Maradnék most itthon,
De ott fent meg van írva,
Hogy el kell menni futni,
Ha máshogy nem, hát sírva...
Ez a kis vers péntek este ötlött fel bennem, miközben vettem magamra a futóruhát, és ha művészi értéke nem is kimagasló, azért a lelkiállapotom jellemzésére kiválóan alkalmas, még akkor is, ha kisebb ellentmondásban van a blog alcímében megjelenő motivációs célú eligazítással. Aztán elmentem futni, és lett belőle egy nem olyan rossz 20,4 km, és szombaton is elmentem, az már egy kicsivel gyengébb időeredményű 20,4 km lett, de még mindig tűréshatáron belül. Lassan kezdek rájönni, hogy mi lesz ebben az elkövetkezendő 3 hónapban a legnehezebb. A lélektani hadviselés, hogy ki kell menni mindig a hidegbe, akkor is, ha egyáltalán nem akarózik, és nem nyammogva, tessék-lássék kell vonszolnom magam, hanem futni kell becsületesen, a legjobb tudásom szerint, nem görcsösen, hanem oldottan és bátran, illetve az egész napot előtte úgy kell végigcsinálni, hogy amikor a futásra kerül a sor, akkor képes legyek ellazulni, vagyis belelazulni a mozgás örömébe. Ez nem kis kihívás... Legalábbis nekem nem az!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése