2015. december 25. (278. nap)

Még mindig beteg vagyok, illetve semmi hangom sincs. Próbálok elcsendesedni, és hosszú idő óta most először ez sikerül is egy kicsit, de még mindig nem eléggé. Legalábbis nem eléggé ahhoz, hogy számottevő javulás álljon elő az állapotomban. Így, persze, szóba sem jöhet a sportolás, ami elég nagy baj, de akkor sem tudok változtatni rajta. Évek óta minden december 24-dikén futottam, ma viszont ez nem jött össze. Helyette elméleti edzést tartok, vagyis fejben futok. Mert az embernek akkor is benne kell maradnia a lendületben, amikor arra a teste nem képes. Benne kell maradni a lendületben, és örülnie kell annak, hogy van valami, ami viszi őt előre. Engem visz, sodor az élet, és ez nagyon jó. Jönnek a feladatok egyre-másra, jönnek helyzetek, a gondolatok, az inspirációk, és most mellesleg jön pár nyugodtabb nap is, amikor adódik egy kis nyugalom. Aztán majd meglátjuk, szeretnék már túl lenni az összes nyavalyán, mert ezt a blogot eddig túlságosan is uralták a nyavalygások. Nem azért kezdtem el írni 278 nappal ezelőtt, hogy egy csomó szenvelgő siránkozás legyen belőle...

2015. december 19. (272. nap)

Az elhúzódó, hosszú betegség, amellyel még mindig küszködöm, kicsit visszavetett e napló írásában. Persze, nem kell mindent a betegségre fogni, de az igaz, hogy a többi blogom (főleg a két új, a címüket és a rájuk mutató linkeket fel is tettem az oldalak listájára, hogy az esetleges érdeklődők könnyen odataláljanak) az elmúlt hetek során többet hozott. Az okok részletezésébe nem mennék bele, viszont azt leszögezem, hogy feltett szándékom a Leonidasz blog életben tartása is. Eléggé úgy tűnik, hogy sok minden meg fog változni körülöttem, lehet, hogy egy teljesen új életszakasz vár rám. Viszont Leonidasznak abban az új életszakaszban is lesz teendője bőven, tehát nem fog eltűnni, és nem fognak eltűnni azok a motivációk sem, amelyek őt tisztes helytállásra késztetik.

2015. november 29. (252. nap)

4 kör az erdőben és végre vállalható idővel, alig több, mint 44 perc alatt. 8 kilométert 44 perc alatt futni 5:30-as ezrekkel lehet, ami még mindig nem egy nagy dicsőség, de a tendencia kitűnő, a futóforma visszaszerzése nagy erőkkel halad. Na, ennek kéne folytatódnia még sokáig!

2015. november 27. (250. nap)

Hú, ma is futottam 12 kört a stadionban, és egész jól sikerült! Az időeredmény nem lett sokkal jobb, mint szerdán, de a tendencia, illetve az érzület azért biztató. Határozottan élveztem, így aztán rögtön be is terveztem a következő futóalkalmat vasárnap kora délutánra, hogy még stabilan világosban rójam le a négy erdei kört. Bárcsak folytatódna a javulás!

2015. november 25. (248. nap)

Még mindig nem vagyok biztos abban, hogy ez a futás menni fog, de abban teljesen biztos vagyok, hogy ha nem futok, akkor nem fog menni. Tehát futok, ma is lenyomtam 12 kört a stadionban, pénteken pedig az erdőben szeretnék teljesíteni 4-et. Időeredményről ne beszéljünk, egyelőre a részvétel számít :-)!

2015. november 24. (247. nap)

Sok dolgom volt ma, de nem baj, írni kellett egy csomó mindent, de végül sikerült :-)! Amúgy nem volt rossz nap, holnap pedig megyek futni, ha minden igaz. Illetve akkor is, ha csak részben igazak a dolgok...

2015. november 23. (246. nap)

Hát, ez a mai nap kicsit féloldalas lett. Jól dolgoztam, nem is feszültem rá semmire, de azért maradt bennem hiányérzet, nem érzem azt, hogy mindent, ami ebben a 15 órában, mint lehetőség rejlett, maradéktalanul kijátszottam volna. Most már mindegy, ezen már nem lehet segíteni, holnap majd odaadóbb és éberebb leszek.

2015. november 22. (245. nap)

Nem tudom, hogy ez a nap hányas, de biztos, hogy nem értékelhetetlen. Például futottam négy kört az erdőben, igaz, hogy két hét kihagyás után visszacsúsztam a nyomdafestéket nem tűrő időeredmény tartományába, de így is elégedett vagyok, mert a bemelegítés után még a háromban is kételkedtem. Ezen kívül volt házi munka, levelezés, sőt írtam egy verset és egy prózát is, és úgy érzem, hogy mind a kettő elég jól sikerült. Vagyis soha rosszabb vasárnapot...

2015. november 21. (244. nap)

Mától megpróbálok kicsit rendszeresebben írni ismét. Azt gondolom, hogy ha valaki értelmesen tölti el a napját, akkor estére biztosan kerül pár értelmes szó a tolla hegyére. Vagyis, ha nem kerül semmi, az elég jól minősíti őt, illetve azt, amit nem csinált a reggellel kezdődő és estével záródó időintervallumban. A mai nap nem ilyen, voltak értékelhető pillanatai. Írtam egy fontos blogbejegyzést, elhatároztam, hogy indítok egy újabb blogot, a délután nagy részét pedig a kisebbik lányommal töltöttem, és úgy érzem, hogy teljesen rendben volt az is. Este még kimostam pár ruhadarabot, vagyis a reggeli rendrakással együtt (amely a tegnapi tarokk parti nyomait volt hivatva eltüntetni) elfogadható mennyiségű házimunkát is végeztem. Jó 4-es adok magamnak :-)!

2015. november 19. (242. nap)

Ismét jó a derekam, ma már biciklivel jöttem haza a munkából, hétvégén talán futni is fogok. Volt egy kis pihenő, de nem baj. A királyság nem csak sport, sőt attól teljesen független. Akkor is gyakorolható, amikor az ember egy szekrényajtón fekszik órákon, félnapokon át, hogy meggyógyuljon. Jó, nagyon jó, ha az ember ott van, ahol lennie kell, és azzal foglalkozik, ami a dolga. Jó, ha ezt azért teszi, hogy összhangban legyen magával, és a létezés egészével. Jó, ha ezt az összhangot érzékeli, és örömét leli benne. Annyira jó, hogy semmi más nem ér fel vele...

2015. november 16. (239. nap)

A királyság az, hogy elvállalom férfi létem egészét, bízva abban, hogy szerzője - minden méltatlanságom ellenére is - beteljesíti majd. Aláhelyezem azt annak a kifürkészhetetlen bölcs akaratnak, amely létrehozott, és hagyom, hogy belső indíttatásaim és életem minden külső helyzete, körülménye és eseménye által legjobb szándékai szerint vezessen. Rengeteg káprázatos dolog van körülöttünk, amelyek elcsavarhatnák a fejünket, de feladatunk nem az, hogy korteskedő kalmároktól önazonosságunkat elkótyavetyélve tetszetős és kényeztető, ám hamis biztonságérzeteket vásároljunk, hanem az, hogy a méltót, a megismerés felé vezető nehezebb úton jelen legyünk magunk, a mi saját fejlődésünk, a környezetünk és az egész teremtett világ számára. Ott legyünk, ahol ez út szerint lennünk kell, és azt éljük át, amit ez út szerint át kell élnünk. Legyen az bármi, öröm vagy bánat, bizonyosság vagy kétely, tudás vagy tudatlanság, dicsőség vagy megszégyenülés...

2015. november 14. (237. nap)

Pár napja meghúzódott a derekam, ezért a sportolást felfüggesztem egy kis időre. A királyság, persze, ettől nem szünetel, viszont más formában gyakorlódik, például a türelem képében, amellyel elviselem mozgásomban való korlátozottságomat. Különben azt hiszem, hogy annál tisztább feladat nincs, mint amelyik éppen van. Határozhatok el millió nagy teljesítményt, ha közben nem lépem meg az aktuális kicsit, a világ nem sokat hasznát veszi az előbbinek. Hát ilyesmi... Azért bízom abban, hogy hamarosan a futóösvényekre is visszatérhetek :-)!

2015. november 8. (231. nap)

Ezen a héten háromszor futottam, kedden, csütörtökön és vasárnap. Kedden és csütörtökön a stadionban 10 kört (6 km), vasárnap pedig az erdőben 4-et (8 km) 5:30 és 5:40 közti ezrekkel. Nem egy tündöklően szép időeredmény, de azért eléri a vállalhatóságot, különösen akkor, ha melléteszem, hogy mind a három alkalommal nagyon jó visszajelzést adott a közérzetem és a hangulatom futás közben és utána is. Eszter tanácsára rendszeresen nyújtok, a sportolás utáni nem kérdés, de a pihenő napokon is eszembe jutott már párszor. Úgy gondolom, menni fog. A cél egyelőre a teljes értékű csapattagság a Balaton Szupermaraton váltó számában, aztán a többit majd meglátjuk.

2015. november 4. (227. nap)

Utóhatások nélkül telt a mai pihenőnap (csak a futás szemszögéből nézve volt pihenő), holnap viszont ismét nyúlcipőket húzok majd. Remélem, az is menni fog, hiszen most már nincs kecmec. Irány a szupermaraton!

2015. november 3. (226. nap)

Azt hiszem, sok minden jóra fog fordulni. Ma futottam a stadiban 6 km-t 5:30-es ezrekkel. Ez nem világcsúcs, viszont nagyon élveztem, és maradt bennem tartalék. Szép lassan, óvatosan emelem majd a távot, és közben talán gyorsulni is fogok kicsit. De nem ez a legfontosabb. A legfontosabb az, hogy valami lassan a végéhez ér, és helyette elkezdődhet egy másik, egy új. A legfontosabb az, hogy van bennem valamennyi "átmentem egy falon" érzés, és ez jó. Ebből a futás is újjá tud születni, meg sok minden más is. Nincs több időm, mennem kell aludni, de hamarosan írok megint.

2015. október 31. (223. nap)

Kicsit nehéz időszak van most, a másik blogom dübörög, pedig lehet, hogy inkább ennek kéne. A futás megyeget, legalábbis a három erdei kör, a tünetek is múlóban, de azt azért nem lehet mondani, hogy átütő változás lépett fel. Pedig a végcél az átütő változás, újragondoltam pár dolgot, és megint úgy érzem, hogy ezt a harcot pár hosszú futásért még végig kell csinálnom, mert vannak itt rejtett mondanivalók, amelyeket valahogy felszínre kéne hozni. Tegnap elmentem egy régi barátomhoz, aki mellesleg gyógytornász, és előadtam neki a térdfájós történetet. Nem sokat gondolkodott rajtam, azonnal megkérdezte tőlem, hogy szoktam-e nyújtani sportolás után. Mondtam neki, hogy nem nagyon, mire ő azt mondta, hogy akkor meg min csodálkozom. Rögtön adott 5-6 gyakorlatot, amelyet el kell végeznem minden futás után, és úszni is elküldött. Szóval van tennivaló bőven, ellentétben az idővel, amiből viszont alig egy kevés áll a rendelkezésemre. Ez azt jelenti, hogy további változásoknak kell következniük, ha tetszik, ha nem, hiszen a másik lehetőség nem más, mint a futás feladása, amelyről viszont éppen az előbb írtam, hogy nem játszik. Az élet nem könnyű, pedig a keresetem alapján benne vagyok a világ felső 10%-ában. Sőt lehet, hogy még az egészségem alapján is!

2015. október 26. (218. nap)

Once again a weekend which had a lot to do with the bicycle. Actually it was a three day weekend thanks to our revolutionists who failed to overthrow the communist (or perhaps more just to say the socialist) regime in 1956 but supplied a reason for us to add one more public holiday in the calendar for commemoration (nations without victories in their history are obliged to celebrate their failures) and for some leasure time activity too. This year I put more emphasize on the second than on the first.

I was also close to a failure last week since I had a lot of jobs to finish  and it was very difficult to absorb all workload during the four working days left, but finally I managed, so on Thursday evening it became clear that my original plan could be turned to a real action, and the next day I could go (or better to say ride) to see my friend who lived at Mátraszentimre (in the mountains called Mátra). Mátraszentimre is the village whose altitude is the highest in Hungary (about 750 m above sea level) so a ride there is never boaring, but especially not in my case because I started from Miskolc, that mans - as a warm up for the climb up in the Mátra - I had to cross first another mountain called Bükk. You might think that I am a bit masochistic, but you would not be right. The motif for the choice is not the effort that you need to put but the beauty you can enjoy. Difficult to pick a cyclists' itinairary as specially beautiful in Hungary since there is a plentitude of nice tracks, but this would surely be in the first peloton.

In contrast with the earlier blog entries I start with the map.

 

Miskolc railway station is at 100 m above the sea level and the road from there is continuously goning uphill during the first 23 kms. The first 10 kms run within Miskolc (for a long time Miskolc was the second most populated town of Hungary after Budapest) but after that you enter the territory of Bükk National Reserve and from that point no human beeing can stay untouched or neutral face to the wonders that nature pours upon him. Lilafüred with its lake and with the Palace Hotel is a due coffee stop but it doesn't mean that the road also stops to go up. It does continue upward until it reaches the level of the so called Bükk plato and follows its edge with small up and downs but the tendency stays rather uphill still. When it reaches the highest point (700 m) above Répáshuta there are already close to 40 km in the cyclist's legs. From there a big downhill starts first cautiously but after 5-6 kilometers it turns to a real fun. Here I managed to ride 11,5 km in 18 mins, the road surface is still perfect (it was renovated 6 years ago on EU money) and the elevation loss is more than 400 m on that part. By pulling the brake at the boudary of Felsőtárkány you stop at a small lake and you can buy very good home made sour cherry strudel in one of the kiosks. If Felsőtárkány were not a village it would the suburb of Eger which is the chief town of Heves county. It is situated at the foot of the hills at a not much higher altitude than Miskolc. The session which follows leads to Sirok, another pictoresque village in a valley where you can only arrive after conquering some not too high but really annoying up and downs. Annoying at least in a physical sense since the landscape which stays motivatingly nice gives you some compensation and helps a lot to keep your good mood. From Sirok to Parád it is an easy almost plain part in a beautiul valley but at Parád it is better to stop, eat something and get prepared menthally for the worst secretly hoping - in the meantime - that reality will be somewhat better still. The ascent which starts there is about 20 km long and it goes from 220 m to 900 m in altitude (very close to Galyatető summit which is the second highest point of Hungary). Not the total 20 km is steep, the elevation gain is concentrated on two sessions, the first is about 6 km long while the second is a little bit less. Well, this time I managed to survive them without major shocks, and I arrived at Mátraszentimre just a little bit after the dusk. See a close-up of the final 20-25 kms.

Heaven is often associated with high altitudes and if I spend a little time in Zsolt's house I always start understanding why. It was Zsolt's idea to buy a house up there, I can never sufficiently appriciate this excellent choice of wich I have been lucky enough to take my own benefits several times. Exactly this happenned again from Friday evening to Sunday morning while I enjoyed the hospitality of Zsolt's family and the company of Zoltán too. On Saturday we only did some very light walks around the village and on Galyatető hilltop and took a very good and very social rest all the other time.

On Sunday I did the same trip as on Friday but in the opposite direction and - frankly speaking - I cannot say which direction was the bigger experience. The second was definitely faster, I only needed 6:03 minutes net time (about 7:30 overall time) for the 118 km total distance while on Friday I spent 7:25 minutes on riding (and about 9:45 in overall), but this is not telling anything about the essential part which was the forest, the fresh air, the little chilly but very clear and mostly sunny weather, the big feeling of the activity and that of the speed in a forest which was visited by many other cyclists and also by a lot of tourists during these leasure days, a joyful mix of different impression pieces which are impossibée to tell. Some photos might help to make you, dear reader, understand a little better what I mean.

The foggy Friday morning, the start of the municipal bicycle road and the start of the whole story too

The fog discipated fast, few kilometers later at a round
point of Miskolc the sun was shining brightly
on our natioal banner and you can already see the
mountains in the background.
Very soon they will come into the foreground :-)!

Actually here: Miskolc ends, the forest starts.

The Palace Hotel at Lilafüred, nice but quite expensive and I have heard some bad roumors about the staff. Earlier the park of the hotel was open for the public, today it is reserved for the hotel guests. This is not a nice evolution to me either.

A forest bus stop

Small bicycle in a big forest of wonderful colours

The small village in the valley is Répáshuta (If you are curious about the origin of village names and don't know what huta means you can find the answer in my August English language blog entry.)

A tree in yellow

Small lake at Felsőtárkány

A (still) green meadow at the foot of Mátra

Another one a bit higher

The road junction of the three main Mátra roads in the heart of the mountains at about 620 m above sea level. I continued on the right

I am climbing up while the sun is going down

But the it has a replacement for the night shift

Zsolt's nice and very friendly house. It is even friendly to our environment since solar panels generate the houshold electricity and sun collectors make the hot water (which he also uses for heating)

Trees are nice from this perspective
(photo taken from the stair case of
the lookout tower of Galyatető)

View on the north

View on the east

Road to west

The fifty shades of automn

Tree-lined road close to Parád (on the return trip)

A real break through

All good gets to its end once: Return to Miskolc railway station from where I also started two and a half days earlier

2015. október 18. (210. nap)

I hadn't done any mentionable sport activity for more than 1,5 month and this bad tendency must have been stopped. That's why I decided to take a challange, actually the one which is the closest to Nyíregyháza: Tokaj hill. But this was not the only reason. On one hand I wanted to test myself how fast I can go up there from Tarcal, from time to time this is quite interesting, on the other hand I wanted to prepare myself a bit for next Friday when I will go from Miskolc to Mátraszentimre, a bigger challange on one of the most beautiful bicycle tracks in Hungary. (If I manage to ride there you can surely read few words about it here.)

I started early because I didn't want to afford to whole day for such a small thing. The way to Tokaj was foggy, but calm, and I arrived there in the earliest possible time to find the coffee open, this was a good though not very intentional synchronisation. After the coffein push it was more easy to ride futher on to Tarcal. From this part of the road you can normally have a nice view on the hill but this time there was only one short minute when the hill presented itself among the clouds, all the other time the clouds stayed dominant and relentlessly covered the summit.

I arrived at the bottom of the uphill session in good rythm but I knew that it didn't mean anything. This uphhill sesssion is 5,7 km long and there is an elevation gain of exactly 400 m between its start and its end, so it is rather tough, a big part of it is steeper than 10%. As I wrote yeterday, I wanted to do it in less than 40 minutes though I was cautious enough not to say how much less. My best time is around 36 mins, but this seemed illusorique after 1,5 month rest, but 38-39 mins appeared to be a realist objective in my mind.

Actually it went a bit slower, and finally I needed 39:15 time for the ascend. I am not very proud of it, but life is life and there are sometimes small gaps between our wishes and what we can really achieve, this was a typical example for that sort of cases. As for the panorama from above I could not enjoy anything of it, since the fog was still thick, but from the top of the ski track which is a little lower than the summit, I could see already few things in the valley.

On my way back I stopped once to take another photo since the cloud finally disappeared and I also stopped at Tokaj to visit a photo gallery where two of my collegues (a couple) exhibited too. The photos were nice, the town on the bank of the two rivers Tisza and Bodrog was the usual charming (though the weather was more chilly than few months ago) so my aesthetic needs were satisfied by the cultural experiences I managed to collect. The way back to Nyíregyháza was not the most easy ever, I don't know from where the wind blew exactly, just one thing is sure, not from behind. But it was still OK, the speed loss due to that stayed really tolerable.

Epilogue:

Upon my arrival back to home I opened the frige and seeing a bottle of Kilkenny which I bought few weeks before I said to myself very proudly: what a clever guy I am that I bought that beer! And not more than few minutes later I had to say to myself in a little bit different tone: what a stupid guy I am that I didn't buy at least two!

