2016. április 30. (405. nap)

Eltelt a felkészülés egyik fontos és sikeres hónapja, mely nem kevés tanulságot is hozott. Példának kiválóan megfelel az, amelyik csütörtök este képződött, az egyébként jól sikerült félmaratoni távú futás után hazaérve arra lettem figyelmes, hogy testem néhány részén foltokban rám ömlött valamilyen kiütés, amely először nem nagyon lepett meg, mert máskor is előfordult már hasonló, de amikor szinte robbanásszerűen továbbterjedt mindenfelé, és végül a bőrfelületem harmadát-felét is beborította, kezdtem rosszul érezni magam. Gyorsan megittam egy kálcium pezsgőtabletta duplát, levetkőztem anyaszült meztelenre, úgy nyújtottam, majd (még mindig meztelenül :-) lezuhanyoztam, de a kiütések nem nagyon múltak, sőt a végére még az erő is kiment belőlem, le kellett feküdni pár percre. Aztán még történt pár apróság, de végül elég hamar, egy-két órán belül teljesen felépültem, vagyis tényleg csak egy átmeneti zavar támadt. Nyilvánvalóan megborult valami az ionháztartásom körül, amiből az következik, hogy ezentúl jobban kell majd figyelnem arra, hogy bizonyos nyomelemek megfelelő mennyiségben bekerüljenek a szervezetembe. Meg fogom tenni a szükséges intézkedéseket :-)!

Amúgy a hónap mérlege nem rossz. Igaz, hogy a tervezett 200 km helyett csak 180-at teljesítettem, de ez nem dráma, sikerült elég jól összhangban maradnom többi körülményeimmel, a futás miatt nem maradt el más lényeges dolog, és ez nagyon jó és fontos is. Futottam 3 félmaratont, és egy 20 km-eset, ilyen hónap eddigi egész életem során se volt túl sok, az elmúlt években pedig hasonlónak még a közelébe se jutottam. Mindez a felkészülés negyedik hónapjában történt meg úgy, hogy januárban tényleg a nulláról indultam, vagyis nem lehet okom a panaszra. Viszont közben nagyon világos előttem az is, hogy nem fizikai teljesítményeket kell hajszolnom, hanem bele kell lazulnom a futásba. Ez azért érdekes kicsit, hisz úgy kell csinálnom egy kívülről áldozatot követelőnek tűnő edzésmunkát, hogy azt közben belülről egyáltalán ne érezzem annak. Őszintén megmondom, hogy ez nem könnyű, sőt nehéz, sokkal nehezebb, mint a fizikai része. De hát pont attól van értelme...

Májusban el kell kezdeni a hegyi futásokat (már kértem Zolit, hogy jövő pénteken jöjjön el velem Tokajba), hogy a június őrültség (Bükki Hegyimaraton) azért ne legyen alapból esélytelen, ezen kívül egyszer szeretnék öt olyan nap alatt három félmaratont futni, úgy, ahogy áprilisban futottam öt nap alatt háromszor 15 km-t. Lehet, hogy a futások számát is növelni kéne picit, de azt erőltetném a legkevésbé, úgy érzem, hogy most még tökéletesen rendben van a heti szűk (vagy nem szűk) három. Nem holnap lesz a Balaton körüli futás, értelmetlen lenne túl hamar elkezdeni a futóalkalmak sűrítését. Kell az ív, kell a jó rávezetés, és azon az íven előrébb lenni ugyanolyan rossz, mint a lemaradni rajta. Szóval elég összetett dolog ez az egész, mindig ugyanoda jutok vissza :-)!

2016. április 28. (403. nap)

Nem akarom, hogy csak jó dolgok történjenek velem, de azt se, hogy csak rosszak. Azt szeretném, ha pont azok a dolgok történnének meg velem, amelyekre szükségem van ahhoz, hogy emberibb emberré váljak. A jó és a rossz dolgoknak pont az az egyedi koktélja, amely pont nekem lett kikeverve, amely az én készségeim és az én nem készségeimhez lett kitalálva, amely legtöbbet pont rajtam tud mozdítani. A lét személyes valóság, és mindenkinek készít valami személyeset. Én az enyémet kérem! És azt, hogy legyen bátorságom elfogadni!

