2015. május 31. (436. nap)
A pontosabb, kifinomultabb technikát is használó utólagos mérések
nem erősítették meg a múlt szerdai tokaji futás távjára vonatkozó első eredményt, a hegy vasút felé eső oldalán
vezető ösvény nem 3, csak 2,75 km hosszú, és a sípályát sem ott
keresztezi a turistaút, ahol először gondoltam. Ha mind a két eltérést
figyelembe akarom venni, akkor a futás teljes távja közelebb áll a 23
km-hez, mint a 24-hez, és mivel a távolság meghatározása ennél pontosabb már nem lesz, a
futónaplót és az össztávot is úgy igazítom ki, hogy ezt a teljesítményt
mutassa. Vagyis egyelőre nem csak annyi a maraton, hogy a 24-et 42-re
kell cserélni, mert még a 24-hez is hiányzik egy :-(((...
2015. május 29. (434. nap)
Tegnap újabb öt kört futottam a szigeten, igaz most hét perccel tovább tartott, mint a múltkor, de ez önmagában nem aggaszt különösebben. Sokkal nagyobb kérdés az, hogy mi lesz majd a hegyi maratonon a 26. km után vagy a szintkülönbségek miatt már jóval hamarabb. Mert tegnap se bírtam volna sokkal tovább futni. Jó, nyilván sokkal óvatosabban kell majd nekivágni, nyilván fejben, szívben, összeszedettségben, higgadtságban fog eldőlni a jó része, vagyis olyan dolgokban, amelyekben nem érzem magam cefetül erősnek. Szó-mi-szó, ettől a hegyi maratontól most parázom azért. Az elmúlt két hónapban volt összesen 10 félmaratoni vagy azt meghaladó távú futásom, háromszor futottam a Kopaszon, Tokaj mellett, ezzel eddigi életem legintenzívebb futó két hónapja van mögöttem, de arra nyilvánvalóan kevés volt, hogy komolyabb biztonságérzetet adjon. Nagyon úgy néz ki, hogy ez a verseny nem az lesz, amelyen a biztos teljesítés előre borítékolható, és akkor még finoman fogalmaztam. Viszont akit nem érnek kudarcok, az nem vállal elég kockázatot, más szóval elég unalmas mindig olyat csinálni, amelynek a kimenetelét illetően nincs komolyabb kétely. Az élet akkor kezdődik, amikor az ember nem tudja, hogy mi lesz, mondta Tolsztoj. Lehet, hogy ő is a hegyi maratonra gondolt?
2016. május 28. (433. nap)
Leonidasz verse
Sárga pólót csináltattam,
A boldogság színe,
De a szín csak játék,
Az élet felszíne
Lenn a mélyben nincs fény,
Ott nagy csaták dúlnak,
Indulatok támadnak,
Vágyak elvadulnak
Járd meg azt a poklot,
Merítkezz meg benne,
S támadj fel a fényre,
Mintha játék lenne!
Sárga pólót csináltattam,
A boldogság színe,
De a szín csak játék,
Az élet felszíne
Lenn a mélyben nincs fény,
Ott nagy csaták dúlnak,
Indulatok támadnak,
Vágyak elvadulnak
Járd meg azt a poklot,
Merítkezz meg benne,
S támadj fel a fényre,
Mintha játék lenne!
2016. május 26. (431. nap)
Két jó hírem is van. Az egyik az, hogy tegnap megint futottunk a tokaji hegyen, ráadásul annyit, mint eddig még soha. Az út nagyobbik részét a mellékelt műholdkép mutatja, ez a szakasz a sípálya tetejétől indul és a Tarcal felett fekvő Szent Teréz kápolnánál ér véget. A jó 8,5 km-es távra, melyet oda-vissza tettünk meg, a hegy másik oldalán még rájött 7, a kettő együttes folyományaként 24 km-t sikerült tegnap összeszaladgálni. Most már csak meg kell cserélni a két számjegyet, és kész a maraton :-)! Jó, ennyire azért nem egyszerű, de nyavalyogni most nincs időm, arra egyébként június 11-ig még lesz alkalmam bőven. (Zárójelben meg kell jegyeznem, hogy ez az útvonal is elkápráztatott, a piros + -en például az erdőből kiérve egész fantasztikus panoráma tárul a futó szeme elé, utána pedig egy olyan löszbe vágott mélyút következik, amely Magyarországon valószínűleg egyedülálló a maga nemében.)