The map of the ride

The tricky part

A short clear-up

My bicycle (since in the fog there was nothing else of which I could take a photo)

View from the top of the down-hill ski track

The hill which I conquered :-)!

Photo of an artist who exhibited at Tokaj 1.

Photo of an artist who exhibited at Tokaj 2.

Photo of an artist who exhibited at Tokaj 3.

2015. október 17. (209. nap)

A tegnapi futás utóhatásai nem lettek veszélyesek. Mozgalmas napom volt, elég sok mindent sikerült elvégezni. Ha minden igaz, holnap megyek Tokajba bicajjal. A cél egy elfogadható időn belüli feljutás Tarcalról a Kopasz tetejére. Az elfogadható idő valahol a 35 és a 40 perc között van. Tudom, hogy ez egy elég tág intervallum, de nem nagyon tudom szűkíteni. A nyár elején volt egy 40,5 perces menetem, ha jól emlékszem, annál azért jobbnak kéne lenni még akkor is, ha jó másfél hónapja alig kerekeztem. 35-ön belülre viszont még soha nem kerültem, és nyilván most se fogok. A túrának van egyébként egy másik célja is, átmozgatás a jövő péntekre tervezett Miskolc-Lilafüred-Felsőtárkány-Eger-Sirok-Parád-Galyatető-Mátraszentimre út előtt.

2015. október 16. (208. nap)

Vasárnap futottam három kört, az nem esett jól, két napig fájt tőle a térdem, ma viszont megint futottam, és ezúttal nagyon élveztem. Az utóhatások majd holnap fognak kiderülni, de most képtelenség tűnik, hogy egy ilyen jó futóélmény balul süljön el. Még az áprilisban beszerzett kompressziós lábszáramat is felvettem, valószínűleg az is sokat segített. Bizakodom. A héten megint rájöttem valamire, és a barátom is kapott egy neki való állást végre. Úgy érzem, jó széria kezdődik.

2015. október 12. (204. nap)

Well, we had a plan to do some cycling in the mountains around Pirot on Saturday after the hard week. I prepared everything while my collegue-friend prepared even more since he had also bought a second bicycle partly for this occasion. However things turned out differently. I rarely see 100% probability of rain on my mobile phone weather forecast screen but during the past week I could see it for whole Saturday and the drop pictograms (falling out from a cloud pictogram) stayed stunningly stable on my display as time passed. The last piece of the hope died on Friday afternoon when we had to say something, there were no way to futher extend our hesitations. Finally we decided not to ride my friend's two bicycle but to drive a car (and to invite two more people to fill it up). We wanted to go deeply in the country and walk up to a waterfall because rain and waterfall are good friends, both mean downward vertical movement of one the most elementary liquid substance on Earth.

Actually at eight o'clock in the morning when we started it was not raining yet. We went first to the bridge with the round point where we turned uphill. When I got the first sight of the upward road ahead of us I begun to think that perhaps it had not been such a big mistake to choose the car instead of the biycle. The first 12 km led us to the ski resort of Pirot at about the height of the highest point of Hungary and at some sessions the uphill was really brutal. After a short stop we continued downhill to a small village which was practically my first contact with rural Serbia. I would not say that these villages are rich and you can also feel that life is not always easy there, but in the meantime you could also understand that people here are not made of some sort of soft stuff and a few houses on the bank of the river with pictoresque terraces gave me the impression that for these people it was not impossible to make something nice even if their material resources are not limitless. Here we visited a small orthodox church carved in the rock and containing a fresco icon which shows Jesus with no hair at all. This is quite unique, nowhere else you can find a simillar presentation of our redeemer. There were among us two who are almost fully bold and I have not much hair either so we definitely had the sensation that this place is somewhat calling us. After that village we continued towards the heart of the mountain and the landscape bacame more and more beautiful. We went through some other villages and finally turned on a side road leading into the forest. We drove by car as long as we managed to and after that we started our walk. It was still not raining though heavy clouds hanged above us. I was said that summer had passed here without a drop of rain, but it was not so easy to imagine. Not just because of the severe rainclouds everywhere but also because of the fresh green nature around us. The waterfall was not very far, and it was so splendid, that my poor English cannot describe it at all, instead look at the photos below! On our way back we passed a small house which was more than cosy especially because at that moment it finally started to rain and in rain it is always easier to feel the difference between outside and inside. The famous and popular Pirot lawyer, the owner of the house came out anyway to greet us, a sign of friendship and openness which was not either the first or the last one during the day. I begun to feel more and more that this mountain is so nice and the people here are so friendly that I shoud come here on some private purpose too, just it is a bit far from Hungary to imagine a trip like that easily.

The friendliness continued in the village where we returned immadiately after the walk, an already retired manager of our factory opened a coffee in his village house mainly to sell his excellent home made beer for very cheap. It was in a nice stone walled and wooden ceiling room of the basement beside a chimney fire where we tasted his drink made of original Belgian ingredients too. I enjoyed the talk between my collegues and the owner-bartender a lot though I didn't unterstand too much of their words. Beer was only prelude for the dinner which we had in the next village in an also cosy and well-kept, nice restaurant. In Serbia my favourite dishes are the starters, the unbeleivable fresh cheese with the different salads and vegetables but here the main dish also left a strong touch on the mental state of my stomach :-)!

The plan was to continue uphill after the lunch and to make a circle, but certain news about the quality of the asphalt in that direction discouraged us a bit and finally we returned to Pirot on the same way as we came. The good lunch and the rakia which accomanied it made us a little sleepy, only our driver was fully awake, the rest of us were somewhere at the midway between alpha and beta.

We arrived back to the hotel well in time and I was really very thankful to my Serbian friends that they gave me so much time and so much of themselves. The excursion was a B plan but finally I didn't mind that change at all. It was less sportive than the cycling would have been, but in the meantime I think - it was much more social, and it was fun for more than only two people. Quantity sometimes counts, at least yesterday it counted. Thanks for all the three of you!

Nice riverside

Serbian hills

Bold Jesus

The real light is always inside

A Serbian-Hungarian friendship

Vodopad (waterfall)

Vodopad from close

Vodopad from even closer

Much more than just collegues

Looking out of the window of a village kafana (coffee)

Rainy evening at Sofia (view from the tenth floor of hotel Novotel)

2015. október 11. (203. nap)

Kimaradt egy hét írás, sőt egy hét futás is, de még a tegnapra tervezett kerékpározást sem sikerült nyélbe ütni a zuhogó eső miatt, igaz, az utóbbi feletti bánatot egy nagyon jól sikerült kirándulás feledtette. (Erről fogok írni bővebben is.) Az egész hetet Szerbiában töltöttem, reggeltől estig dolgoztam, estétől sokáig szerb munkatársaim (de nyugodtam mondhatnék barátokat is) vendégszeretetét élveztem, és utána aludtam egy kicsit mindig. Most Szófiában, a reptéren egy elég jó muffin és egy felejthető gépi cappucino mellett próbálom megvonni a mérleget, amely összességében nagyon pozitív. Ha mindenütt olyan emberek élnének, mint amilyenekkel én itt együtt dolgozom, akkor nem lenne semmi baj a Földön. Szegények, mint az ujjam, de élet és szeretet annyi van bennük, hogy sokszor túl is csordul. Valószínű, hogy nem a depresszió fogja eltemetni őket.

2015. október 2. (195. nap)

Tegnap megint fejlődtem, legalábbis a futásban, és nem is lett komolyabb negatív következménye a lábam állapotára nézve. 3 kör az erdőben alig több, mint 33 perc alatt. A Top 10-ben nem vagyok benne ezzel az idővel, de biztató nagyon, és az is, hogy nagyon élvezetes volt az alkonyati hűlő, de hidegnek azért egyáltalán nem mondható levegőn mozogni. El is határoztam, hogy a jövő heti piroti utamra nem csak a kerékpáros öltözéket, hanem a futócipőmet is elviszem. (Az egyik szerb munkatársammal teszek majd egy bicajos kört a környező hegyekben, szerzett bicajt nekem is, nagyon várom már, küldött fényképeket, hogy felizgasson, hát, be kell vallanom, hogy sikerrel járt :-)!

2015. szeptember 30. (192. nap)

Kicsit elúsztam, sokszor elmaradok. Nem tudom, hogy miért, rengeteg munkám van, de biztosan nem ez az egyetlen magyarázat. Holtpontra jutott Leonidasz? Talán igen, bizonyos értelemben, mert más értelemben gyarapszik azért. Az író Leonidasz kicsit holtpontra jutott, illetve sokat írtam más fórumokon, és részben innen vándoroltak el a szavak oda. De ez is csak féligazság, amelyről a élesebb látásúak azt mondják, hogy teljes hazugság. És ebben igazuk is van, feltéve, hogy az a féligazság az igazság trónját bitorolja. Mert a baj akkor kezdődik, amikor erre vetemedik...

Holnap megint megyek futni, talán sikerül a három kör. Mostanában ez az adagom, illetve innen majd akkor fogok tovább lépni, amikor az már beton biztosan teljesül.

2015. szeptember 26. (188. nap)

Jó a lábam, holnap újból három kört fogok futni, és remélem, hogy jegyezhető időeredménnyel, ráadásul ma eszembe jutott, hogy létezik egy kenőcs, amely egyszer már csodát tett a térdemen, mért ne próbálkozhatnék meg vele újból?! El is mentem a gyógyszertárba, és kb. háromezer forintért meg is vásároltam egy tubus csodát...

2015. szeptember 25. (187. nap)

Tegnap végre három kört futottam az erdőben. Nagy lépés ez a királyság felé :-)! Jól ment, végig élveztem. Az időeredmény felejthető, de azért nem katasztrofális, és látszanak a javulás távlatai. Elhatároztam, hogy 6 körnél pezsgőt fogok bontani...

2015. szeptember 22. (184. nap)

Hali! Nagyon jó volt a tegnapi futás, már majdnem besötétedett, mire kiértem, de a hold szerencsére most van a legjobb fázisban az esti futásokhoz. Már elegendően dagadt ahhoz, hogy számottevő fénye legye, viszont még elég korán kel ahhoz, hogy este már magasan járjon. Szóval szuper volt minden, ezúttal is csak két kört futottam, de annyira egészségesen reagált a lábam, hogy legközelebb szinte biztos, hogy megpróbálkozom a hárommal. Ez most már tényleg határozott javulás, és igazából nem tudom megmondani, hogy minek köszönhető. Jól vagyok, rendben vagyok több téren is, azt érzem, de abból még nem következik automatikusan a futásra való képesség is. Bárcsak kitartana, hogy szép türelmesen vissza tudjak érni először a régi szintre, a csapat Balaton szintjére, utána pedig talán még tovább...

2015. szeptember 20. (182. nap)

Sikerült nagyon szépen kimondani, illetve leírni pár dolgot. Nem volt könnyű, és egy kis időt elvett a vasárnapomból, de nem bántam meg. Egy barátommal leveleztem, öt-hat levélváltás egy féldélelőtt alatt, nem így volt ez régen, amikor ugyanerre még egy év is kevés volt néha. Hol van azoknak a rossz dolgoknak a gyökere, amelyekkel sokszor szembe találkozunk, mikor kezdődnek el, hogy eszkalálódnak olykor egészen elképesztő méretű gazságokká, és ki felelős értük. Nagyon nehezek ezek a kérdések, de most egy picit sikerült előbbre jutni a válaszok felé, és kifejezni pár fontos összefüggést. Persze, az életnek ez csak egy nagyon kicsi szelete, de azért jó.

A mára tervezett tokaji kerékpározás főleg a rossz idő miatt elmaradt, de ezt most nem is igazán bánom. Holnap lehet, hogy megyek futni...

2015. szeptember 19. (181. nap)

Tegnap újból futottam, és egy picivel megint jobban ment, mint előtte. Ez a tendencia most nagyon biztató, bárcsak megmaradna! A térdem egyébként is jobban van, a ciszta pedig szinte teljesen eltűnt, illetve csak estefelé tudok kitapintani valamit belőle néha, és közben történnek érdekes fejlemények más frontokon is. Az ember arra van, hogy végigjárja az életútját, és abból, amit közben megtapasztal, leszűrjön valamit maga és mások számára. Tulajdonképpen ennyire egyszerű az egész, és tényleg nem kell bonyolultabb dolgokra gondolni. Az utóbbi napokban született pár érdekes írás, levél, bár ez önmagában tulajdonképpen nagyon mellékes. Fontosabbak a felismerések, amelyek viszont nagyon nehezen jönnek, pedig jöhetnének sokkal könnyebben is.

2015. szeptember 17. (179. nap)

Kicsit eltérek a tárgytól, de muszáj. Ma történt meg életemben először az, hogy egyik gyermekem messzebbre, ráadásul jóval messzebbre repült el, mint én valaha is. Dorka lányom, most éppen Dubai-ban várja a bangkoki csatlakozást. Kimondani is hihetetlen, hogy az a lány, aki 23 évvel ezelőtt bekucorodott a járókája sarkába, bekapta az ujját, és úgy aludt el, hogy a világ összes kedvessége sugárzott az arcáról, ebben a pillanatban tőlem több ezer kilométerre nézegeti a csillogó kirakatokat a világ egyik legflancosabb repülőterén. Hát, ilyen az élet! Gyönyörű!

