2016. február 28. (343. nap)

Csütörtökön futottam egy tízest a futópadon, amelyben az volt az említésre méltó, hogy megint két nappal az előző futás után vállalkoztam rá, utána viszont mindenféle kötelezettségek miatt kimaradt két nap, ma pedig jó idő lévén lehet, hogy a szabadba foguk kiszaladni. Sokat dolgoztam a héten, amibe egy kicsit belefáradtam, de ettől eltekintve nagyjából rendben érzem a dolgokat. Kell, hogy az a belső én növekedjék, kell, hogy kihívja és legyőzze a külső lomhaságomat, és ez messze nem csak futás-nem futás kérdés, hiszen az életem szinte minden területén jelentkezik.

2016. február 24. (339. nap)

Hú, ez a tagnapi futás nagyon jól sikerült. Laza, könnyű mozgással 14 km-ig meg se álltam, és akkor is csak azért, mert igazodnom kellett az edzőterem nyitva tartásához. Máris megtörtént az az áttörés, amelyre két napja céloztam, hogy nyugodtan kell várni rá. Igazi belső futásos élmény volt, szinte kívülállóként néztem végig, hogy belső futó énem hogyan győzi le a kinti lomhát. Nem tudom, hogy mikor lesz ilyen megint, de nem baj, mert biztos vagyok abban, hogy a megfelelő időpontban ismét meg fog érkezni.

2016. február 22. (337. nap)

Tegnap a korai kelést, a hosszú utazást, és a hazaérkezést követően abban a reményben mentem el futni, hogy talán sikerül meghaladnom az eddigi 12 km-es csúcsot, de csalódnom kellett. Nem haltam meg teljesen, de 10 km után jobbnak láttam megállni. Most már mondhatom, hogy ezen a 10 km körüli határon kicsit megakadtam. Ennyi megy, de a jelentősebb továbblépés egyelőre még várat magára. És úgy érzem, hogy ezt a helyzetet direktben nem is lehet támadni, nyugodtan, higgadtan kell eltölteni a napokat, és ki kell várni, hogy egyszer csak menjen több is. Nem nagy dolog, ha kitartok az elhatározásomban, bizonyára lesz még sok hasonló holtpont, vagyis nyugodt vagyok, hiszen minden szépen elrendeződik majd.

2016. február 16. (331. nap)

Tegnap végül 10 km-t futottam, vagyis a 12 nem jött össze. Még nem, két naponta még nem tudom simán hozni az utóbbit, most már kimondhatjuk, viszont az eljövendő 5 pihenőnap segíteni fog, és bízom abban, hogy hazatérvén már stabilabb lesz a tucat :-)!

2016. február 14. (329. nap)

Tegnap is futottam, bár nem annyit, amennyit szerettem volna, 8 kilométerig jutottam csak a kitűzött 12 helyett. Nem tudom pontosan, hogy mi volt az alulteljesítésem oka, könnyen lehet, hogy egyszerűen nem tartok még ott, ahol hittem, vagyis az eddigi maximumot kétnaponta még nem tudom lefutni. A következő futás holnapra esedékes, és most már kifejezetten furdal a kíváncsi-fáncsiság, hogy mire megyek vele. Most is a 12 kilcsi a cél, de nem fogok nagyon meglepődni, ha kevesebbre kerekedik ki végül. Utána egyébként 5 nap szünet következik a szerbiai kiküldetésem miatt, tehát lesz idő regenerálódni, vagyis holnap kicsit bátrabb is lehetek, mint tegnap voltam.

Ui: A káposztásmegyeri jégcsarnokban lévő fitness terem, ahol most voltam először, elnyerte a tetszésemet. Határozott, de udvarias, sőt kedves recepciós hölgy fogadott, mindkét szint tágas, nincsenek nyomasztóan túlzsúfolva, a futópadok a második szinten a világos padlótól mennyezetig magasodó ablakfrontra néznek, igazán jól ki van találva az egész.

2016. február 11. (326. nap)

Halihó! Tegnap megvolt a 12 kilométer kicsivel több, mint egy óra alatt, vagyis lehet pezsgőzni :-)! (Zoli barátommal még novemberben megegyeztünk arról, hogy az első legalább egy órás futásomat pezsgővel fogjuk ünnepelni.) Semmi bajom nem lett tőle, sőt ma gyakorlatilag minden sikerült (eddig), és jó hírek tömkelegei is értek. Reggel egyébként végiggondoltam a folytatást, és úgy néz ki, hogy jól néz ki, vagyis a jövő keddi elutazásomig még két ilyen futás lesz, aztán pár 15 km körüli, hogy a márciusi Balaton kerülésen, amelyet idén még csapatban fogok teljesíteni, ne égjek le. Idén viszont ez a verseny nem a végcélt szolgáltatja, csak dobbantó a folytatáshoz. Áprilisban szeretnék futni egy félmaratont, nyáron és az ősz elején pedig legalább két-három maratont, mert érzem, hogy szoknom kell a hosszabb távokat, hogy utána jöhessen a felkészülés második szakasza egyre emelkedő futás adagokkal, a csúcsperiódusban heti 120 km feletti összes megtett távval. Lelkileg, mentálisan most minden passzol, tisztában vagyok azzal, hogy milyen változásokra fog rákényszeríteni ez a helyzet, életmód, összeszedettség, tudatosság, tekintetében például, de azt is tudom, hogy még ezeknél is lesznek nagyobb kihívások, a görcsök, a félelmek elkerülése, a belső futásra való ráhangolódás, az akarat kisimítása, az odaadás ébrentartása és a hit megőrzése, hogy mindez nem hiába van, és nem is csak magamért. Aki érti egy kicsit, hogy ez az egész miről szól, az szurkoljon, és én is szurkolok neki, azoknak a dolgainak a sikeréért, amelyek neki fontosak.