A másik jó hír az, hogy elkészült a Leonidasz projekt pólója, íme:
Összesen három van belőle, egy hosszú ujjú, egy rövid ujjú és egy ujjatlan. Egyébként semmi különös, de figyelem felhívó, és akit valóban érdekel a mögöttes, az mindent megtudhat azon a web oldalon, amelyet a póló hirdet, illetve ott, ahol most is írogatok, mert e kettő egy és ugyanaz. A webcím felett pedig ott van a név, mely magában is döbbenetes üzenet. A Thermopülai-szorosnál lefolyt csatáról szóló leírásokba bizonyára került számos inkább legendába, mint történetírásba illő elem is, de I. Leonidasz hősies férfiasságához nem fér kétség. Kedves Férfitársaim! Nehogy azt higgyétek, hogy van egyszerűbb, kellemesebb, biztonságosabb út is annál, mint amit ő követett. Nehogy azt higgyétek, hogy annak a modern káprázat világnak, amely körülvesz minket, hatalma van elvenni tőlünk ugyanazt a küldetést, amely Leonidasz királyé is volt. Ha nem tudjuk elmondani valaminek a végén, hogy "Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza!", akkor hiába csináltunk minden mást előtte. Egy férfi vagy kitart a végletekig, vagy nem érdemli meg, hogy férfinak nevezzék. Ez a mi sorsunk, mindnyájunké ez! Apróság, de fontos!
A másik jó hír az, hogy elkészült a Leonidasz projekt pólója, íme:
Összesen három van belőle, egy hosszú ujjú, egy rövid ujjú és egy ujjatlan. Egyébként semmi különös, de figyelem felhívó, és akit valóban érdekel a mögöttes, az mindent megtudhat azon a web oldalon, amelyet a póló hirdet, illetve ott, ahol most is írogatok, mert e kettő egy és ugyanaz. A webcím felett pedig ott van a név, mely magában is döbbenetes üzenet. A Thermopülai-szorosnál lefolyt csatáról szóló leírásokba bizonyára került számos inkább legendába, mint történetírásba illő elem is, de I. Leonidasz hősies férfiasságához nem fér kétség. Kedves Férfitársaim! Nehogy azt higgyétek, hogy van egyszerűbb, kellemesebb, biztonságosabb út is annál, mint amit ő követett. Nehogy azt higgyétek, hogy annak a modern káprázat világnak, amely körülvesz minket, hatalma van elvenni tőlünk ugyanazt a küldetést, amely Leonidasz királyé is volt. Ha nem tudjuk elmondani valaminek a végén, hogy "Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza!", akkor hiába csináltunk minden mást előtte. Egy férfi vagy kitart a végletekig, vagy nem érdemli meg, hogy férfinak nevezzék. Ez a mi sorsunk, mindnyájunké ez! Apróság, de fontos!
2016. május 21. (426. nap)
Hú, ez nagyon jó volt! Féltem kicsit, és nem egészen alaptalanul, ezek a félmarin túli távok még nyomasztanak egy kicsit, lelkileg nehéz megbirkóznom velük, most is volt bennem nem kevés kísértés arra, hogy a negyedik kör (Margitsziget), vagyis 21,1 km után megálljak. Szerencsére, nem tettem. Azt nem mondom, hogy ez az ötödik kör volt életem legkomfortosabb 5,3 km-e, de végül ugyanannyi idő alatt abszolváltam, mint a negyediket, amely csak kevéssel haladta meg az első három átlagát, összességében pedig pont meglett a 11 km/h-s átlagsebesség, amellyel ezen a távon már nagyon elégedett vagyok.
Ma volt egy másik nagy esemény is, megvettem a következő futócipőmet. ASICS GT 1000-es ahogy terveztem, a színét egyelőre nem árulom el, mert lesz róla fénykép egy vagy két nap múlva. Annyit viszont elárulok, hogy nem szokványos színvilágú, kicsit különleges, de ennek köszönhetően majdnem 9000 forinttal olcsóbban jutottam hozzá, mint amennyibe a megszokottabb kék vagy sárga tónusú kiadások kerültek volna. Amúgy ez a szín illik a horoszkópomhoz, akárcsak a futónevem, hisz az oroszlán jegyében születtem, vagyis lényegében minden mindennel passzol. Akinek van minimális jártassága az asztrológiában, az ennyiből már ki is tudja találni új futócipőm színét. Akinek pedig nincs, az gyakorolja a türelem erényét. Ígérem, nem kell sokáig várakoznia :-)!
Ma volt egy másik nagy esemény is, megvettem a következő futócipőmet. ASICS GT 1000-es ahogy terveztem, a színét egyelőre nem árulom el, mert lesz róla fénykép egy vagy két nap múlva. Annyit viszont elárulok, hogy nem szokványos színvilágú, kicsit különleges, de ennek köszönhetően majdnem 9000 forinttal olcsóbban jutottam hozzá, mint amennyibe a megszokottabb kék vagy sárga tónusú kiadások kerültek volna. Amúgy ez a szín illik a horoszkópomhoz, akárcsak a futónevem, hisz az oroszlán jegyében születtem, vagyis lényegében minden mindennel passzol. Akinek van minimális jártassága az asztrológiában, az ennyiből már ki is tudja találni új futócipőm színét. Akinek pedig nincs, az gyakorolja a türelem erényét. Ígérem, nem kell sokáig várakoznia :-)!
2016. május 19. (424. nap)
(Ez a nap a híres mozdonyról kapta a számát.) Jól sikerült a tokaji futókirándulás kedden, érezhetően erősödött a lábam a másfél héttel korábbi alkalomhoz képest, és ez az időeredményben is tükröződött, hosszabb és több emelkedőt tartalmazó távot tettünk meg majdnem ugyanannyi idő alatt, mint először. Visszafelé már élveztem a köveken való ugrálást is, ami az elsőre nem nyerte el a tetszésemet. Ma, két nappal később, egy 10 km-es lazítást iktattam be a szombati hosszabbra tervezett margitszigeti edzés előtt, és az is igazán jól sikerült.
Megyeget ez a futás, ami kicsit nehezebb az az időbeosztás, illetve az egyéb egyensúlyok megtartása. A "Kussolsz, nem sírsz, csinálod!" nagyon helyénvaló, de egyelőre inkább szól a feszítettebb napok egyéb vonatkozásairól és az összeszedettségről, mint magáról a futásról. Futni nem lehet nagyon és tartósan szenvedve, viszont a többi dolgomban vannak holtpontok, amelyeken túl kell jutni. Különösen az zavar, amikor - legalábbis látszólag - a semmivel telik az idő, mert nem vagyok képes eléggé összekapni magam. Tudom, hogy vannak határok, és tudom, hogy a kényszeres tevékenységi láz sem megoldás, de engem az utóbbi azért kevésbé visel meg, mint amikor egy este azt sem tudom megmondani, hogy történt-e egyáltalán valami reggel óta.
Megyeget ez a futás, ami kicsit nehezebb az az időbeosztás, illetve az egyéb egyensúlyok megtartása. A "Kussolsz, nem sírsz, csinálod!" nagyon helyénvaló, de egyelőre inkább szól a feszítettebb napok egyéb vonatkozásairól és az összeszedettségről, mint magáról a futásról. Futni nem lehet nagyon és tartósan szenvedve, viszont a többi dolgomban vannak holtpontok, amelyeken túl kell jutni. Különösen az zavar, amikor - legalábbis látszólag - a semmivel telik az idő, mert nem vagyok képes eléggé összekapni magam. Tudom, hogy vannak határok, és tudom, hogy a kényszeres tevékenységi láz sem megoldás, de engem az utóbbi azért kevésbé visel meg, mint amikor egy este azt sem tudom megmondani, hogy történt-e egyáltalán valami reggel óta.
2016. május 16. (421. nap)
Laza 10 km-es futást képzeltem magamnak, mégis egész jó időeredménnyel, 5:25-ös ezrekkel zártam. Egyébként ez a futás tegnapra volt tervezve, de akkor az eső miatt elmaradt. Így viszont nem lesz pihenőnap a holnapi tokaji hegymenet előtt, hát, remélem, hogy nem fog nagyon hiányozni. Most nem érzem fáradtnak magam, sőt meglepően friss vagyok tulajdonképpen, tehát bizakodva gondolok a Kopaszra vezető, csaknem 400 méter szintemelkedést követelő turistaútra, meg a hegy másik oldalára, ahonnan visszafelé jövet majdnem ugyanúgy meg kell mászni a hegyet, mint ahogy a keleti oldalát menetben.
Szombaton elkezdtem gondolkodni a futócipő kérdésen. Bementem a Hervis-be pólót venni, de ha már ott jártam, a cipőkre is vetettem egy pillantást. Nagy meglepetésemre találtam egy táblát, amely ASICS GT 1000-t hirdetett, mint kiderült tévesen, mert az ilyen típusú cipők már elfogytak, csak a tábla maradt kint, valahogy senki se gondolt rá, hogy be kéne szedni. Az eladó hölgy sűrű bocsánatkérések közepette felajánlotta, hogy meghozatja nekem, ha kérem, de mondtam, hogy nem, mert még túl korai stádiumban vagyok. Otthon aztán rákerestem a GT 1000-es és a GT 2000-es legújabb kiadásaira, és a sorok között olvasva az az érzésem támadt, hogy mind a két cipő jó, de lehet, hogy a 1000-es inkább való nekem, illetve kevésbé kockázatos a megvásárlása, mert azon kevesebbet változtattak a régebbi GT modellekhez képest (amelyek nálam elég jól beváltak), mint a 2000-esen. Nem tudom, mi lesz ebből, őszintén megmondom, hogy nálam a futás egyik legrühelltebb része a futócipő megvásárlása, de sajnos, néha arra is szükség van. A régi cipőmben van még úgy 500-1000 km, de nem akarom megvárni azt a pillanatot, amikor egyszer csak uk-muk-fuk, leszakad a lábamról, illetve fel akarok rá készülni, ami azt jelenti, hogy addigra kell lennie egy befutott, bevált újnak. A következő hetekben többször is megyek Budapestre, az egyik út során be fogok térni a Spuri futóboltba, ott nagy a választék, és értelmesek az eladók is, hátha sikerülne valamit találni!
Szombaton elkezdtem gondolkodni a futócipő kérdésen. Bementem a Hervis-be pólót venni, de ha már ott jártam, a cipőkre is vetettem egy pillantást. Nagy meglepetésemre találtam egy táblát, amely ASICS GT 1000-t hirdetett, mint kiderült tévesen, mert az ilyen típusú cipők már elfogytak, csak a tábla maradt kint, valahogy senki se gondolt rá, hogy be kéne szedni. Az eladó hölgy sűrű bocsánatkérések közepette felajánlotta, hogy meghozatja nekem, ha kérem, de mondtam, hogy nem, mert még túl korai stádiumban vagyok. Otthon aztán rákerestem a GT 1000-es és a GT 2000-es legújabb kiadásaira, és a sorok között olvasva az az érzésem támadt, hogy mind a két cipő jó, de lehet, hogy a 1000-es inkább való nekem, illetve kevésbé kockázatos a megvásárlása, mert azon kevesebbet változtattak a régebbi GT modellekhez képest (amelyek nálam elég jól beváltak), mint a 2000-esen. Nem tudom, mi lesz ebből, őszintén megmondom, hogy nálam a futás egyik legrühelltebb része a futócipő megvásárlása, de sajnos, néha arra is szükség van. A régi cipőmben van még úgy 500-1000 km, de nem akarom megvárni azt a pillanatot, amikor egyszer csak uk-muk-fuk, leszakad a lábamról, illetve fel akarok rá készülni, ami azt jelenti, hogy addigra kell lennie egy befutott, bevált újnak. A következő hetekben többször is megyek Budapestre, az egyik út során be fogok térni a Spuri futóboltba, ott nagy a választék, és értelmesek az eladók is, hátha sikerülne valamit találni!