2015. szeptember 15. (177. nap)

Nagyon régóta nem ment olyan jól a futás, mint tegnap. Ez persze, még nem azt jelenti, hogy most már minden klappol, de a két kört (4 km-t) hihetetlen jó fizikai és mentális állapotban teljesítettem, és ha nem féltettem volna a térdem, simán tudtam volna többet is futni. Talán, talán, talán! A heti programomat elnézve péntek előtt nincs újabb esélyem arra, hogy nekiiramodjak. Viszont akkor... Ne legyen Leonidasz a nevem, ha megfutamodom a futás elől :-)!

2015. szeptember 13. (175. nap)

Kicsit nehéz ez most, mert rengeteget írok mindenfelé, azért marad ki pár nap itt... Még mindig azt mondom, hogy a pénteki futás jól sikerült, alig volt utóhatása, és holnap újra megpróbálom. Nagyon jó lenne legalább elindulni a gödörből kivezető úton...

2015. szeptember 11. (173. nap)

Ma végre futottam, és nagyon jól is esett. Úgy értem, a futás. (Nem az eső!) Annyira jó lenne, ha most már túl lennék ezen a térd nyűgön, és legalább elindulhatnék a normális futások felé vezető úton. Nem tudom, hogy beindul-e egy szép, lassú, türelmesen menedzselhető szoktatási időszak vagy sem. Jó lenne, ha végre megtörne a jég. Csetelgettem egy lánnyal, azt mondta, hogy nem szabad nagyon erősen akarni a gyógyulást, mert akkor pont az akarás miatt el fog maradni. Biztos, igaza van...

2015. szeptember 10. (172. nap)

Nem tudtam futni mégse, túl sok dolgom akadt, és az eső is zuhogott egész este. Külön-külön egyik sem lett volna blokkoló, de együtt túl nagy falatot jelentettek. Holnap muszáj futnom, most már tényleg nem lehet kibújni e "kötelesség" alól. Ha puli kutyák potyognak az égből akkor sem. (A közismertebb "néger gyerekek potyognak az égből" szófordulatot az abból kihallható rasszista felhang miatt nem alkalmaztam.)

2015. szeptember 9. (171. nap)

Tudom, hogy szörnyű vagyok, tegnap nem írtam, és ma sem tudok semmi lényegit alkotni, mert nagyon csapkodnak felettem a hullámok. Lehet, hogy holnap se fogok írni, de futni biztos elmegyek. Mert írás nélkül ki lehet bírni, de mozgás nélkül nem...

2015. szeptember 7. (169. nap)

Gyönyörű hétvégét töltöttem a Mátrában a lányaimmal. Péntek délután fel is út, le is út volt Mátrafüredről a Kékesre és onnan vissza, szombaton pedig Mátraszentistvánról kiindulva megmásztuk a Mátra bércet. Az rövidebb túra volt, mert az egerszalóki fürdőzésnek is bele kellett férnie a napba. Majd írok kicsit többet is ezekről a túrákról. A térdem elég jól bírta, de azért tökéletesnek nem mondanám a teljesítményét. A kérdések még mindig terítéken vannak...

2015. szeptember 3. (165. nap)

Nyugodt, szép napom volt, takarítás közben guggoltam is párat.  Király az, aki jelen van a saját életében, érti és elfogadja, hogy élete minden mozzanata személyes megszólítást rejt, a vele megtörténő események üzenetét meri figyelmesen értelmezni, gonddal bontogatni...

Holnaptól három nap szünet jön, mert kirándulni megyek a lányaimmal a Mátrába. Legközelebb hétfőn fogok írni ebbe a blogba.

2015. szeptember 2. (164. nap)

Tegnap futottam öt kilométert óriási hőségben és nagyon-nagyon óvatos tempóban. Nem mondom, hogy pont olyan volt, mint két éve, de ha így folytatom, és kicsi adagokban szoktatom vissza a lábamat erre a sportra, akkor talán menni fog. Az biztos, hogy a héten több futás nem lesz, péntektől vasárnapig a Mátrában leszek a lányaimmal, túrázgatni fogunk, illetve pár egyéb kellemes élménnyel szeretném gazdagítani az életüket. A következő futást a jövő hét első napjaira tervezem.

2015. szeptember 1. (163. nap)

Nem kevesebb a dolgunk, mint a világhazugságokon való túllátás. Márpedig az teljes összetörést kér tőlünk és minden fedezék elhagyását... Mert mi is ebben a világban nőttünk fel, minden hazugság ránk is rakódott, mi magunk is rejtőzködünk alattuk, mi magunk is hordozói vagyunk azoknak a hamisságoknak, amelyekből kinőni alapvető létbeli kötelességünk.

2015. augusztus 31. (162. nap)

Bődületesen meleg van a nyár utolsó napján, este hétkor is 34 fokot mutat a hőmérő. Nem tudom, mi lesz, mert ma egy kicsit megzakkantam, de holnap biztosan elmegyek futni. Az világos, hogy kerékpározni bármennyit tudnék, úgy érkeztem meg pénteken Szentendrére, a 300 km-es táv végére, hogy ha valaki akkor azt mondta volna, hogy hajtsak fel vele a Dobogókőre, hát, én biztosan megtettem volna. Szóval a bicajozásban most már nincs semmi kihívás, viszont úgy érzem, hogy a futásban meg csak az van. Jó a térdem, sőt nagyon jó, de fogalmam sincs, hogy hogyan fog reagálni az első futólépésekre. Viszont ha nem próbálom meg, akkor nem is fogom megtudni, vagyis most megint a futás következik, és hajrá!

2015. augusztus 30. (161. nap)

