2016. szeptember 30. (556. nap)

Ritkulnak a blogbejegyzések, de csak azért, mert szaporodnak a futások :-)! Az elmúlt 6 napban például csak a szerda maradt ki, a többi 5 nap alatt pedig összesen 72 km-t futottam, és holnapra se tervezek teljes pihenőt. A futások között volt ilyen is, meg olyan is, ám összességében azért nem panaszkodhatok. Tegnap például annyira jól esett a nem túl nagy iramú futás, hogy a végén még egy kört rádobtam, ma viszont úgy indultam neki, hogy "Te jó ég!", de mégis lett belőle egy egész takaros kis 16,3 km-es táv. Ezzel egyébként teljesült a szeptemberi terv, sőt még túl is, hisz végül 6 kilcsivel több lett az előirányzottnál. Az októberi terv viszont 60 kilométerrel több, mint az e havi volt, vagyis tovább kell fokozni a lelkesedést! Remélem menni fog!

2016. szeptember 28. (554. nap)

A lábam egyre jobban működik, viszont az időbeosztás egyre nagyobb kihívást jelent. Úgy gondolom, hogy ennek a projektnek ez lesz az egyik fő nehézsége, viszont egyelőre inkább élvezem, mint bánkódom miatta. Meg kell tanulnom egy csomó dolgot sokkal egyszerűbben elintéznem, mint eddig, pusztán azért mert már most sem jut rájuk sok idő, és később még kevesebb fog jutni, illetve azt is meg kell tanulnom, hogy a külső serénység hogyan ne váltson ki belső nyugtalanságot. Ezek nagyon fontos dolgok, és nagyon örülök azoknak a helyzeteknek, amelyek rászorítanak az ilyen jellegű fejlődésekre. Nem könnyű, de ne is legyen nagyon az, mert az ember nem a könnyű dolgokra van kitalálva. Az emberhez az illik, hogy minden nap küzdjön meg valami újjal, és csatájából hol nyertesen, hol vesztesen kikerülve szűrje le tanulságokat, majd menjen tovább egyre több tapasztalattal a háta mögött. Ez az értelmes élet, ezt érdemes vállalni, tenni, miközben az önféltés, a kalandok kerülése, a bezárkózás távlattalan és rettenetesen szomorú...

2016. szeptember 25. (551. nap)

A hétfői hosszú futás után pénteken Pirotban összejött egy közepesen hosszú (16,5 km), ma pedig egy rövidebb (11,1 km) már itthon. Egyik sem volt nagyon gyors, de mind a kettőt nagyon élveztem. Így most 5 nappal a vége előtt már csak 56 km hiányzik a havi célkitűzésből, ami nem vészes, bár lazsálni nem lehet a következő napokban (sem). Ez volt a pihenő hetem, most ismét jön egy kicsivel lendületesebb, aztán pedig úgy lesz, ahogy majd alakul. Az októberi penzum 320 kilométer, vagyis a jövő hónapban a kétnaponkénti félmaratonnyit már nem lehet alkuba bocsájtani, illetve igen csak csak forsz major esemény kell ahhoz, hogy ne legyen meg a heti 80 km vagy egy kicsit még annál is több. Most megint bizakodom, a szeptember eddig elég jól sikerült, és ez bátorító az év hátralévő részére nézve is...

2016. szeptember 20. (546. nap)

Kilenc nap alatt jó 105 kilométer. Ez magamhoz képest nagyon szép teljesítmény, a felkészülés ütemtervéhez képest viszont lényegében a szükséges minimumot jelenti. Érdekes érzés ebben az ellentmondásban leledzeni, miközben Gabinak is teljesen igaza van, hogy a futás nem válhat teljesítmény hajszolássá, és lényegében minden percét, illetve minden km-ét élveznem kell. Tegnap szerencsére élveztem azt a 26 km-t, amelyet az elején zuhogó, utána pedig szemerkélő esőben tettem meg, és egyáltalán nem bántam meg, hogy végül a tó körüli futópályát választottam, és nem a konditermet, ahol elég nyűgös lett volna letolni ugyanezt a távot egy futópadon.

2016. szeptember 18. (544. nap)

Tegnap szerettem volna hosszút futni, de a 20-dik km ismét megálljt parancsolt, és utólag visszanézve azt kell mondanom, hogy igaza volt. Az összkép azért nem drámaian rossz, hisz hét egymást követő nap összesen majdnem 80 km-t futottam így is, de nyilván még jobb lett volna, ha tegnap még rá tudtam volna tenni egy vagy két erdei kört a végére. A térdem most már rendben van, csak a lábfejem érzi magát csak kicsit összetörve reggelente, de az nem vészes, mert pár lépés után bejáratódik, viszont lelkileg nem kezelem teljesen jól ezt a mostani helyzetet. Tudom, hogy sokat kell futni, ha tartani akarom a felkészülés ütemtervét, és az ebből fakadó nyomást nem sikerül teljesen kiiktatnom, pedig nagyon kéne, mert ha így marad, akkor jön a görcs, a nekifeszülés, és aztán pedig az összeomlás valahol, valamilyen formában. Azt pedig el kéne kerülni. Vagyis marad az a képlet, amely állandóan mutatja magát: máshogy kell csinálni, ehhez az egészhez hozzá kell tenni valamilyen minőségileg újat. Kimondani könnyű, megtalálni azt az újat nehezebb, de remélem, hogy azért sikerülni fog.

2016. szeptember 15. (541. nap)

Egy 9 ezer résztvevős futóversenyen az ember talál pár érdekes feliratú pólót, ezúttal azonban láttam egy igazán szívbemarkolót is. Egy 30-35 éves, egyébként nagyon jól futó, kívülről teljesen egészséges kinézetű hölgy hátán olvastam az alábbi feliratot:

Pancreatic cancer is tough. So am I!

Hasnyálmirigy rákról van szó, amely valóban "kemény", kevesen élik túl, Eszterházy Péter is abban halt meg a nyáron...

2016. szeptember 14. (540. nap)

Na, vasárnap lefutottam a WizzAir-t, és ez azért volt nagy élmény, mert már régóta nem vettem részt ilyen, több ezer főt, és kétszer annyi lábat megmozgató rendezvényen. Az időm nem égbekiáltó rekord (1:57), de gondoltam is, hogy lassú leszek, hiszen jóformán semmit se pihentem rá a versenyre, előtte a héten már 40 km-t futottam, ebben az időszakban nem a sebesség a fő szempont, hanem a kilométerek szorgalmas gyűjtögetése. Szumma szummárum, azt azért el kell mondanom, hogy Budapest gyönyörű, és ennek a versenynek az útvonalát nagyszerű érzékkel jelölték ki. Nem vagyok nagyon elfogult, de nem hiszem, hogy sok egyéb európai helyszín versenyezhetne velünk ezen a téren. Városi félmaratonban mi vérprofik vagyunk.

Aztán úgy alakult, hogy csendesebb körülmények között, már itthon, de kedden megint lett egy hasonlóan hosszú futás (22 km), és most az a tervem, hogy ezt a szép sorozatot holnap, csütörtökön tovább folytatom, sárga címke nélkül nem szeretnék a saját szemem elé kerülni majd :-)! Még mindig azt érzem, hogy elég kihívásosak azok a távok, amelyeket hetente teljesítenem kell, egyelőre tartom a szeptemberi ütemtervet, de egy csepp előnyöm sincs, és jövő héten alig fogok szaladgálni, a piroti kiküldetésem korlátozó tényezőit nem fogom tudni kicselezni. Vagyis eléggé fel kell kötni a futónadrágot, illetve be kell kötni a futócipők fűzőjét ahhoz, hogy a szeptember a terv szerinti 260 km-rel vagy legalább nem sokkal kevesebbel záródjék.

2016. szeptember 10. (536. nap)

A vonaton ülök, utazom Budapestre, hogy holnap a lányommal, pár barátommal és még körülbelül 12 ezer emberrel együtt lefussam a WizzAir Félmarit. Elég küzdelmes volt a hét, de azért sikerült összehozni 40 km-t eddig, vagyis ha holnap is sikerül a 21, akkor nincs nagy vész. Utána viszont nem lehet pihengetni, mert szeptember 20-tól 25-ig kiküldetésben leszek, vagyis ott majdnem egy teljes hét ki fog esni, tehát az előtte és az utána lévő napokat is meg kell nyomni. Nagyon izgalmas ez az időszak, mert úgy érzem, hogy sok minden most fog eldőlni. Ez a felkészülés egyik legkritikusabb szakasza, most derül ki, hogy tudom-e hozni a havi 60 km-es növekedést. A havi 60 kilométer egy hétre lebontva kb. 15 km, vagyis két egymástól egy hónap távolságra lévő hét között ennyinek kell lennie, amiből adódik, hogy minden héten átlagosan 3-4 km-rel többet kell futnom, mint az előző héten. Ez bizony kihívás, legalábbis nekem most annak tűnik. A kérdés az, hogy mi kell e követelmény kielégítéséhez. Nyilván nem erő és akarat. Erre egy futótársam is figyelmeztetett a héten, hadd másoljam ide azt a pár sort, amelyet nekem küldött:

A lényeg, hogy nem szabad görcsösen ragaszkodni semmihez, mert bizony a görcsös ragaszkodás, Önmagunk terhekkel megpakolása nem visz előre, átveszi felettünk a hatalmat és elhomályosítja pont a lényeget az utat! Élvezd tehát az utazásod, amihez sok egészséget kívánok! A többi nem számít!

Én továbbra is úgy gondolom, hogy a lét egészével való személyes kapcsolatom megerősítése a kulcstényező, mindennek abból kell kinőnie. Illetve majd meglátjuk, hogy mi fog kinőni belőle :-)!

2016. szeptember 4. (530. nap)

Tegnap írtam egy levelet több olyan, embernek, akik tudnak a Leonidasz projektről, a levél tárgya az volt, hogy Helyzetjelentés.

Sziasztok!

Ez a blogbejegyzés (a tegnapi) elég jól összefoglalja, hogy hol tartok a Leonidasz projektben. Amint látható, nem fényes az összkép, de még nincs minden veszve. A nyári gödör ráébresztett arra, hogy ez tulajdonképpen nem is az én projektem, ez egy fejlődés rész, amelyet most én csinálok, mert éppen én tartok ott, ahol ahhoz tartani kell, de senki nem tudja megmondani, hogy ez az állapot meddig fog fennmaradni, és bármikor előfordulhat, hogy pont az elengedése lesz a következő feladat. Nehéz úgy futni heti 60-80, később majd lehet, hogy 100-120 kilométert is, hogy az ember közben tudja, ez az egész terv legalább több tucat módon fejre állhat egy pillanat alatt akár, de azt hiszem, hogy ez minden értelmes dologgal így van, és pont ez a szép bennük. Túlságosan szerteágazóak az élet ösvényei, mindig jöhet valamilyen nem várt fordulat, de emiatt nem szabad lemondani az útra kelések, az elindulások nagyszerű pillanatairól...

Párotokkal találkozni fogok a jövő hétvégén a WizzAir félmaratonon, Zsoltinak pedig már most nagyon szurkolok, hogy akkor majd tudjon úgy futni, mint a nyúl!

Hajrá Triász és hajrá pár meghívott, tiszteletbeli futótag! Még ha fizikálisan nem is mindenki fut sokat közületek...

Leonidasz

2016. szeptember 3. (529. nap)

Röviden összefoglalom, hogy mit gondolok az augusztusi futásokról. Számokban nézve elég ellentmondásos a kép. A 16 futóalkalom az eddigi legjobb, azzal nincs is semmi baj, az össztáv majdnem elérte a májusit, de ez azért már nem annyira fényes, mert közben eltelt három hónap a felkészülésből, az meg egyenesen elkeserítő, hogy összesen egy sárga címkés, vagyis 20 km-t távot elérő futást sikerült összehoznom ebben a hónapban (májusban 6 ilyen futás volt). Ujjongani tehát nem kell, viszont nem lehetek nagyon szomorú sem, mert a nyári futógödörből, amelybe június végén kerültem, végül is kiküzdöttem magam, nem szállt el minden esélyem, és ami még fontosabb, sikerült mentálisan is előre lépnem, mert a futógödröt kiváltó belső okot is beazonosítottam valamennyire, és talán sikerült a bajt annyira orvosolnom, hogy most már nagyobb fennakadás nélkül tudom folytatni az edzéseket. Készítettem egy iránymutató tervet is, mely a Havi összesítő oldalon grafikonos formában megtekinthető. Eszerint januárig minden hónapban 60 km-rel kéne többet futni, mint az előző hónapban, és utána két hónapig nagyjából kétszer annyit, mint ahol most tartok. Ez elég kihívásos, de legalább nem teljesen vész a beláthatatlan távolba. A szeptembert és az októbert még heti négy futásosnak gondolom, de utána fel kell menni először ötre, később pedig valószínűleg hatra is. A hosszú futások a hétvégékre fognak esni, de a többi nap is egyre kevesebb lazsálásra lesz lehetőségem. A terv nem szigorú előírás, de nagyjából azért tartanom kell, mert ha nem futok kb. 3500 km-t a tél végéig, akkor nem lesz értelme nekivágni a Balaton körnek.