van valami, ami viszi őt előre. Engem visz, sodor az élet, és ez nagyon jó. Jönnek a feladatok egyre-másra, jönnek helyzetek, a gondolatok, az inspirációk, és most mellesleg jön pár nyugodtabb nap is, amikor adódik egy kis nyugalom. Aztán majd meglátjuk, szeretnék már túl lenni az összes nyavalyán, mert ezt a blogot eddig túlságosan is uralták a nyavalygások. Nem azért kezdtem el írni 278 nappal ezelőtt, hogy egy csomó szenvelgő siránkozás legyen belőle...

2015. december 19. (272. nap)

Az elhúzódó, hosszú betegség, amellyel még mindig küszködöm, kicsit visszavetett e napló írásában. Persze, nem kell mindent a betegségre fogni, de az igaz, hogy a többi blogom (főleg a két új, a címüket és a rájuk mutató linkeket fel is tettem az oldalak listájára, hogy az esetleges érdeklődők könnyen odataláljanak) az elmúlt hetek során többet hozott. Az okok részletezésébe nem mennék bele, viszont azt leszögezem, hogy feltett szándékom a Leonidasz blog életben tartása is. Eléggé úgy tűnik, hogy sok minden meg fog változni körülöttem, lehet, hogy egy teljesen új életszakasz vár rám. Viszont Leonidasznak abban az új életszakaszban is lesz teendője bőven, tehát nem fog eltűnni, és nem fognak eltűnni azok a motivációk sem, amelyek őt tisztes helytállásra késztetik.