Na, most jutottam odáig, hogy a pénteki utamról írjak. Reggel háromkor indultam el Nyíregyházáról, és este fél tízre érkeztem meg Szentendrére. Az útvonal időközben módosult, ugyanis az eredeti terv szerint Vácon kötöttem volna ki, illetve a komp, hogy engem felvegyen, és átvigyen a Szentendrei szigetre, azonban valahol Jászfényszarú és Tura között világossá vált számomra, hogy nem eléggé biztos az este nyolckor esedékes utolsó komp indulás elérése, így maradt egy hagyományosabb útvonal Vácegresen, Veresegyházon, Csomádon és Fóton át be Budapestre, majd a Káposztásmegyeri lakótelep csücskét érintve át a Megyeri hídon. Az útvonal módosítás azzal is összefügg, hogy az ebéd Jászberényben nem sikerült igazán jól. Vagy - minden elővigyázatosságom ellenére - túl sokat ettem, vagy valami baj volt az étellel, vagy velem nem volt valami rendben (a kora délutáni órákban nagyon meleg is volt), de egy órával az ebéd után olyan rosszul lettem, hogy meg kellett állnom, és le kellett feküdnöm egy padra. Azóta sem tudom pontosan, hogy mi borult fel, de Tura és Iklad között csak vánszorogtam, csak az ikladi közértnél beiktatott megálló után kezdtem ismét bizakodni abban, hogy kerékpárral fogok eljutni Szentendrére. Szerencsére amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt az agónia, kevéssel utána már kifejezetten jól esett a Gödöllői dombvidék északi nyúlványain való mászkálás. A térkép alább látható, sajnos, szépséghibás, mert egy rövid erdőkertesi megálló után (amelyet főleg az esti üzemmódra való átállásra használtam fel) elfelejtettem újraindítani a GPS-es követést, és ezt a hibámat csak 23 km-rel arrébb, Káposztásmegyeren vettem észre. A teljes táv hajszálpontosan 300 km volt, és ennek megtételére 15 óra 4 perc nettó időre volt szükségem, vagyis a rosszullétet követő vánszorgás ellenére is tartottam a 20 km/h-s nettó átlagot, és a bruttó sebesség sem rossz a maga a 16,2 km/h-jával. Az említett elalélást leszámítva az egészet nagyon élveztem, a helyenként élénk déli-délnyugati szél nem mindig volt a barátom, de azért egyértelmű ellenségnek se nevezném, és az nagyon kedves volt a részéről, hogy estére elült. Egyébként Magyarországon kevés ilyen könnyű 300 km-es kerékpártúra útvonal van, vagyis aki kedvet kapott tőlem, az nyugodtan kipróbálhatja maga is. Ha nem Szentendréig, akkor legalább Budapestig, mert az sem utolsó :-)!

2015. augusztus 29. (160. nap)

Bocsánat, tegnap elmaradt a blogbejegyzés, mert 300 km kerékpározás után már egy szóközt sem volt erőm leütni. Ma már jobb, de a napi program után éppen csak egy pici szufla maradt írásra, vagyis a nagyregény még mindig nem fog összejönni. Pótolni fogok mindent, ha majd hazajutok...

2015. augusztus 27. (158. nap)

Na, úgy néz ki, hogy holnap megint lesz egy nagyobb bicajozás. A lábam elég jó állapotban van, az útvonal, és a táv viszont egyelőre meglepetés. Kicsit tartok tőle, de nem jobban, mint a múlt hétvégi zemplénitől, és az is milyen jól sikerült! Szóval, nem komoly az aggodalom, csak annyi van belőle, amennyi szinte kell is ahhoz, hogy elég érdekes legyen a kihívás. Egy Leonidasz egyébként sem kímélheti magát állandóan...

2015. augusztus 26. (157. nap)

A lábam jó, lehet, hogy megint fogok bicajozni. Az is jó, hogy tudom, hogy mit akarok, csak egy kicsit el vagyok fáradva. A ritmus nagyon fontos lenne. A se túl kevés, se túl sok megtalálása. Egyébként alakul pár dolog.

2015. augusztus 25. (156. nap)

Visszaszívom a tegnapit, mégsem bánom, hogy angolul írtam, mert Szerbiában több, mint húszan olvasták el a szombati túra beszámolóját. Közben lett egy újabb "őrült" tervem, de az egyelőre a Jóisten kezében van, mert bizonyos feltételek megléte esetén oldható meg csak. A lábam jól van, és ennek örülök. Hamarosan szeretnék futni is megint.

2015. augusztus 24. (155. nap)

Most már kicsit sajnálom, hogy tegnap angolul írtam, mert többen szóvá tették, hogy magyarul könnyebben boldogultak volna vele. A legjobb a kétnyelvű lett volna, de annak már a fele se tréfa. Egyébként jó, lendületes napom volt, csak a takarításra nem jutott idő, pedig holnap jön a házi néni meg a lánya is. Na, mindegy!

2015. augusztus 23. (154. nap)

This is the first time that I try to write a bit more about a bicycle tour and this is also my first attempt in English on this site. Both things are so for one of my best Serbian collegues (I have some very good ones there :-) who has a bicycle too and now he is on the good way to make friendship with this type of leasure time activity. I have the feeling that my story telling might inspire him to future expeditions while secretly I also hope that he will perhaps share his experiences to me too for mutual motiviation.

Well, in some of my crazy rides, crazyness is a result of the poor service quality of Hungarian Railways Company (MÁV). Few years ago we (my good friend and me) planned to ride from Miskolc to Mátraszentinmre (through the mountains of Bükk), but just one day before our departure we got to know that the railway line was under reconstruction and the replacement buses refused cyclists. So instead of Miskolc we had to start from Nyíregyháza which added a 90 km extra distance to the already not very light original project. The same thing happened the day before yesterday. My intention was to make an ambitious circle in Zemplén (a mountain, I will tell you few words about it later) and initialy I wanted to start and to finish it at Tokaj railway station. However when I went onto the home page of MÁV to be absolutetly sure about the time-table, I had to see that it was absolutely impossible to take a train with bicycle there since the line is under reconstruction and the replacement buses... I think you guess already. (Actually this is the same line as few years ago when we wanted to go to Miskolc.) So theoratically I had two options: either to cancel my circle or add 2 x 30 kms for the Nyíregyháza-Tokaj session. If you know me you can imagine that the first option is really theoratical... Finally I rode 253 km yesterday.

First of all few words about the context. Zemplén, which - as I said - is a montain, it is situated between two rivers, Hernád on the west and Bodrog on the east. (Bodrog flows into Tisza at Tokaj, the latter - second biggest river in Hungary after Danube - comes more from the east.) When I say mountain, please stay on the Hungarian scale, its highest point is just a little less than 900 m. Few know yet, but Zemplén is a paradise for cyclists. There are numerous asphalt roads, they don't reach the highest altitudes (the maximum heights are between 400 and 500 m above see level), but you have plenty of alternatives to zig-zag among the hills. I know them quite well since - you can imagine - this was not my first ride there, but this time there was a special motive behind. I wanted to combine the different itiniraries into one big circle as much as it is possible to do within one single day. Finally I crossed the mountain 4 or 5 times (depending what we consider as crossing), none of them was extreme but altogether I still accumulated close to 2 000 m in elevation gain. The weather was not the what you always dream about, at 5:00 AM I started in light rain (it stopped soon) and I had a second wet period in the afternoon, but the temperature was OK (between 15 and 20 degrees mostly), I could see the sun few times and the wind - when it blew (because it didn't blow all the time) - helped more than bothered me.