2016. április 27. (402. nap)

Sose feledkezz meg arról, hogy a benned lévő szellemiség király. Szellemiség vagy, viselkedj tehát királyhoz méltóan. Ezzel a Yesudian idézettel zárul egy nagyon fontos könyv. Én pedig egy harcos király nevét kaptam a balatoni futáshoz, amiből elég egyértelműen látszik, hogy feladatom a királyság szellemiség megértése és kibontása magamban. A futás csak akkor lehet sikeres, ha közben felnövök és igazodom bennem lakó királyi énemhez. És ehhez nem csak a testet kell edzeni, hanem az elmét és a szívet is. Azok a helyzetek, amelyekbe kerülni fogok, majd elvégzik ezt a feladatot...

2016. április 26. (401. nap)

Tegnap végül elég jót futottam a szélviharban, bár nem kezdődött valami fényesen, mert még nagyon éreztem a lábamban a két utolsót, de aztán belelazultam kicsit, és a végén hajszálra annyi lett az időeredmény, mint pár hete ugyanezen a távon. Ezzel teljesítettem az öt nap alatti három 15 km-es távot, illetve egy kicsit túl is szaladtam, hiszen a középső alkalom nem is 15 volt, hanem 18. A héten még szeretnék futni két félmarit (egyet csütörtökön, egyet vasárnap, majd meglátjuk, hogy mi sikerül), és nem sokára szeretném ugyanezt az öt napos, három futásos vállalást megismételni, viszont úgy, hogy nagyobb távot teljesítek háromszor, talán nem nehéz kitalálni, hogy éppen a 21,1 km-es félmaratoni távot szeretném beszorozni hárommal :-)...

2016. április 24. (399. nap)

A tegnapi futás a vártnál jobban sikerült, Zoli javasolt egy kis kitérőt (amelytől eleinte kicsit berzenkedtem, de aztán beláttam, hogy igaza van, mert nagyon szép az a csatornapart is), így nem 15 km lett a vége, hanem 18, de annyi baj legyen! A következő futás hétfőn lesz, most viszont még kell írnom pár szót azokról a tervekről, melyek időközben keletkeztek. Az első egy félmaratonról szól, amely úgy jött létre, hogy Dominika lányom kénytelen volt lemondania az április végére beütemezett versenyét, és szerettem volna kitalálni neki valamit helyette. Ha minden összejön, május 21-én Tiszakécskén együtt fogunk futni, sőt úgy néz ki, hogy Zoli is ott lesz. A másik a Bükki Hegyimaraton, amely egy kicsit őrültségnek hangzik június közepén, de Zoli végül is azzal győzött meg, hogy a szintidő 6 óra, és nincs semmi baj abból, ha valaki csak a szintidőn belüli teljesítésre hajt. Márpedig 6 óra alatt 42 km-t valahogy le lehet szenvedni még a Bükkben is annak, aki sík terepen stabilan két órán belül futja a félmaratont. Illetve gondolom én, de majd meglátjuk. Viszont az nem normális, ha az ember soha nem csinál semmilyen őrültséget :-)!

2016. április 23. (398. nap)

Tegnapelőtt olyat tettem, amilyet bizonyára még sokszor kell tennem, ha körbe akarom futni a Balatont. Négy napos, elég tömény programú kiküldetésből három órás vezetés után este fél nyolcra hazaérve éppen csak szusszantam egyet, és már húztam is a futócipőmet, irány a Stadion, 25 kör, hogy tudjam tartani azt, amit pár nappal korábban elterveztem. Majdnem 10 óráig ott köröztem, hivatalosan addig van nyitva ez a létesítmény, de ezúttal nem én voltam az utolsó, sőt még a világítást se kapcsolta le senki akkor. Élmény volt, ha nem is tökéletes, mert végig elég merev voltam. A mai futásra, melyre délután ötkor fog sor kerülni, szeretnék kicsit kilazulni, most éppen azon vagyok :-)!

2016. április 17. (392. nap)

Hát ez a mai félmari nem volt olyan könnyű, mint szerettem volna. Az elején gondoltam arra, hogy talán az 5 szigetkör is kijöhet a végére, és ennek megfelelően elég laza tempóban kezdtem, amely a második körben - az óvatosság fennmaradása folytán - csak lassult. Viszont akkor még nem voltam nagyon fáradt, sőt egész jól éreztem magam, így a harmadik körre hagytam a döntést, de annak a végén már elég egyértelműen látszott, hogy még a négynek is örülni kell, ha meglesz. Meglett, de nem könnyen, elég szenvedősen hoztam az utolsó két-három kilométert, de legalább nem lassultam tovább. Azt azért el kell mondani a mentségemre, hogy erős, csaknem viharos déli szél fújt végig, és a körök második felét, amikor a Budára néző oldalon futottam dél felé, igen csak megnehezítette. Most három nap kényszerpihi jön a munka miatt, majd csütörtöktől öt nap alatt szeretnék legalább 45-50 km-t futni.

