Az elmúlt két napban egy centit se futottam, de mégis jó kedvem van, amelynek egyik legfontosabb oka az, hogy a lábam azért lassan, de biztosan gyógyul. Sőt, azt is mondhatnám, hogy már régen volt ennyire jó, csak közben taktikát választottam, és elhatároztam, hogy most már megvárom a teljes tünetmentességet. Ha egyszer majd tényleg elkezdek futni, akkor utána már nagyon szeretném nem abbahagyni megint rövid időn belül a sérülés kiújulása miatt. Vagyis, ahogy már írtam is, az első próba a türelemé.
A másik dolog, amit már számtalanszor átgondoltam, de amit nem győzök hangsúlyozni mégsem, a következő: Nem arról van szó, hogy valamit el akarok érni pusztán a teljesítményért, hanem arról, hogy egy vállalásban, amely azt célozza, a személyiségfejlődés nagy távlatait tűnnek fel előttem. Azáltal, hogy egy ilyen célt tűzök ki magamnak, megadom egy csomó olyan nehéz helyzet kialakulásának a esélyét, amelyekből - azokat megküzdve - érettebb emberként jöhetek ki talán. Az egésznek ez az értelme, mint ahogy egy csomó más dolognak is az életben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése