2015. április 30. (39. nap)

A Leonidasz névért minden nap meg kell küzdeni. Lehet, hogy egyik vagy másik ütközet utólag egyszerűnek, akár nevetségesen egyszerűnek fog tűnni, de belülről, az adott helyzet fókuszpontjából nézve biztosan nem az. A küzdelem lényege ugyanis pont az adott helyzettől való eltávolodás, a tovább menés, melynek fontos része a belülről nézés meghaladása, illetve a belülről nézés külső szemléléssé való átfordítása. Mindegy, hogy életünk melyik területéről van szó, és mindegy, hogy éppen milyen formavilágban mozgunk, az esemény magja mindig a zártság feladása, az elszakadás, az, hogy kívülre kerülünk, egy olyan dolgon kívülre, amely az előbb még bezárt minket, de most már nem teszi ezt velünk. Azt is mondhatom, hogy nem maradunk meg egy szűk térrész általában végletekig elfogult szempontrendszerében, hanem merünk a kérdésekre nagyobb, szélesebb perspektívából tekinteni. Persze, az ember semmivel sem tud egyszer s mindenkorra leszámolni, de ez nem baj, mert abban a körfolyamatban, amelyben mindig elbukik, viszont mégis újra és újra feláll és továbbmegy, tisztul, kibontakozik és egyre élőbbé válik saját személyes és egyben a világ egyetemes valósága.

2015. április 29. (38. nap)

Az a fontos, hogy az ember kicsit megtanuljon élni egy olyan közegben, amelyben nincsenek fix pontok. Vágyak, persze, legyenek ott is, de ne kerüljenek annyira közel hozzánk, hogy minden mást beárnyékoljanak. Ez nagyon fontos, mert a vágyainkkal való viszonyunkon sok múlik, Ha megfelelő távolság választ el minket tőlük, akkor a felépülő erőtér röpíteni fog minket, ám ha magunknak akarunk kicsikarni bármit is, annak csúfos bukás lesz a vége.

2015. április 28. (37. nap)

Az utóbbi két nap jelentősen javult a lábam, a ciszta is határozottan kisebb lett, és szűnik minden merevség. Azt hiszem, az embert akkor éri útól áhított gyógyulása, amikor egészsége már nagyobb feladatot tud támasztani számára, mint a betegség elviselésének követelménye. Vagyis akkor, amikor megérett a gyógyulásra. Lehet, hogy elérkeztem erre a pontra :-)?

2015. április 27. (36. nap)

A tegnapi bejegyzést kicsit árírtam, aki akarja, olvassa el újra. Egyébként minden rendben, újabb utazásba fogtam, de majd hazatérek innen is. A lábam gyógyulgat, de még mindig elég lassú, illetve futásra alkalmatlan...

2015. április 26. (35. nap)

Ha benne van a tervben, akkor sikerülni fog, és mindegy, hogy hány napot kell kihagynom sérülés miatt az elején, ha viszont nincs benne a tervben, akkor úgyis hiába erőlködöm. Nekem csak arra kell figyelnem, hogy az életem valódi legyen. Valódi vágyakkal, valódi törekvésekkel, valódi örömökkel és valódi szomorúságokkal, valódi fájdalmakkal és valódi gyógyulásokkal teli. Legyen benne valódi az elhagyatottság és a találkozás, legyen benne valódi a szolgálat, a felelősség vállalás és a szabadság. Arra kell figyelnem, hogy ezek közül egyik elől se meneküljek el, merjek minden pillanatot a maga teljességében átélni. Célom ne egy külső vagy belső komfortérzet megszerzésére, hanem az előbbre jutás, a pillanatnyi állapot meghaladása, a rám osztott fejlődés rész elvégzése legyen. Engedjem, hogy az életem a mindenen átívelő, mindent magában foglaló kibontakozás folyamatában a számára kijelölt helyen játszódjék le, és a számára kijelölt üzenetet hordozza.

2015. április 25. (34. nap)

Több dologról is tudnék írni. A legfontosabb talán az, hogy ez a királyság téma újra és újra megérint. A héten volt egy míting, amely nagyon szétfolyt volna, ha nem vagyok ott, és nem próbálom meg minden erőmmel összetartani. Viszont ott voltam, és ha nem is könnyen, de azért sikerült hatékonnyá tenni, és ez hihetetlen jó érzés volt, egész pontosan királyi érzés, mert azt hiszem, hogy a király archetípus pontosan azokat az erőket jelenti, amelyek ilyenkor működnek. Teremteni ilyen helyzeteket nem lehet, viszont elég sokszor teremnek maguktól, és akkor lehet gyakorolni a bennük való helytállást. Hogy az a király bennünk, férfiakban egyre ügyesebb legyen, és egyre bátrabban viselkedjen akkor is, amikor egy míting sikerénél nagyobb a viselkedés tétje.