2016. április 16. (391. nap)

Azért jöttem, hogy újat keressek, hogy az embert magamban felfedezzem. Nem azt a részét, amelyet a külső hatások formáltak ki belőlem, hanem azt a mélyét, akiért annak idején megszülettem. Életem minden eseménye és minden belső indíttatása azért van, hogy azonos legyek magammal, azzal a belső lénnyel, akit az első perctől fogva magamban hordozok. Nincs érték önmagában, minden érték csak annyiban az, amennyiben belső lényem kibontakozását segíti. A legfőbb érték nem kívül van, a legfőbb érték magunk számára mi magunk vagyunk. Dolgom ezt az értéket ápolni, illetve felnevelni, ennél hasznosabb, nagyobb, egyetemesebb feladatot elképzelni se lehet. Ezen az úton most a futás az egyik eszköz, mely olyan természetesen termett előttem, mint ahogy tavasszal az ibolya hajt ki a földből. Jó a lábamnak, jó a lelkemnek, jó mindennek. Fárasztó, de nem nagyon, egyelőre nem kíván túl sok lemondást, a heti három alkalom igazán könnyen hozható. Hogy később mi lesz, nem tudom, de bízom abban, hogy meg fogok erősödni, sőt összeszedettebbé is fogok válni, és menni fog a több edzésmunka, amikor majd lépni kell tovább. Csütörtökön volt egy 10 körös Sóstó oda-vissza, holnap pedig egy újabb félmari vár a Margitszigeten, de az is lehet, hogy kicsivel többet is ki fogok hozni belőle. Jól lesz ez az egész, egyelőre legalábbis rendben van, a többiről pedig a jövő idő fog gondoskodni :-)!

2016. április 10. (385. nap)

Az eheti hosszú futás elég nehezen indult, de aztán belejöttünk, és a csatorna partot kifejezetten élveztem például. A mai táv végül 20 km lett, így ez már a második egymást követő nagyjából 50 km össztávú hét. (A balatoni futás hete is olyan volt, de az utána következő hetet elpihentem, azért kellet újrakezdeni a számolást.) A cél most az, hogy ezt a terhelést stabilan bírjam, illetve az, hogy szoktassam magamat ezekhez a távokhoz, lazábban, könnyebben, természetesebben akarom hozni a heti három futás során az félszázas összeget. Emelni tovább majd akkor fogom, ha ez megvan. Nincs ok a sietségre, egyelőre jól állok. Illetve jól futok :-)!

2016. április 9. (384. nap)

Kis dolgokért nem érdemes útra kelni, ahhoz túl rövid az élet. A kis dolgok azok, amelyek könnyen mennek, amelyekért az embernek nem kell legyőznie magában sok mindent. A nagy dolgokért érdemes élni, amelyek megkövetelik az ember belső ellenállásainak a megértését, a velük való szembenézést, és a velük való megbirkózást. Sokféle belső ellenállás létezik, messze nem csak fizikai korlátaink vannak, de többségük valamennyire meghaladható. A Balaton körüli futás azért tetszik nagyon, mert világosan látszik rajta, hogy pusztán fizikai erőkifejtéssel megoldhatatlan. A testet fel kell nevelni hozzá, de ahhoz számtalan egyéb belső ellenállást is le kell győzni, a személyes nehézkesség millió egyéb területét be kell azonosítani, tudni kell, hogy azok elporladhatnak, és vágyni is kell az elporladásukra. Ezt nevezik hitnek, tehát azt is mondhatnám, hogy a Balaton körüli futáshoz hitre van szükség.

