2015. május 31. (70. nap)

Úgy tűnik még nincs vége a szenvedéseknek. Tegnap megpróbálkoztam a futással, de tulajdonképpen már előtte éreztem, hogy nem lesz jó. Tényleg vicc, de váltogatja a bajt a két térdem. Ha az egyik rendbe jön, a másikra jön rá a dili, ha a másik tűnik gyógyultnak, akkor pedig az első kezdi újra. Sokáig úgy tűnt, hogy a jobb okés, és csak a balra várunk, ám mire a bal kilazult, ismét a jobb kezdett el nehezen hajlani. Hát nem tudom, az biztos, hogy ez egy érdekes történet, és az is elég valószínű, hogy bent nincs rendben valami. Na, mindegy, majd meglátjuk, hova fejlődik ez az egész. A következő fizikai próba öt nap múlva jön, kerékpárral fogok elmenni a Zemplénbe, Kékedre, ahol nagy tarokk parti lesz, és ha minden jól megy, akkor a visszautat is kerékpárral fogom megtenni.

2015. május 30. (69. nap)

Felelősséged van, felelős vagy azokért az impulzusokért, amelyeket Rajtad kívül senki sem tud megadni körülötted lévő embertársaidnak. Vagy megkapják Tőled, vagy nem kapják meg senkitől. Ennyire kegyetlenül egyszerű! Indulj, és tedd a dolgod!

2015. május 29. (68. nap)

Semmit sem szabad magadban túlértékelni, de ha alulértékeled magad, az is nagy bajok forrásává válhat. Tudnod kell, hogy ki vagy, és tudnod kell, hogy mikor hol a helyed. Soha ne törekedj oda, ahová már vagy még nem szólít senki, de a soron következő lépést mindig tedd meg. Ha jó helyen kapcsolódsz be a kibontakozás folyamatába, egy különleges érzékenység gazdája leszel, mely egy teljesebb lét meglátásában és átélésében lesz segítségedre.

2015. május 28. (67. nap)

Ha valaki változik, akkor változik körülötte a világ is, de ha ő maga nem változik, akkor körülötte sem változik semmi.

2015. május 27. (66. nap)

Bárcsak rendbe jönne a lábam! Jó lenne már futni, mert lassan elfelejtem, hogyan kell...

2015. május 26. (65. nap)

Fontos tudni, hogy minden valamiért történik. Fontos tudni, hogy nincs semmi olyan, amely rajtunk kívül álló lenne. Fontos tudni, hogy a létezés személyes, vagyis szerethető. És ez egyformán érvényes mindannyiunkra...

2015. május 25. (64. nap)

Szép szabályos naphoz érkeztem, a 64-dik mágikus szám, ha másért nem, hát a sakktábla mezőinek száma miatt. Az elmúlt napokban rengeteget gyalogoltam egy nem túl jó cipőben, de nagyon nem viselte meg a lábamat, sőt azt érzem, hogy még erősödött is, amiből azt a következtetést vonom le, hogy túl nagy gáz talán nincs. Továbbra is úgy gondolom, hogy a hétvégén megpróbálom a futást, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Utoljára május elején tettem rá kísérletet, az nem sikerült nagyon jól, de azóta sok visz folyt le a Tiszán, meg Európa egyéb folyóin is, vagyis megint azt érzem, hogy van esély. Az amsterdami kirándulásunk jól sikerült, és ennek örülök, bebizonyosodott, hogy nem volt kár belevágni, jól jöttünk ki belőle. Néha kell egy kis bátorság, mert annak hiányában az ember elképesztő mennyiségű dologról maradhat le...

2015. május 24. (63. nap)

Ma is sokat sétáltam Amsterdamban, de már nem annyit, mint tegnap. Bírta is elég jól a lábam! Az jutott eszembe, hogy ha hazaérek, talán megint megpróbálkozom a futással...

2015. május 23. (62. nap)

Ma sokat sportoltam, gyalogoltam majd 20 km-t Amsterdam utcáin :-)...