2016. május 14. (419. nap)
A héten kétszer is túlszaladtam a félmarin, hétfőn 24, pénteken 23 km-ig meg se álltam, ami azt jelenti, hogy az április négy félmari után (a 20,5 km-es távot is ideszámítom) májusban a hónap kevesebb, mint felénél már három van mögöttem, illetve a háromból kettő kicsivel több is lett. Ez így kimondva szép, de közben érzem, hogy fejlődnöm kell kiegyensúlyozottságban, ezeknek a futóalkalmaknak természetesebben, egyszerűbben kell illeszkedniük a többi tevékenységeim közé. A másik nagy kérdés a júniusi hegyimari, amely még mindig őrültségnek tűnik, pedig lassan be kéne nevezni. Négy körös versenyről van szó, mindegyik kört 1,5 órán belül kéne hozni ahhoz, hogy sikerüljön a szintidőn belüli teljesítés, ami önmagában még nem olyan riasztó, de azt el sem tudom képzelni, hogy hogyan lennék képes hat órán keresztül futni fel-le. Igazából a negyedik kör a kérdéses, mert az első háromban majdnem biztos vagyok, hogy menne, viszont az utolsóba már most beleremeg a gyomrom. Hát, majd meglátjuk!
2015. május 12. (417. nap)
A hopik pedig egyenesen az ima egyik formájának tekintik a futást; minden egyes lépésüket áldozatul ajánlják fel valakiért, akit szeretnek, és viszonzásul azt kérik a Nagy Szellemtől, hogy erejükhöz adjon hozzá valamennyit a magáéból.
Részlet Christopher McDougall Futni születtünk című könyvéből
2016. május 9. (414. nap)
Ezt a talányt akarta hát Vigil edző megfejteni: Zátopek nagyszerű ember volt, aki történetesen futott, vagy azért volt nagyszerű ember, mert futott? Vigil nem mert volna megesküdni rá, de valami azt súgta neki, hogy a szeretni tudás és a futás szeretete összefügg. A szeretet mechanizmus biztosan ugyanaz: mindkét esetben elengedi az ember a saját vágyait, félreteszi, amit ő maga szeretne, és megbecsüli azt, amit kap; másokkal szemben türelmes és megbocsájtó, nem vár el semmit, nem követel... Nem élnénk, ha nem szeretnénk egymást, és nem maradtunk volna életben, ha nem tudunk volna futni; talán nem is olyan meglepő, hogy aki eredményes az egyikben, annak a másik is jobban megy.
Részlet Christopher McDougall Futni születtünk című könyvéből
2016. május 8. (413. nap)
Tegnap elég bátor elhatározásra jutottam, ugyanis elmentem futni. A bátorságra az előző napi tokaji hegymenet miatt volt szükség, hisz annak a kilométerei és főleg a szintemelkedései még ott zsibbadtak a lábamban. Ennek ellenére egész jól sikerült az öt fősuli mögötti kör, például gyorsabban futottam, mint szerdán, pedig akkor két pihenőnap volt mögöttem. Ez most újabb áttörés (ha nem is óriási), hiszen a balatoni verseny körüli specialitásokat leszámítva most először fordult elő a felkészülés során, hogy két egymást követő nap is futottam. Főleg a naptár ritmusa vett rá arra, hogy így döntsek, hiszen holnapra hosszabb futást tervezek, vagyis a mai futás szóba sem jött, kedden és szerdán pedig újabb szünet lesz a munkahelyi dolgok miatt, túl szellősre viszont nem akartam venni a figurát :-)!
2016. május 7. (412. nap)
Tegnap délután Zolival átfutottunk Tokajból a tarcali bányatóhoz és vissza a Kopaszon át. A Bükki Hegyimaraton össztávjával nem vetekszik ez az útvonal (mindössze szűk 16 km a 42 km-es maratonnal szemben), de a le-fel szintek, meg a terepnehézség azért nem elhanyagolható. A hegy mindkét oldalán vannak futhatatlanul meredek szakaszok, amelyeket még gyalogolva is épp elég megmászni, és az erdei ösvényen bizony nagyon kell figyelni a kövekre, a felület egyenetlenségeire is. Zoli rengeteget futott már a Kopaszon, de nekem mindez még új, mint ahogy új volt az a csodálatos kilátás is, amely a hegy Tarcal felőli oldalán, a szőlőskertek felső fertályából tárul az arra járók (futók) szeme elé, és új volt az a gyönyörű völgykatlan is, amelybe a bányató színtiszta vizével együtt varázslatos tájképet fest, akárhonnan is nézi az ember. Megdöbbentem, hogy 35 évi nyíregyházi életem során tulajdonképpen még hírét se hallottam ennek a lakóhelyemtől körülbelül 35 km-re fekvő csodának. A futókirándulás végül a nehézségei ellenére is beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és próbálok majd hasonló alkalmakat találni máskor is. Jövő csütörtökre például már beütemeztük a következő fordulót :-)!