As I said, I started at 5 AM, though I woke up at four. I only wanted to have a very short tea, but it became a bit longer and there were some other stupid difficulties. There are still lessons to learn :-)! The first part to Tokaj was rather smooth and silent, it is funny to go through villages where most of the people are still sleeping or just washing out the dream powder from their eyes. My first stop was on a nice place beside Bodrog mostly to have my (first) breakfast. I was in a good rhytm so I regretted a bit to get out of it, but in the meantime I knew very well, that the strict respect of a basic rule on a long distance ride is not a game: you must eat continously. (I know this, because few times in my youth I neglected eating enough and the consequences were catastrophic near to death experinces.)

Fortunately the rhytm came back after the stop, and I was heading into Zeplén itself then. The first real mountain village was Erdőbénye, here you must test already your climbing capabilities, though this is not at all the most difficult part. After the village it continues but the level of the efforts required stays acceptable. The uphill road leads you to the upper entrance of Aranyos völgy (valley). Aranyos völgy is the first miracle on this trip, this is not the valley which tourist visit the most, but hunters have - or better to say, had - a completly different taste. I have switched to past tense because life is changing and many of the past hunters houses are small hotels and pansions today. The light slope gives to cyclists the possibilty to roll along without much effort and to be amazed by Nature's beauty at the same time.

Reaching the road close to the river Hernád I turned on the north. It was only few past 9:00 but Zemplén was already on my right. Close to Boldogkőváralja I had my second breakfast then I went on towards the starting point of my second attack. Unfortunately here the wind also attacked - to my face, what I didn't find too fair, and perhaps he also reflected some about poor cyclists since later during the day he became more supportive. Nevertheless At Fóny, at the foot of the second uphill, I had the strong convinction, that a cofee was really necessary.

Coffee forgetable, but taken, no more excuses to stay! The uphill road from Fóny to Regéc is steep, but not not tragically and in the meantime it is beautiful. I can also say that it is more beautiful than steep. Most of the time you can see the fortress of Regéc on top of a hill above the village, a really picturesque view! The fortress would merit the little walk there and a visit for the little entrance fee, but this time I was too busy with my bicycle and touristic attractions are difficult to put in the agenda when you ride more than 250 km, so I didn't seriously considered the possibility of that facultatif excursion. Instead I stopped for a few minutes at the highest point and afterwards I started my descent toward the Hutas.

Huta is an ancient Hungarian word for smelter, or rather for an ancient type of it. This profession used to be practiced in the heart of Zemplén, and the name of the villages remember us to that. There are three of them, in one group (Óhuta - Old Huta, Középhuta - Middle Huta and Újhuta - New Huta) and I headed to go through all of them. This part of the mountain is so much isolated from the outer word that you marvel about how a place can be so much different from another few km away. It is green, splendid, full of flowers. Actually much more people come hear for the weekends than the number of the fix habitants.

In these villages you must go very slowly for two reasons. One, you need time to take the rich impression that their atmosphere are pouring upon you, second, the road quality is extremly bad. Leaving Újhuta another ascent starts on a forest road. Public cars are banned but public bicycles can go on it easily :-)! It goes up to Gerendás rét (meadow) which is almost at the same height (430 m) as the previous maxi close to Regéc. Good efforts lead to funs, the dowhill which follows on the smooth asphalt surface down to Kőkapu is really enjoyable and of a high degree from the point of forest beauty too.

Kökapu (Stone Gate, probably coming from some rock formation) is a very nice and rather popular piknik place close to a small lake. It also has a hotel, a restaurant, where my midday meal was served, and - you won't beleive - a railway station (see the photo below). I arrived to Kőkapu at 12:15 PM and I left it one hour later. There - after 110 km, already something - I was a bit satisfied of myself, but in the meantime I knew that I had not done yet the half of the total distance and I was aware of the difficulties (uphills) of the Northern Zemplén too. So my mood was a bit ambiguous then.

For the digestif I had an easy 5 km roll down in the valley to the Sátoralhaújhely-Hidasnémeti main road. I only had to go a little bit more than 15 km on this road (to Telkibánya), but it was a Zemplén crossing again. Not a terrible one, but not negligable, at least not in the physical state in which I was going more and more. At the middle of the uphill I glanced a small horse tugged cart with few gipsy people sitting on it at few hundred meters ahead of me. I was following that cart and where the road was not too steep I was faster than them. Quite instinctly the competition urge pushed me to race with it, and I almost made the second capital mistake of long distance cyclists (you remember, the first was not eating enough), I started to sacrifice the long terme balanced pace for a short terme advantage. So after overtaking the cart I had to pay attention to slow down and to regain my normal speed (But not before :-)!

From the local maxi to Telkibánya, the downhill way is nice and easy, but after Telkibánya, the most difficult part starts. The roller coaster between Telkibánya and Kéked are just annoying, but I had already some memories about the uphill after Kéked, and I knew very well, that it was the steepest of the whole circle. It is not long, 3-4 km, but it gains almost 300 meters in elevatin on that distance, and it is very tricky because all the time you have the feeling that it becomes steeper and steeper. Well, afterwards I checked and it really does. On the last 500 m the elevation gain is more than 50 m :-)!

If the ascent is the most difficult, the view from above is perhaps the most beautiful though this time it was not so stunning since in the meantime it started to rain. I was at 145 km, it was 4:00 PM, and I knew that I would have to go back to Nyíregyháza somehow. But there was one good thing definitely: all the difficult ascents were already done. I started to roll down towards Hollóháza in the pouring rain where the once famous pottery factory is still working though not at its old capacity and - I think - not at its old reputation.

The decent downhill to Pálháza helped to rebuild my inner peace and the relatively easy road from Pálháza to Sátoraljaújhely started to convince me that I would get back to my home before midnight. Actually it went much better. I eat my last sandwich in the center of Sátoraljaújhely, after that I was riding surprisingly easy to Tokaj, where I had few pancakes, changed the batteries in my cateye and started the last session back to Nyíregyháza already in full night. On that road I only stopped once (see the photo below) and I arrived in front of my house at 10:00 PM. This day I will never forget!

Some summary data:

Gross time (door to door): 17:10
Net time (time spent on riding the bicycle): 13:15
Distance: 253 km
Average speed: 19,1 km/h
Overall elevation gain: 1 850 m

Maps and photos:

The whole trip

Close-up to the mountainous part

The vertical segment

Bodrog in the morning

Zemplén in the background

Coffee break

Fortress of Regéc (an authentic middle age giant crane supports the reconstruction)

I am on the right way :-)!

Waldbott castle at Újhuta (it is for sale, you can buy it if you want)

Shelter in the forest

Lake at Kökapu

Kőkapu railway station

Looking back (after Telkibánya)

The valley of Hollóháza

New bicycle road from Sátoraljaúhlely To Kosice - Slovakia (not so bad, but could be better)

Rainy evening in the center of Sátoraljaújhely

Tokaj hill

Bodrog is going to sleep

Me too :-)!