Kis dolgokért nem érdemes élni, a nagy dolgokban viszont benne van a bukás kockázata, sőt sokszor maga a bukás is. Viszont aki a bukás miatti félelmében el sem indul, az a talentumát elásó ifjúhoz hasonlatos, és nem érdemel dicséretet. Az idézetek között, az állandó oldalon ott van a nagyon reális figyelmeztetés: ha nem érnek kudarcok, az annak a jele, hogy nem vállalsz elég kockázatot. A kockázatmentes élet végtelenül taszít, soha nem éreztem emberhez méltónak, most viszont már tudom is, hogy nem az. Számtalan "lehetetlen" vállalkozásba vágtam már bele, volt köztük sok olyan, amelynek kimenetele akár kudarcnak is tekinthető, ám lettek nyilvánvaló sikerek is, amelyek máshogy nem jöhettek volna létre. Mérleget vonni nem lehet, nem is kell, az nem a mi dolgunk. A mi dolgunk az elrugaszkodás, a belső ellenállásokkal való szembenézés, és a félelmeink fokozatos legyőzése. Mert az ember a félelmei legyőzése által teret ad magában egy fejődésnek, amely képes őt kiegyensúlyozni, képes őt a rendhez, a kibontakozás nagy, mindene átívelő folyamatához közelebb vinni, és ez a folyamat - mely végtelenül személyes egyébként - az ő életét is képes termővé tenni. Ez a fejlődés nem magánérdek, pont ellenkezőleg, ez az ember közösségivé, egyetemessé válása, mert az ember semmi mással nem tehet többet embertársaiért, mint azáltal, hogy ezt a fejlődést, mint az életével szemben támasztott követelmény létezését elfogadja, és engedi hatni magára. Mert, aki ezt megteszi, a szeretetképességében fog növekedni, és a világot pont azzal fogja gazdagítani, amiért megszületett, általa pont az ő lénye egyedi és megismételhetetlen összetettségével lesz több az a szellemi közeg, amelyben nevelkedett, és amelyért az életét áldozza.

2016. április 7. (382. nap)

Azt nem állítom, hogy a mai futás csúcs érzéssel töltött, elég fáradt volt a lábam, és emiatt viszonylag nehezen vettem fel a ritmust. Szerettem volna kicsit gyorsabban futni, mint kedden, ami végül is sikerült, bár tényleg csak kicsivel haladtam meg a két nappal ezelőtti tempót. A tó körüli nyolc kör nagy élmény volt, remélem, párszor megismételhetem még, illetve máskor talán többet is körözhetek. Visszafelé már kicsit jobban ment, de azzal együtt sem ez a futás lesz az életem legnagyobb sikersztorija. Két pihenőnap jön, vasárnap pedig - reményem szerint - egy két óra körüli bóklászás Zolival.

2016. április 6. (381. nap)

A tegnapi futás végére is kikerekedett 15 kilométer, bár a sebesség ezúttal mérsékeltebb iramról szólt. Az útvonal választás viszont kiválóra sikerült, ki a tóhoz (vagyis a szentélybe), majd vissza, utána még egy kis futás a stadionban, ez így igazán szórakoztató, úgy ment le a hosszú táv, hogy szinte észre se vettem. Még két futást tervezek erre a hétre, egy rövidebbet csütörtökre, és egy hosszabbat vasárnapra. Akadály nem léphet fel, az 50 km-nek meg kell lennie e három futás eredményeként.

2016. április 3. (378. nap)

Tegnap olyat csináltam, amilyet utoljára szűk három éve, lefutottam egy egész félmaratont. Ezzel - azt hiszem - végérvényessé vált a futógödörből való kijutásom, főleg azért mert egyáltalán nem esett rosszul, nem volt benne semmi kényszerítés, teljesen természetesen illeszkedett a három hónapja zajló futóújjáéledés folyamatába. Erre a nevezetes eseményre egyébként egyik kedvenc futópályámon, a margitszigetin került sor, ahol tegnap a gyönyörű tavaszi időben nagyon jó hangulat uralkodott. Este pedig a lányaimmal ünnepeltem, vettem nekik Mozart Kugelt, mert szeretik, hadd örüljön más is, ha már egyszer én örülök. Egyébként az különösen is figyelemre méltó, hogy három hónap alatt - nem is teljesen zavartalanul - a nulláról fejlődtem fel idáig, ez azt mutatja, hogy még nem kell lemondani rólam :-)!

2016. április 1. (376. nap)

Szerdán nehezen indult a futás, még éreztem a hétfőit a lábaimban, de Zoli átsegített a nehézből a még nehezebb-be. A végére teljesen bepörgött, alig bírtam lépést tartani vele, ha egyedül vagyok, egész biztosan nem vállaltam volna be azt a tempót, viszont vele nem volt választásom. Ezzel átléptem a 300 km-es össztávot, és most úgy érzem, hogy két nap pihenőt követően holnap jó eséllyel vághatok neki 4 Margitsziget körnek, amely pontosan egy félmarival egyenlő. Biztos, hogy nem fogom elkapkodni az elejét, aztán majd meglátom, hogy mi lesz belőle. Akit érdekel olvassa a Leonidasz naplója blogot a jövőben is :-)!