2015. április 24. (33. nap)

Meg kell gyógyulnia a lábamnak. Egyszerűen nincs más választása! És záros határidőn belül.... (Egyébként meg is fog.)

2015. április 23. (32. nap)

Most már meg fogok gyógyulni! Nem érdekelnek a kifogások...

2015. április 22. (31. nap)

Egy barátom hívott a másfél hónap múlva esedékes Bükki Hegyimaratonra. Azt írtam vissza neki, hogy egyelőre csak a szívemet fájdítja ezzel. Nincs nagy gond a lábammal, de az a kicsi, amelyik mégis van, nagyon makacs. Alig érzem, hogy történne bármi is, és nem tudom, hogy mivel tudnék hatni rá... Írogatok arról, hogy ilyen-olyan türelmes vagyok, de annyira azért mégse, hogy egyáltalán ne zavarna. Amúgy is elég zaklatott napom volt, vagyis most nem vagyok top-on, igaz, azért azt se mondanám, hogy a gödörben pihengetek. Volt már ennél jobb állapot, de volt sokkal rosszabb is, meg bizonyára lesz is még. Megyek, veszek valami finomat a helyi ABC-ben...

2015. április 21. (30. nap)

Kedves Olvasóim! Újra csak azt tudom kérni, hogy legyetek hozzám még egy kis türelemmel. Én is az vagyok magammal szemben, és Ti is úgy segítetek a legtöbbet, ha kivárjátok velem együtt, hogy a térdem tökéletesen meggyógyuljon. Nem állok messze tőle, de az utolsó fázis már nagyon lassan telik. Az a kis duzzanat részben ott van még, és ha csökken is minden nap valamelyest, azt azért nem lehet mondani, hogy rohamosan lohad le. Más tekintetben viszont örülök ennek a kis cisztának, mert az legalább végképp garantálja, hogy ne kezdjek el idő előtt futni. Úgy érzem egyébként, hogy nagyon rendben van ez így, helyénvaló, hogy a fizikai felkészülést egy tudati és lelki felkészülés előzze meg, és ezt az időszakot nyugodtan tekinthetjük annak. Azért remélem, hogy hamarosan vége lesz, de jobb és egészségesebb mégis odabízni, ahová az tényleg való.

2015. április 20. (29. nap)

Azt gondolom, hogy minden időre úgy kell nézni, mint egy személyes szolgálat lehetőségére. Úgy, hogy abban a pillanatban, amelyik éppen van, feltárul számodra egy kapcsolatteremtés lehetősége. Valaki kérdést tesz fel neked, és te azzal válaszolhatsz, hogy a természetes kibontakozási folyamatban elvállalod a rád eső részt. Az élet így egy párbeszéddé válik, amelyben oda-vissza impulzusok üzennek, és építik fel fokról-fokra egyszerre benned és mindenki másban is a valóságot.

2015. április 19. (28. nap)

Tudom, hogy lassan unalmassá válik, de még mindig nem teljesen egészséges a jobb térdem. A mozgás már 99%-ban a régi, a merevség is szinte teljesen eltűnt, most leginkább az zavar, hogy a térdem mögött kialakult egy kis duzzanat, amely elég nehezen szívódik fel. Nem feszül nagyon, kitapintani sem könnyű, kivéve reggelente, mert éjszaka mindig felerősödik. Valahogy összefolyhatnak mindenféle visszamaradt, pangó nedvek ott, és azok okozhatják, mert azt hiszem, hogy új már nem képződik. Talán nem is ártana neki a futás, de ki tudja, jobb az óvatosság és a türelem, mert azt gyakorlom most már hetek óta. Nem nagyon könnyű ez az időszak, illetve elég sajátos a nehézsége. Zoli azt mondta, hogy már nagyon szeretne konkrétumokat látni a blogomban, egyébként én is, de mégsem szaladhatok a dolgok elébe. Képletesen és fizikai értelemben sem.