2015. május 22. (61. nap)

A keresztfiammal esedékes nyári kerékpározás időpontja és útvonala kezd kialakulni. A végcél Villach (Ausztria) a Dráva völgyében, de jó lenne csak az egyik irányba követni a Drávát, a másik úton pedig a Mura völgyén végigtekerni. Persze ezt nem könnyű megvalósítani, mert a Mura ebben az esetben kitérőt jelent, és nem is feltétlenül elhanyagolható mértékűt. A másik nyitott kérdés az indulás és a befejezés pontja. Szívem szerint azt mondanám, hogy mind a kettőnek Magyarországon kéne lennie, a legjobb az lenne, ha valahol a Balaton partján pattannánk nyeregbe, és ott is pattannánk le róla, de nem biztos, hogy ez kivitelezhető. A másik véglet Muraszombat, illetve Maribor Szlovéniában, de mind a kettőtől óckodom kicsit, például azért, mert akkor kimaradna az egyik legszebb rész, az Őrség átszelése. Egy szó, mint száz, még nem minden világos, de reméljük, hogy hamarosan azzá válik. És remélem, hogy a lábam sem emel kifogást :-)!

2015. május 21. (60. nap)

A mai dátum is szép, főleg ha csupa számmal írja le valaki :-)! Tegnap bicajoztam megint, a múlt heti 25 km-es kört tettem meg ezúttal egy picivel lassabban (főleg a szél miatt), de nem vészes a különbség. A lábam gyógyulgat, a jobb rendben van, a bal még vacakol. Akartam venni pásztortáska tinktúrát, de be volt zárva a bolt, ez egy további jelzés arra, hogy nem kívülről jövő gyógyszerektől kell rendbe jönnöm, hanem a belső gyógyulástól, amely majd magával hozza a külsőt is. Most ezt érzem a kulcsnak, talán az utóbbi pár blogbejegyzés fényében nem is olyan meglepő. hogy így gondolom. Holnap elutazom, következik nyolc biztosan sportmentes nap, aztán majd kiderül, hogy bicaj vagy futás vagy netán mind a kettő. Addig is igyekszem ráfonódni az élet minden szálára...

2015. május 20. (59. nap)

Ami megtörténik az emberrel, arra szüksége van.

2015. május 19. (58. nap)

Ha beismered betegségedet, ha ki mered mondani, hogy az nem csupán egy testi, fiziológiai probléma, hanem valamilyen belső rendezetlenségnek a kivetülése Rajtad, és életed különböző eseményeire úgy tekintesz, mint a gyógyulás felé vezető út pontjaira, akkor ezáltal nem csak Te magad válsz egészségesebbé, hisz közben megvalósítod a világ gyógyulásából is a Rád eső részt, amelyért a Teremtő kigondolt és ideküldött Téged.

2015. május 18. (57. nap)

Nem mi választjuk az utat, az út választ minket...

2015. május 17. (56. nap)

Ami nehéz

Beismerni, hogy betegek vagyunk, és akarni a folyamatot, amelynek neve: gyógyulás...

2015. május 16. (55. nap)

Ma segway és mountaincart túrán voltam a Mátrában pár munkatársammal, amely jópofa élmény volt, és a friss levegőn az egész napos figyelemtől (meg a közben elfogyasztott néhány pohár bortól) rendesen el is pilledtem. A mountaincart egy három kerekű kerékpárhoz hasonló járgány, a legnagyobb különbség az, hogy hajtóművel nem rendelkezik, vagyis csak lejtőn képes gurulni, igaz, hogy ott viszont félelmetesen, amelyet meg is tapasztalhattunk a Kékestetőről Mátrafüredig vezető 7 kilométeres végig lefelé vezető erdei ösvényen. A segway pedig egy egész különleges elektromos hajtású két kerekű jármű, melynek legnagyobb érdekessége, hogy álló helyzetében sem borul el, pillanatok alatt meg lehet szokni a rajta való közlekedést, és nagyon könnyen lehet vele síszerűen szlalomozni akár emelkedőn felfelé is. Szóval egész jó volt mind a két túra, viszont a lábam azért fájdogált, és a segwayen kifejezetten nehezen hajlott (ott erre nagyobb szükség lett volna, mint a hegyi kocsin), vagyis az áttörés még várat magára. Nem baj, a kopogtatónak előbb-utóbb ajtó nyílik...

2015. május 15. (54. nap)

Szép dátum ez a mai: 2015.05.15! Szebbet kívánni se lehet. A lábam viszont még mindig fáj, és még mindig túl sok minden nyomaszt. Pedig amíg nem lesz áttörés belül, addig a lábam sem fog meggyógyulni kívül. Pont egy ilyen lábfájósnak kell olyan projektet kitalálnia, amelyik a futásról szól? Igen, valószínű, hogy ez a dolgok normális menete. Mert a könnyű dolgok ismételgetésében nem sok fejlődés rejlik, viszont az esélytelennek tűnő vállalások belemarnak az emberbe. Hát csak marjon minél gyorsabban, és minél mélyebbre...!

2015. május 14. (53. nap)

Hát ez még viccnek is rossz. A jobb térdem szinte teljesen meggyógyult, a ciszta eltűnt, már-már azon gondolkodtam, hogy lassan menni kéne futni, amikor a bal térdem merevedett be ismét. Nem tudom, mit gondoljak erről, de valamit mindenképpen kell. Biztos, hogy még mindig sok merevség van bennem, amely kisugárzik az ízületeimre, elsősorban a térdemre. Valamit változtatni kell, a bicajozás segít, erősít, de mellé kell valamilyen mentális tréning is, hogy csökkenjen bennem az ellenállás, sok minden oldódjék, és azzal együtt a lábaim is ellazuljanak.

2015. május 13. (52. nap)

Ma megint letekertem a 25,5 km-es távot (bár a Google csak 24,8 km-nek mondja, de hát arról tudjuk, hogy nem megbízható :-)! Úgy érzem, hogy a bicajozás most fizikálisan és mentálisan is sokat segít, és élnem kell ezzel a lehetőséggel, még akkor is ha a projekt maga egy másik sportról szól. Ezúttal elég jól megnyomtam a tempót, és a múlt heti időmet több, mint 8 perccel megjavítva 61,5 perc alatt sikerült leküzdenem a gyorsasági szakaszt. Persze ez csak az érem egyik oldala. Mert az érem másik oldala a blog címe alatt található négy szavas mondat, amelyet nyilván nem azért kaptam, hogy egy jót röhögjek rajta. Két dolog biztos:

1. Az a négy szó együtt, úgy, ahogy van, egy kegyetlenség.
2. Az a négy szó együtt az egyetlen lehetséges megoldása a projektemnek, de egyben az életemnek is.

2015 május 12. (51. nap)

A térdfájdalom az alázat hiányára utal, és nekem ebből a betegségből meg kell gyógyulnom. Andersen meghalt, Piroskát megették a farkasok, nincs mese, valaminek történnie kell. A bicajozás jól megy, de nem arra szerződtem. Az nem baj, ha közben kiderül rólam egy csomó csúfság, mindenféle torzulás, aránytalanság az életemben, nem baj ha leomlanak mindenféle falak, sok minden jöhet, csak haladjak, tartsak valamerre, legyen ebből az egészből valami. Nagy téteket tettem, sokat akarok nyerni. Nem kispályázom...

2015 május 11. (50. nap)

A tegnapi bicajozás nagyon sokat javított a lábam állapotán. Reggelre teljesen eltűnt a ciszta, annyira, hogy ki sem tudtam tapintani. Aztán napközben a sok üléstől egy kicsit azért jelentkezett, de akkor se nagyon. Ha az így megy tovább, hamarosan válaszút elé kerülök, el kell majd döntenem, hogy bicajozni akarok vagy futni, vagy mind a kettőt akarom váltogatva. Nyárra vannak bicajos terveim, de még nem minden világos körülöttük, és ha megint jók lennének a futóműveim, bizonyára járatnám azokat is. Az más kérdés, hogy ez hogyan férne bele az időmbe, mert arról egyelőre még fogalmam sincs. Meg sok minden másról sem. Azt nem lehet mondani, hogy az élet fix pontok tömkelegével halmoz el... Bár a mélyben pár azért fellelhető :-)!

2015. május 10. (49. nap)

Hosszú idő után ma végre volt egy valamire való sportolásom. A szokásos útvonalamon elbicajoztam Tokajba, majd Tarcalra, és onnan tovább a Kopasznak becézett hegyre, végül pedig ugyanezen az útvonalon vissza. Az útvonaltervező Tarcalnál nem jutott tovább, én viszont leküzdöttem a csúcsra vezető 5,7 km hosszú, kb. 400 méter szintkülönbségű szerpentint is, melynek végpontját a térképen egy piros x jelzi Hogy ez az utolsó szakasz mennyi ideig tartott, azt nem írom ide, mert arra annyira azért nem vagyok büszke (majd lesz jobb, ha szorgalmasan gyakorolok), viszont az összidőt vállalom a nyilvánosság előtt is. Szóval:

• bruttó táv (háztól-házig): 113 km
• nettó táv (városhatártól-városhatárig): 108 km
• bruttó idő (háztól-házig): 7 óra 20 perc
• (városhatáron kívül kerékpáron töltött) nettó idő: 5 óra 28 perc

2015. május 9. (48. nap)

Ha csinálod a dolgokat, lesz belőlük valami. Nem tudni, hogy mi, de valami lesz. Ha nem csinálod, nem lesz belőlük semmi. Ennyire egyszerű!

2015. május 8. (47. nap)

A mai nap is nagyon jól sikerült, jól és ügyesen dolgoztam. A tegnapi bicajozásnak semmilyen negatív következménye sem lett, sőt az elmúlt két napban inkább javult a lábam. Hétvégére be van tervezve egy tokaji kerékpározás, természetesen a Kopasz megmászásával együtt. Jó, tudom, hogy a Leonidasz név a futásról szól, és nem a kerékpározásról, de momentán annak is örülök, hogy legalább a kerékpározás megy. Ha a Jóistennek fontos a projektem, akkor úgyis meggyógyítja a lábamat, és akkor majd fogok futni is az ő dicsőségére. Tudom, hogy ez most úgy hangzott, mintha vallásos lennék, pedig egyáltalán nem vagyok az. Megpróbálom tehát átfogalmazni: ha a lét szükségszerűvé teszi számomra egy bizonyos sportteljesítmény elérését, akkor bizonyára elvezet, elvisz majd a testi és lelki gyógyulás egy olyan fokára, amelyben az arra való felkészülés elkezdődhet. Így már jó? :-)))...

2015. május 7. (46. nap)

Na, ez a mai nap majdnem tökéletes volt, azt hiszem, azért kaptam a Jóistentől, hogy legyen mihez viszonyítani.  Lendületesen, oldottan és jól dolgoztam egész nap, este pedig tettem egy északi kört bicajjal, ugyanazt a 25 km-es távot tekertem le, mint vasárnap. Hogy a lábam ehhez mit szól, az majd holnap reggel fog kiderülni, de nem hiszem, hogy dráma lenne a számára. Így kell élni, kivárni és engedni, hogy belülről jöjjön minden. Mert azon, ami belülről jön, áldás van, és az viszi előre a dolgokat. Ami kívülről jön, az viszont nem visz előre semmit.

2015. május 6. (45. nap)

Ma is durva napom volt, de lassan kezdem élvezni a durva napokat is. Talán kicsit jobb a térdem, mától máshogy fogom borogatni, mint eddig, viszont azt, amit két nappal ezelőtt írtam, még most is komolyan gondolom. Még mindig azt hiszem, hogy e betegség fiziológiai tényezőinél fontosabbak annak lelki okai, vagyis a gyógyulás is azon múlik, hogy meg tudom-e találni magamban azokat a pontokat, ahol lelkileg, mentálisan vagyok sérült. Vannak olyan barátaim, akik ezt hallva összekaparnák magukat, mondván, hogy egy férfi ember saját lelkivilágának vizslatásánál sokkal értelmesebb tevékenységeket is végezhet, és ebben igazuk is lenne, ha a lelkivilág vizslatása és az összes többi tevékenység végzése között bármiféle ellentmondás lenne. A helyzet azonban az, hogy ilyen ellentmondás - minden ellenkező híreszteléssel szemben - egyáltalán nem létezik, az ember éppen köteles tevékenységeinek végzése közben ismeri meg leginkább önmagát. Persze ebbe azért belefér, hogy néha kicsit félrevonul valaki, de a rejtvényeket nem az elvonulás oldja meg, hanem az, ha valaki szépen elvállal mindent, ami jön. Ha munka jön, akkor a munkát, ha pihenés jön, akkor a pihenést, ha öröm jön, akkor az örömöt, ha bánat jön, akkor a bánatot, ha betegség jön, akkor a betegséget, ha egészség jön, akkor az egészséget. És ha a futás jön, akkor a futást, ha pedig a futástól való megtartóztatás jön, akkor a futástól való megtartóztatást.

2015. május 5. (44. nap)

Fárasztó nap volt, nulla sportolással, de egy-két dolgot azért jól csináltam. Holnap folytatom...

2015. május 4. (43. nap)

Tegnap bánatomban elmentem bicajozni, és egész jó volt, azt hiszem csütörtökön megint elmegyek. Van itt egy 25,5 km-es kör, kis rá- és levezetés még hozzájön, akár hétköznap este is megoldható egy iramodás rajta. Szóval a kerékpározás megy, csak az a baj, hogy a futás sokkal spirituálisabb és sokkal személyiségformálóbb sport lenne. Vagyis nem ez a végcél, de a ciszta határozott lelohadásáig nem kísérletezem mással. Mozogni kell, az tiszta sor, a lábamnak se tenne jót az ágynyugalom, de az is biztos, hogy a futás egyelőre nem jöhet szóba. Nagyon foglalkoztat az, hogy mi okozta ezt a sérülést, illetve ezt a tulajdonképpen legalább két éve húzódó nem nagyon súlyos, de azért krónikus abnormális lábállapotot. Nagy a gyanúm, hogy az okok oka nem fizikai, és ezért a teljes gyógyulás sem képzelhető el pusztán fizikai kezelésekkel, bár valószínűleg azokról sem szabad teljesen lemondani. Éjszakára felpolcoltam a lábamat és be is borogattam, és így fogok tenni ma is. Nem egy egyszerű történet ez, de nem baj, leküzdöm azért!

2015. május 3. (42. nap)

Vasárnap reggel van, süt a nap, készül a teám. Nem nyafogok, csinálom. Elég messze vagyok attól, hogy ez a napló a futásról is szóljon, de nem baj. Biztos okkal van így, biztos, hogy meg kell értenem valamit, amit még nem értek. Kezdődik egy új nap...

2015. május 2. (41. nap)

Tegnap megpróbálkoztam a futással. Azt mondtam magamban, hogy ha ennyi pihenés után nem tudok futni, akkor egy-két héten belül sem leszek rá képes, vagyis majdnem mindegy, ha viszont képes vagyok rá, az próba nélkül nem fog kiderülni. Hát, ha nem is azonnal, de kiderült, hogy a lábam még mindig nem nevezhető futásra alkalmasnak. A két kört lefutottam ugyan az erdőben, nem is ment túl rosszul, de másnapra mégis befeszült megint a jobb térdem. Ez most egy válság, valami nagyon nincs rendben, valamin változtatni kell. Ha záros határidőn belül nem történik lényegi változás, akkor le kell mondanom az eredeti tervemről, ez szinte biztos. Vagyis nagyon gyorsan meg kéne gyógyulnom, csak még nem tudom, hogy hogyan.

2015. május 1. (40. nap)

Az ember nem tudhatja, hogy mi fog történni vele, de próbáljon meg alkalmazkodni minden előálló helyzethez. Belül, legbelül legyen szilárd, erős, mint egy tű, de csak ott, mert mindenütt másutt olyan puhának és olyan ellenállás nélkülinek kell lennie, mint a vattának. A külső szilárdság, mely nem is szilárdság, csak merevség, nem más, mint a belső erő hiányának biztos jele.

(A tű és a vatta képe a tai chi-ből érkezett, és a mondanivaló, amelyet kifejez, természetesen egyaránt érvényes fizikai és szellemi értelemben is.)