2017. január 1. (649. nap)

Még ma sem tudom, hogy a tegnapi futás hogyan sikerülhetett. Az első háromnegyed órában egész katasztrofálisan éreztem magam, utána kezdtem kicsit oldódni, de elfogadható időeredménnyel csak az utolsó bő egy órát tudtam hozni. Addigra viszont annyira elfáradtam, hogy belülről nézve látványosan szenvedtem. Hogy kívülről hogy mutatott ez a szenvedés, az valószínűleg örökre titok marad, mert Szilveszter estéjén jórészt egyedül futottam a stadionban, ahol ennek örömére a nagy villanyokat például fel sem kapcsolták.

A decemberi futócél tehát - a novemberihez hasonlóan - teljesült még akkor is, ha a túlszárnyalása - szintén a novemberi teljesítés jellegével összhangban - elmaradt. A januári futócél viszont megingat kicsit, mert 500 km durva sok, főleg 35 fokos melegben, magas páratartalom mellett, leginkább (Dél Amerikában van inka, van inkább és van leginkább) a nyolc hosszú futás megismétlése tűnik teljesen illuzórikusnak. Ennek megfelelően nagyobb súlyt kell tennem arra, hogy sok nap lehetőleg ne maradjon ki, most a 22 alkalom x 22 km átlag tűnik a legreálisabbnak, illetve a két 22-es közül az első kicsit hihetőbb, mint a második.

2016. december 31. (648. nap)

Szóval megyek Brazíliába, és ettől most kicsit be vagyok tojva, mert nem tudom, hogy a nagy tél után hogy fog menni a futás a nagy nyárban, pont akkor, amikor a legtöbbet kéne hoznom az edzésprogram szerint, de azt világosan érzem, hogy ebből a kihívásból kihátrálni nem szabad. Ezt az utat nem én döntöttem el, egy pici ráhatásom se volt arra, hogy létrejöjjön, éppen vissza lehetett volna mondani, de az egyértelmű megfutamodás lett volna, és azt még véletlenül se akartam, mert a futás jó dolog, de a megfutamodás a világon az egyik legszörnyűbb. Vagyis felveszem az odadobott kesztyűt, és nekivágok - életemben először - az óperenciás tengeren túli útnak. Aztán majd meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. Ha küzdesz veszíthetsz, ha nem küzdesz veszítettél. Bulizzatok jót ma este, de aztán Boldog Új Évet abban a szellemben, hogy annak az új évnek a boldogság foka igen nagy részben Rajtatok is múlik. Meg rajtam, persze :-)!

2016. december 30. (647. nap)

Szóval januárban itt fogok futni... Lehet csodálkozni!

2016. december 29. (646. nap)

A tegnapi futás nem az életem legnagyobb sikersztorija lesz, végül a hat kör nem is teljesült, mert a hatodik kör helyett csak elfutottam a kör első kilométeréig, meg vissza a start-célba, de úgy ítélem meg, hogy ezzel azért megszereztem a jogot Zsolti meglátogatására. (Egy kis rugalmasság kell az életben :-)! Egyébként most úgy állok, hogy 28 km hiányzik a havi tervből, vagyis pont annyi, amennyi a narancssárga címkés futás eléréséhez szükséges, így elég plasztikusan kezd kirajzolódni a szilveszteri futás távja. Nem vagyok elégedetlen a decemberrel, a futóalkalmak számában ugyan elmaradtam attól, amit szerettem volna (rendesen 20 felé akartam menni), de az összes kilométer tekintetében - hála a 8 hosszú futásnak (beszámítva már a szilveszterit is) - álltam a sarat, a január viszont nehéz lesz, főleg azért, mert lett egy nem várt körülmény, amellyel szintén meg kell birkóznom. Hogy micsoda, azt majd a holnapi blogbejegyzés fogja felfedni. Fussunk, szaladjunk sokat, persze, de soha se a dolgok elébe :-)! Ho-la-la...

2016. december 27. (644. nap)

Sikerült lefutni mind a négy nap a tervezett távot, a tegnapi sem fogott ki rajtam. Kicsit nehezebben ment, mint vasárnap, de hát nincs két egyforma teljesítmény, és soha rosszabb ne legyen, mint az, hogy valaki egy ilyen sorozatot pár perces visszaeséssel zár :-)! A mai nap pihenő, mert a magánéletem úgy kívánja, holnap viszont szigorúan hat kört kell futnom a Margitszigeten. Ha sikerül, 415 km körül lesz a havi összeg, és akkor 30-dikán már elmehetek a Mátrába megünnepelni Zsolti ötvenedik születésnapját, vagyis elég komoly a tét :-)! Remélem, hogy ez a körülmény inkább fog lelkesíteni, mint nyomasztani...

2016. december 25. (642. nap)

A karácsonyi hétvégére (péntektől hétfőig) összesen négy futást és összesen 144 stadion kört terveztem. Lement az első három nap, és eddig minden a terv szerint alakult, ami azt jelenti, hogy holnapra már csak 33 kör maradt, mert a többit már abszolváltam, és nem is rosszul, a Futónaplóban látszanak az idők, oda lehet lapozni, ha valaki kíváncsi rájuk. Az eddig eltelt napok közül a második volt a legnehezebb, hosszú futás után egy jó 20 km-es nekem még nem babazsúr, de nem baj, a balatoni pálya sem egy merő játszóház lesz márciusban. Szokni kell a gyűrődést és a komfort zónától való eltávolodást is, mert szerintem lesz egy-két kevésbé komfortos pillanat a Szupermaratoni során is.

2016. december 22. (639. nap)

Tegnap este telefonnal lemértem a stadion külső körét, és beigazolódott a gyanúm, mert a közhiedelemmel, vagy a leegyszerűsítésekkel ellentétben egy kör futás ezen a pályán nem 600 métert jelent, hanem 633-at. Ettől a hírtől hirtelen feljavult az elmúlt hét négy stadionos futása, már át is írtam az eredményeimet a futónaplóban, illetve az összes megtett kilométert számláló "órán" is igazítottam :-)! Egyébként a tegnapi hosszú futás nagyon jól sikerült, simán hoztam a 10,5 km-es átlagsebességet, ha a pénteken is így fog menni a futás, nem lesz okom a panaszra. Mindazon által, azt azért meg kell jegyeznem, hogy a hosszú futások még mindig elég komoly kihívást jelentenek. 20 km-en túl valami megváltozik, az ember más állapotba kerül, és ez a változás még mindig megvisel. Nem tudom pontosan megfogalmazni a nehézség miben létét, hiszen nem fájdalomról van szó, de még csak nem is explicit fáradtságról. Legközelebb talán akkor járok az igazsághoz, ha azt mondom, hogy a hosszú futásokért valamit el kell engedni. Ezek a futások mindig kiszámíthatatlanok, soha nem tudja az ember, hogy hogyan fog lezajlani és azt sem, hogy mit fog kiváltani benne. Talán leginkább emiatt a bizonytalanság miatt jelentenek mentális megterhelést is a fizikai mellett. Ma valószínűleg nem lesz futás, mert Budapestre kell mennem vízum ügyben, de pont emiatt holnap ismét egy 30 km körüli táv vár majd rám...

2016. december 19. (636. nap)

Három olyan 20 km-es futásom volt zsinórban, hogy az csak na! Egyik előtt sem tudtam megmondani, hogy mi fog kikerekedni belőle, de végül mindegyikből lett valami, sőt mindegyik egész jól összeállt. A legbüszkébb talán a harmadikra vagyok, mert az tényleg elég nehezen indult, ám a 5-6 kilométer után feloldódtam, és a jó ritmus végig kitartott. Ennek a harmadik futásnak megvolt az a pikantériája is, hogy jó 12 km után lehetett volna 3-4 km-t rövidíteni, de én nem éltem ezzel az opcióval, és utólag kiderült, hogy jó döntést hoztam, hisz a hosszabb távon is simán végigmentem. Nagyon érdekesek ezek a jó élmények, és teljesen ellentétesek a hétközi mizériával, amelynek a csorbáját ezzel a jól sikerült hétvégével tulajdonképpen kiköszörültem.

2016. december 18. (635. nap)

Azt hiszem, hogy sokat úgy nem lehet futni, hogy az ember haragban van önmagával, illetve mondhatnám azt is, hogy a futás folyamatosan irányítja a futó figyelmét arra, hogy tartson rendet magában. Én legalábbis nagyon erősen érzem ezt az indíttatást, olyannyira, hogy talán ez a legnagyobb szembesülni való az egész felkészülés során. Szeretni azt, ami történik, szeretni a pillanatot, amely éppen lejátszódik, a körülményeket, amelyek éppen kialakulnak, az érzéseimet, amelyek hatásukra támadnak bennem, szeretni a körülöttem lévőket, örülni mindenkinek, és örülni annak, hogy mindenkihez külön-külön meg kell találni az utat. Aki ilyen szemlélettel tud nézni az életére, abból jó futó lesz, annak a futása egy helyénvaló tevékenység lesz, aki viszont ezek elől a követelmények elől ki akar térni, az hiába szaladgál össze-vissza. Mert a futásban sem az a lényeg, ami kívülről látszik rajta, hanem az, ami benne történik a lélekkel.

2016. december 17. (634. nap)

Maradnék most itthon,
De ott fent meg van írva,
Hogy el kell menni futni,
Ha máshogy nem, hát sírva...

Ez a kis vers péntek este ötlött fel bennem, miközben vettem magamra a futóruhát, és ha művészi értéke nem is kimagasló, azért a lelkiállapotom jellemzésére kiválóan alkalmas, még akkor is, ha kisebb ellentmondásban van a blog alcímében megjelenő motivációs célú eligazítással. Aztán elmentem futni, és lett belőle egy nem olyan rossz 20,4 km, és szombaton is elmentem, az már egy kicsivel gyengébb időeredményű 20,4 km lett, de még mindig tűréshatáron belül. Lassan kezdek rájönni, hogy mi lesz ebben az elkövetkezendő 3 hónapban a legnehezebb. A lélektani hadviselés, hogy ki kell menni mindig a hidegbe, akkor is, ha egyáltalán nem akarózik, és nem nyammogva, tessék-lássék kell vonszolnom magam, hanem futni kell becsületesen, a legjobb tudásom szerint, nem görcsösen, hanem oldottan és bátran, illetve az egész napot előtte úgy kell végigcsinálni, hogy amikor a futásra kerül a sor, akkor képes legyek ellazulni, vagyis belelazulni a mozgás örömébe. Ez nem kis kihívás... Legalábbis nekem nem az!

2016. december 16. (633. nap)

Hát, olyan rossz hetem már régen volt, mint ez a mostani. Valami nincs rendben a gyomrommal se, de nem ez az egyetlen baj, illetve nem tudom, hogy amiatt nem megy a futás, vagy valami más okot kell keresni az utóbbira. Szerdán pórul jártam a stadionban, a 18-dik körben (úgy 10,6 km körül) váratlanul meg kellett állnom, rám jött egy ellenállhatatlan hasmenés, de olyan rettenetesen mereven futottam addig is, hogy kész megváltás volt ez a kimenetel. Tegnap már nem volt hasmenés, de a merevség csak fokozódott, és 21 kör (12,6 km) után ismét feladtam. Ma már nem vagyok olyan merev, talán sikerülni fog a félmaraton, de azért mérget nem vennék rá, főleg, hogy még mindig háborog a gyomrom méreg nélkül is. Illetve nem csak a gyomrom háborog, hanem én magam is. Lehet, hogy tényleg csak fizikai okai vannak ennek a hullámvölgynek, de én azért változtatni szeretnék megint, hiszen a fizikától függetlenül is érzem, hogy ebben a télben egyre nehezebben szánom rá magam a minden napi futásokra, és ha összeadom, hogy mi minden vár még rám március 23-ig, akkor fel kell magamat tuningolnom egy kicsit, hogy ne adjam fel. A feltuningolás tulajdonképpen nem más, mint annak az újragondolása, hogy miért és hogyan is kell ezt csinálni. A miért elég világos, ha nem mennék bele ebbe a helyzetbe, akkor soha sem szembesülnék azzal, hogy milyen vagyok ott, és ez a tapasztalat - úgy érzem - vészesen hiányozna az életemből. Van ez a nagy szemléletváltás bennem, mely az elmúlt évek során érett be, rengeteget írtam már róla, férfi beavatás, szembesülés életem egy csomó eddig elhanyagolt vezérmotívumával, és ez is igényel egy fizikai kihívást, illetve annak a leküzdését. A hogyan is érdekes, mert úgy biztos nem lehet, hogy feszülök neki, mint süket a csengőnek. Talán az elegendő-megtartó kettősség a legjobb szó rá, illetve a tudatos odaszánás. Az előbbi az, hogy komolyan veszem, de közben tudom, hogy a történet tőlem függetlenül is zajlik, az utóbbi az, hogy engedelmesen teljesítek, hiszen az egész életem arra van, hogy szolgáljak, szolgáljam saját személyiségem, saját emberségem kibontakozását. Azért jó lenne túl lenni ezen a holtponton...

2016. december 11. (628. nap)

Jelentem túléltem az eheti harmadik hosszú futásomat is, bár azt el kell mondanom, hogy ennél sokkal többet nem tudok jelenteni, mert a harmadiktól is eléggé elfáradtam, akárcsak az előző kettőtől. Mind a három elvárható időn belül teljesült, a mainak még megvolt az a plusz romantikája is, hogy napvilágnál zajlott le, kivéve az utolsó félórát, mert nem indultam el időben. Így most még nem vagyok nagyon elmaradva a tervhez képest, a zűrös hetet elég jól kibekkeltem, a következő talán nem lesz ennyire zsúfolt, és futhatok majd többször, amiből az is következik, hogy a futóalkalmakra eső átlagos kilométer számok elkezdhetnek csökkenni.

2016. december 7. (624. nap)

A héten összesen három futónapom van, mert a többi ilyen-olyan okok miatt nem alkalmas erre a célra. Hogy ne maradjak le nagyon, azt találtam ki, hogy mind a három nap, vagyis kedden, csütörtökön és vasárnap is 30 km-t futok. Ebből egy tegnap megvolt, de kettő még előttem áll. Megmondom őszintén, hogy eléggé meg vagyok rémülve, ha rájuk gondolok, ezeket a hosszú futásokat még mindig nem tudom kirázni a kisujjamból. Mindazon által valami majd lesz. Hajrá! (Mondom magamnak.)

2016. december 4. (621. nap)

Tegnap nagyon féltem a futástól. 20 km-t akartam futni, hogy kipróbáljam milyen az, amikor egy 30 km-es nap után egy 20 km-es következik, hiszen a Balatonnál még sokkal hosszabb távok lesznek egymás után következő napokon, de az igazság az, hogy nekem most még ebbe az ahhoz képest kis vállalásba is beleremegett a gyomrom. Aztán egész jól sikerült, egy hajszálnyival kicsúsztam ugyan a két órából, de ez most egyáltalán nem zavart, hiszen oldottan, ügyesen mozogtam. A sikeres kísérletet ismételd meg, szól a mondás, így aztán ma újabb 20 km-es futás vár rám :-)! Kicsit most is be vagyok tojva, de talán már nem annyira, mint tegnap...

2016.december 3. (620. nap)

A tegnapi 30 km-es futás nagyon jól sikerült, oldottan, lazán mozogtam, és ennek meg is lett az eredménye, az előző heti hosszú futáshoz képest 12 perccel gyorsabban értem célba. Vagyis akár ünnepelhetnék is a babérjaimon, ha nem a Balaton Szupermaratonra készülnék. Viszont arra készülök, és ott követelmény lesz több egymás után következő nap a hosszú futás, és ahhoz addig hozzá kéne szokni fizikailag és mentálisan is, vagyis úgy döntöttem, hogy 20 km-t ma is futok, illetve megpróbálkozom vele legalább...