2015. április 18. (27. nap)

A két nappal ezelőtt említett esemény valóban bekövetkezett, Zoli lefutotta a Mátrabérc 55-t, Zsoltival pedig kísértük őt, és szurkoltunk neki ott, ahol lehetett. Egyébként túl sok helyen nem lehetett, mert Zoli az erdőben futott, mi viszont az autóúton közlekedtünk, és a két vonal csak kevés helyen érinthette egymást. A Kékestetőn még nagyon zord volt az idő, majdnem lefagyott a kezünk, mondjuk azért is, mert minden futott megtapsoltunk. Azt gondolom, hogy megérdemelték, ott már majdnem 20 km volt a lábukban, és a verseny összesen 2800 méteres szintkülönbségnek is a szűk fele. Zoli itt még csak félórát vert rá a szintidőre, de aggodalomra mégsem adott okot, mert látszott rajta, hogy élvezi az egészet. Jó félóra múlva megint találkoztunk egy lokális minimumnál, amely hazánk legmagasabb pontjánál kb. 400 méterrel volt alacsonyabban. Az harmadik találkozási lehetőséget elkávéztuk, illetve nem gondoltuk, hogy Zoli ennyire gyorsan felér lényegében hazánk második legmagasabb csúcsára, a Galyatetőre.Végül elcsíptük, de csak az ellenőrző pont után, ahol már nem sok mindent lehetett tenni vele, viszont egy fényképet azért készítettem róla, illetve megnyugodva konstatáltuk, hogy továbbra sincs nagy gáz, sőt... A galyatetői malőrt azzal próbáltuk helyrehozni, hogy beiktattunk egy műsoron kívüli megállót Mátraszentlászló határában, ahová szintén jó hangulatban érkeztek a futók. Lelkes szurkolásunk addigra már mindenkinek feltűnt, akinek csak része volt benne. Ezután következett Mátrakeresztes, Zoli pedig ide is egész frissen futott be, majd két órás előnnyel a szintidőhöz képest, ami azt jelentette, hogy az utolsó 13 km-es szakaszra már majdnem négy órája maradt. A teljesítés itt már nem volt kérdés, inkább csak azon kellett tűnődni, hogy a 10 órás szintidőnél kettővel kevesebb 8 órán belülre kerül-e. Ennek ugyanis volt egy nagyon komoly tétje, mert előző este úgy állapodtunk meg, hogy 8 óránál kevesebb összidő esetén Zsolti fizeti a vacsora előtti becherovkát, ellenkező esetben pedig én. Aztán én lettem a hunyó, mert Zoli végül kb. 8 és egynegyed órát fordított a versenyre, de még ezt se bántam, hiszen sok lelkes természetet szerető és fizikai erőkifejtést is fontosnak tartó, lelkes sporttárs teljesítményének lehettünk tanúi, Zolival pedig szívvel-lélekkel együtt voltunk előtte, közben és utána is.

2015. április 17. (26. nap)

Ma is írtam egy verset, talán egyszer majd közzéteszem. Ezen kívül elhatároztam, hogy a blognak lesz egy állandó oldala, melyre különböző idézetek fognak kerülni, az első már ki is van nézve. Egyébként jól vagyok, és sok dolog kezd szépen összeállni. A lábam gyógyul, de még fontosabb, hogy vannak nagyon világos, nagyon egyértelmű pillanatok, és az is jó, hogy pár dolgot el tudtam mondani Zolinak. Ő elég jól érti, hogy miről szól ez az egész. Élni kell, osztozni kell, és fontos, hogy mindennek legyen sodrása, lendülete. Ha körülötted állóvíz terül el, akkor annak csak egy oka lehet, az, hogy nem adsz elég impulzust a környezetedben élőknek, azoknak, akik ezt tőled várnák. Bármit is teszel, annak belül legyen váza, tartása, nyugalma, kívül viszont lehet mozgalmas, pörgős.

2014. április 16. (25. nap)

Egyre jobb a lábam, és ettől egyre izgatottabb vagyok. Holnap elutazom legalább egy hétre, de inkább kettőre, viszont a futócipőmet mindenképpen magammal viszem, aztán majd eldől, hogy mikor húzom fel először. Most nincs is időm sokat írni, pakolnom kell, holnapután az egyik legjobb barátom lefutja a mátrai 55-t, neki kell segítenem a verseny alatt, és vele kell lennem, amikor majd befut. Utána vasárnap hajnalban irány Budapest, a reptér, ahonnan Bécs, Szófia és Pirot az útirány, utóbbi Szerbia déli részén található, és arról híres, hogy ott is dolgozom néha.