2016. május 4. (409. nap)
Felnőtt férfi embernek nem az a dolga, hogy túlzott anyagi biztonságot kuporgasson össze, illetve elsősorban nem a biztonságérzeteire kell figyelnie (és ez még a nem szigorúan anyagi értelmű biztonságérzetekre is vonatkozik), nem az a dolga, hogy könnyű körülményeket keressen, kényeztesse magát különböző kellemes vagy ego hizlaló praktikákkal, hanem az, hogy keresse a materiális felhalmozás egyre gyorsuló mókuskerekében való forgás, illetve az abból fakadó összes eltévelyedés meghaladásának lehetőségeit, küzdje le félelmeit, valódi átalakulásokon, valódi lélekfejlődéseken menjen keresztül, vagyis életét valódi kibontakozások szolgálatába állítsa.
2016. május 1. (406. nap)
Egy szerb barátomnak írtam egy-két hete / This mail I wrote to one of my Serbin friends few weeks ago:
I ow you a confession since I have made a big cyclist of you and still - for this year - I might retreat from cycling a bit. The point is that I had a plan for a long time though I was not in the good physical state to realize it but now it looks I am. (I had knee problems which seem to be cured for the moment.) You know perhaps that every year we do the running around lake Balaton in relay. It means about 17 kms/day from Thursday to Sunday to each of us which is a big fun but not a huge challange. However on this competition individual runners also participate running close to 200 km during four consecutive days. First this had been very far from me but last year the idea touched me somehow. It is certainly difficult, but everybody sais that most of the people can be trained for that with enough preparation. The body normally can be tought to running since this type of physical activity is rooted very deeply in us, human beings. Beside I know that preparing for it means not just a lot of running but also a lot of attention to inner, menthal, even spiritual things. So finally it started to pull me and - let us say - I am already in the process. I run a semi-marathon once a week and two smaller distances, but this is just the beginning. In the peak months I will have to run more than 120 kms weekly. So it is really challenging, but I am commited. I am not sure I will manage but I will follow it as far as I can and after that we will see. A failure would not be a drama, but I am not thinking about the possibility of a failure now. Perhaps you uderstand that this is quite natural. Like this whole adventure is quite natural. I feel that I must do it very simply and not feed myself with stupid exagerations proclaiming that this project is some sort extraordinary staff. No, it is not extraordinary at all, if someone thinks of something that it is extraordinary for him he should give it up immediatey. Essential things rise with very evident transparency from our inner senses. This also should come together with all the evolutions of my life in good harmony with all the other things which I do day by day. This is how it can be a source of joy and personal evolution. I would like to do it fot that...
I ow you a confession since I have made a big cyclist of you and still - for this year - I might retreat from cycling a bit. The point is that I had a plan for a long time though I was not in the good physical state to realize it but now it looks I am. (I had knee problems which seem to be cured for the moment.) You know perhaps that every year we do the running around lake Balaton in relay. It means about 17 kms/day from Thursday to Sunday to each of us which is a big fun but not a huge challange. However on this competition individual runners also participate running close to 200 km during four consecutive days. First this had been very far from me but last year the idea touched me somehow. It is certainly difficult, but everybody sais that most of the people can be trained for that with enough preparation. The body normally can be tought to running since this type of physical activity is rooted very deeply in us, human beings. Beside I know that preparing for it means not just a lot of running but also a lot of attention to inner, menthal, even spiritual things. So finally it started to pull me and - let us say - I am already in the process. I run a semi-marathon once a week and two smaller distances, but this is just the beginning. In the peak months I will have to run more than 120 kms weekly. So it is really challenging, but I am commited. I am not sure I will manage but I will follow it as far as I can and after that we will see. A failure would not be a drama, but I am not thinking about the possibility of a failure now. Perhaps you uderstand that this is quite natural. Like this whole adventure is quite natural. I feel that I must do it very simply and not feed myself with stupid exagerations proclaiming that this project is some sort extraordinary staff. No, it is not extraordinary at all, if someone thinks of something that it is extraordinary for him he should give it up immediatey. Essential things rise with very evident transparency from our inner senses. This also should come together with all the evolutions of my life in good harmony with all the other things which I do day by day. This is how it can be a source of joy and personal evolution. I would like to do it fot that...
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)