2015. április 15. (24. nap)

Gyorsan gyógyul a lábam, úgy néz ki a Jóisten mégis benevez erre a kalandra. Egyébként nagyon jól esik a kerékpározás, és egy kicsit bánom, hogy ezen a nyáron a bicaj háttérbe fog szorulni. Például ma kaptam rá új, defektmentes gumikat, gurulnak, mint a golyó. Viszont ebben nincs semmi meglepő, ha az ember valamit csinál, akkor sok minden mást nem csinál, és azt a fájdalmat, amelyet a sok minden másnak a nem csinálása okoz neki, elviseli. Így a legtermészetesebb, pont attól válik értékessé a vállalása, hogy az nem magától jön, hanem lemondások árán is. Szóval csak gyógyuljon a lábam! És gyorsan :-)!

2015. április 14. (23. nap)

Az elmúlt két napban egy centit se futottam, de mégis jó kedvem van, amelynek egyik legfontosabb oka az, hogy a lábam azért lassan, de biztosan gyógyul. Sőt, azt is mondhatnám, hogy már régen volt ennyire jó, csak közben taktikát választottam, és elhatároztam, hogy most már megvárom a teljes tünetmentességet. Ha egyszer majd tényleg elkezdek futni, akkor utána már nagyon szeretném nem abbahagyni megint rövid időn belül a sérülés kiújulása miatt. Vagyis, ahogy már írtam is, az első próba a türelemé.

A másik dolog, amit már számtalanszor átgondoltam, de amit nem győzök hangsúlyozni mégsem, a következő: Nem arról van szó, hogy valamit el akarok érni pusztán a teljesítményért, hanem arról, hogy egy vállalásban, amely azt célozza, a személyiségfejlődés nagy távlatait tűnnek fel előttem. Azáltal, hogy egy ilyen célt tűzök ki magamnak, megadom egy csomó olyan nehéz helyzet kialakulásának a esélyét, amelyekből - azokat megküzdve - érettebb emberként jöhetek ki talán. Az egésznek ez az értelme, mint ahogy egy csomó más dolognak is az életben.

2015. április 13. (22. nap)

A király

A király, ki kezdi érteni,
Hogy szolgálatával tartozik
Magának s a népnek,

S pont ezért nem hódol be
Sem hatalomnak,
Sem képnek,

S nem fél az elmúlástól se,
Mert tudja, hogy majd
Nyomába lépnek

2015. április 12. (21. nap)

Egy pillanatra belegondoltam ebbe a királyság dologba, és meg is rendültem tőle. Tudom, hogy a legfontosabb férfi archetípus, de érzékelem azt is, hogy mennyire nagy hívást jelent. Hogy kaptam én ezt? Miért én? Ki választott ki engem erre a csontig hatoló megvalósulásra? Mit akar tőlem az, aki ezt teszi? Mi vár még rám? Te jó ég!

2015. április 11. (20. nap)

Hát, nem sokat javult az állapotom. Holnap majdnem biztos, hogy nem lesz futás, és a hétfő is erősen kérdéses. Nincs dráma a jobb térdem körül, de nagy vidámság sincs. Tegnap befeszült megint, mára sokat lazult, de azért nem tökéletes. Úgy érzem, hogy a bicajozás nagyon könnyen menne, csak az a baj, hogy a célkitűzésem nem arról a sportról szól. Valahogy ki kell kúrálnom a térdem, mert ez így nem állapot. Hasonlítok a csatába induló katonához, akinek meg kell patkolni a lovát, de a kovácsot elnyelte a föld. Nem könnyű helyzet, de egy király ne rinyáljon ilyen apróságok miatt, hanem fogadja el, hogy a várakozás, mely türelemre tanítja, szintén a személyiségfejődésének a része.

2015. április 10. (19. nap)

Szolgálat, szolgálat, szolgálat. Kinek a szolgálata? A magamé? A legteljesebb, legvalódibb énemnek a szolgálata? A másik emberé? Istené? A Létezésé? Ki mondta, hogy ezek különböznek egymástól? Ki mondta, hogy tudok úgy szolgálni bárkit, vagy bármit, hogy közben nem szolgálom magamat, magamnak azt a centrumát, aki én a leginkább vagyok. Ki mondta, hogy az a centrum csak az enyém, ki mondta, hogy az a tiszta teljes én a saját tulajdonom, amihez, akihez másnak köze sincs? Hiszen, ha bárki nem lett volna körülöttem, aki volt, akkor én sem az lennék, aki vagyok. Egymásból épülünk, egymástól alakulunk, egymásban ismerünk magunkra. Összetartozásunk tudatát ne fojtsuk el önös érdekeink megjátszásáért, minden élőben ismerjük fel a személyt, aki értünk, a mi létezésünkért is van. Ez a lét legmélyebb síkja, ez az a tisztelet, ami kijár neki pusztán azért, mert ugyanolyan élő, mint amilyenek mi magunk vagyunk. Aztán, ha nem tetszik, amit mond, akkor vitatkozzunk vele, vagy szegüljünk az akarata ellen, de ne felejtsük el soha, hogy először is embertársak vagyunk, és minden más kevésbé fontos ennél.

2015. április 9. (18. nap)

Na, ez elég kalandos lesz! Ennél gyatrább 10 kört már régen futottam a stadionban... Mindegy, ha ez kell ahhoz, hogy megtörjön a jég, akkor legyen! Egyébként holnap fog eldőlni, hogy mennyire erőltettem meg a lábam vele, ha nem nagyon, akkor könnyedén kiegyezek a mai tök nagy bénaságommal is. A nagy kérdés most az, hogy mikor fogok futni megint. Erre a jó válasz a szombat lenne, mert a rövidtávú cél az, hogy beálljon a kétnaponkénti ritmus, de legalább a heti három minél gyorsabban. Az már látszik, hogy ez nem lesz sima ügy. Viszont a sima ügyek amúgy is unalmasak, tehát nem érdemes velük foglalkozni. Mire jó az, ami nem jó semmire?

2015. április 8. (17. nap)

Van egy rossz hírem, és van egy jó hírem. A rossz hír az, hogy ma sem futottam, a jó hír pedig az, hogy holnap viszont már biztosan fogok. Jó a lábam, egyre erősebb, és a térdemből gyorsan múlik a feszülő érzés. Nem tudom, hogy ez a térdprobléma ennyivel megvan-e oldva, de ha a Jóisten jóváhagyja a projektemet, akkor előbb-utóbb meg lesz. Szóval ez most egy ilyen játék. Egyébként ennek az egész dolognak sok síkja és sok vetülete van, és ez azok közül csak az egyik. Egy másik vetület az, hogy tanítvány vagyok, járni, illetve futni tanulok egy úton, és életem különböző eseményei abban segítenek, hogy a szükséges, a nekem kimért távot meg tudjam tenni. Hát majd meglátjuk.

2015. április 7. (16. nap)

Az eredeti terv szerint ma futnom kellett volna, de mégsem kerül rá sor. A jobb térdhajlatom tegnap befeszült, ami egyértelműen annak a jele, hogy nincs tökéletesen rendben a térdízületem, és a vasárnapi futás után több pihenőt kér. Megadom neki annál is inkább, mert mára megint sokkal jobb állapotba került. A feszülés egy kicsit még ott van, de ettől eltekintve egészségesnek érzem a térdem, vagyis remélem, hogy a nedvek felszívódása után ismét futócipőt húzhatok.

Egyre inkább érzem, hogy ez a futás, ha lesz belőle valami, nem úszható meg fizikai felkészüléssel, sőt talán a fizikai felkészülés lesz a könnyebb. Tudatosságot kell váltanom, és mindig szem előtt kell tartanom, hogy mi a célok célja.

2015. április 6. (15. nap)

Nem az a baj, ha nem sikerül. Az a baj, ha azért nem sikerül, mert nem tettem meg minden lehetségeset érte.

2015. április 5. (14. nap)

Hát, ma megtörtént az első futás, és nem is sikerült nagyon rosszul. Két kört futottam a szigeten, kifejezetten lassú tempóban, nem sokkal 6-on belüli ezrekkel, viszont mindvégig megőriztem a laza, oldott mozgást, és egy percig sem volt az az érzésem, hogy bárcsak lenne már vége. Azt hiszem, nagyon fontos, hogy egy egészen új kapcsolatot alakítsak ki a futással. Szeretném, ha a szervezetem képes lenne valamire, amire most még nem képes, vagyis fel kell készülnie rá, és ahhoz gyakorlás kell, ám annak a gyakorlásnak olyannak kell lennie, hogy minél sűrűbben lehessen végezni. Az nem járható út, hogy egyszer jól kifárasztom magam, és utána egy hétig lábadozom belőle.

Örülök, hogy az első futásra a Margitszigeten kerülhetett sor, egyrészt azért, mert budapesti születési vagyok, másrészt azért, mert ez az egyik kedvenc futópályám. Egy képet is készítettem róla:

2015. április 4. (13. nap)

Ma veszek egy kompressziós futózoknit, holnap pedig jöhet az első futás a szigeten. Nem lesz túl jó idő, de nem baj, szokni kell a gyűrődést :-)! Két kört terveztem, nem kell túlzásba vinni, most nem azon van a hangsúly, hogy egyszerre nagyon messzire jussak, hanem azon, hogy beálljon egy jó ritmus. Nem csak a futásban, az életemben is. Remélem, hogy sikerülni fog.

2015. április 3. (12. nap)

Ha az embernek 10%-kal többet kell dolgoznia, akkor azt erőfeszítése növelésével valószínűleg meg tudja oldani. Talán még a 20%-os többlet terhelés követelménye is kezelhető így, különösen akkor, ha az intenzívebb munkavégzést csak egy viszonylag rövid időszakban kell biztosítani. Ám ha ennél nagyobb vagy tartósabb az igénybevétel változása, akkor nem járható út az erőfeszítés növelése. Mert az embernek határai vannak, és ha pusztán az erejére hagyatkozik, akkor egyszer csak el fog fáradni. Az ember alkalmazkodó képessége sokkal többet tesz lehetővé, mint amennyit elsőre gondolnánk, annak a sokkal többnek a kiaknázása azonban más fajta közelítést igényel. Az sokkal többet kívánó helyzetekben már nem hoznak megoldást a mennyiségi változások, ott már mindent újra kell gondolni, és egy új, minőségileg más, hatékonyabb tevékenységi módot kell megvalósítani, amelyet nem az erő puszta növelésével, hanem mélyebb átalakulással, más módszerekkel, más szemléletet igénylő munkavégzés bevezetésével lehet megvalósítani.

Ha az ember rendszeresen sportol, és lefut hetente kétszer 10-15 kilométert, vagy esetleg néha a félmaratonig is elmerészkedik, az egy dolog, és némi plusz befektetéssel ezt még nyilván feljebb is lehet tornázni. Ám ha valaki lényegesen többet szeretne futni, akkor már nem elegendő pusztán az edzésszámot vagy a távokat növelni. Akkor már egy sokkal nagyobb átalakulásra van szükség, amelynek sokkal nagyobb területre kell kiterjednie. Az embernek először is azt kell átgondolnia, hogy mi a futása értelme, illetve azt, hogy személyiségének fejlődéséhez a futás mit tesz hozzá. Vagyis a futást egy tágabb dimenzióba kell helyeznie, amelyben az nagyobb értelmet lelhet, mint amennyi pusztán aktív pihenés szerepében rejlik. Valószínű, hogy időbeosztásának alappillérein és az életmódján is változtatnia kell, sőt talán még ez sem lesz elegendő, hiszen olyan energiákat kell mobilizálnia, amelyeket letapadva hordoz, és amelynek a fellazítása sokkal nagyobb kihívás, mint néhány új futónap beiktatása a naptárba. Valószínű, hogy spirituális értelemben is meg kell változnia, és fel kell nőnie a feladathoz, le kell győznie félelmeit, kishitűségét, el kell hinnie, hogy képes arra, amire korábban képtelen volt, sőt még jelen állapotában is képtelen. A nagy célkitűzések lényege az, hogy az ember feléjük való törekvés közben olyan területeket járhat és ismerhet meg magában, amelynek létezésére korábban nem is gondolt.

2015.április 2. (11. nap)

A világ nem tökéletes, viszont én sem vagyok az, tehát passzolunk egymáshoz. Ám, ha én jobb leszek egy kicsivel, attól a világ is javulni fog ugyanannyival, vagyis látszik a fejlődés útja. Vannak olyanok, akiknek ez nem elég, akik azt szeretnék, hogy a világ többet fejlődjék, mint ők maguk. Soha nem tudtam megérteni azokat az embereket, akiknek ez a kívánságuk, elképzelni sem tudom, hogy mire alapozzák igényüket.

2015. április 1. (10. nap)

Javul a lábam, remélem, hétvégén tudok majd futni. Jó lenne végre elkezdeni... Most nagyon fáradt vagyok, mennem kell aludni, de lesz ez még máshogy is! Nehéz idők járnak, ám a borúra derű jön, a szegény logisztikai szervezőre pedig egy kis megkönnyebbülés. Vigyázzatok rám!