2016. február 9. (324. nap)

Azt hiszem a derékfájáson is túljutottam, méghozzá elég gyorsan. Ma még egy kis óvatosság kijár, de holnap szeretnék futni megint. Legalább 10 kilométert, de ha véletlenül 12-re kerekedik majd, abból sem fogok drámát csinálni :-)! Ma az egyik budapesti kerület hivatala elfogadta a fellebbezésemet, amelyet egy jogtalanul kivetett parkolóbírság ügyében adtam be. Örömömben körbeugráltam az egész irodát, van még tisztesség a Földön :-)! Még van, tehát kell élni, kell futni, kell szerelmesnek lenni, kell mindent odaadni valakinek, gyere vissza, Édes, most már gyere vissza Te is, látod, már a parkolás is rendeződött most már igazán csak Te hiányzol, Te egyedül, mert más már minden megvan :-):-(:-)...

2016. február 8. (323. nap)

Köszönöm, jól vagyok :-)! A hétvégén pihentem, illetve - részben fekve - megírtam pár fontos mail-t, és elgondolkodtam azon, hogy a fájdalom a hátamban vajon mire utalhat. Nem kellett maximumra csavarni az agyműködésemet, anélkül is elég hamar rájöttem, hogy tartás problémáim vannak, és bizonyára nem csak fizikai értelemben. Most már látom, hogy ennek a futásra készülésnek az lesz az egyik legfontosabb hozadéka, hogy a közben előálló helyzetek lényegében mindennel szembesíteni fognak, amivel csak ember szembesülhet. Egyébként olvasok egy könyvet, amelynek egyik nagyon fontos témája pont a tudatos ülés elsajátításának szükségszerűsége. E könyv szerint az arra irányuló gyakorlatok a belső gyógyulás legelemibb feltételét teremtik meg. Amíg nincs testtudatos figyelem olyan egyszerű dolgokra, mint az ülés, a járás vagy a lélegzés, addig nem kerülhetünk békébe saját magunk legbensőbb lényével, és addig nem kezdődhet meg sebeink gyógyulása sem.

2016. február 6. (321. nap)

Na, itt az első pofon, a múlt vasárnapi dicsőséges felismerés óta legalábbis ez az első. Mi tagadás, elég hamar jött, ha nem is tűnik nagyon tragikusnak :-)! Tegnap reggel beleültem egy süppedős fotelbe, és az a mozdulat nem tett jót az egyébként is elég gyenge állapotban lévő gerincidegrendszeremnek. Nem mondom, hogy klasszikus becsípődés lett belőle, de egy kis fájdalom azért igen, és most már érzem, hogy pár napig biztos nem fogok tudni futni, illetve a hétvégére tervezett budapesti utamat is lefújtam emiatt... Te jó ég, hány ilyen lesz még, mire eljutok a balatoni futásom rajtjáig! De hát pont ettől szép! Hogy nem megy simán, hogy mindent szépen össze kell rakni, ahogy azt már pár napja írtam. Megragadni azt, ami adódik, de nem erőltetni semmit. Más szóval megtalálni azt az egyetlen pontot a végtelen térben, ahol a nagyon szeretném, és a lemondok róla egyszerre teljesül. Mert másutt nincs élet. Azt nem tudom, hogy ott, abban a pontban sikerülni fog-e bármi is, de azt tudom, hogy máshol biztosan nem. És ez nem csak a sportra érvényes, hanem minden másra is. Van egy párkapcsolatom, van egy lány, akit nagyon szeretek, hát vele pont ugyanezt játszom. És van több barátom is, akikkel nagy levelezésekben vagyok hasonló egyensúlyokat keresve. Ezek azok a párhuzamok keresztül-kasul átjárják az életünket, csak elég nehezen jutunk el a felismerésükig. Viszont az események általában a segítségünkre sietnek...

2016. február 3. (318. nap)

Újabb 10 kilométer, újabb jó érzés, újabb ráerősítés, hogy fog ez menni :-)! Szépen, normálisan fogom emelgetni a távokat, a következő futás szombatra van kitűzve!

2016. február 2. (317. nap)

"Megragadni, ami adódik, anélkül, hogy erőltetni akarnék bármit is." Ezt az idézetet kaptam ma Zolitól, és most azért teszem ide, mert gyönyörűen kimondja azt a viszonyt, amelyet én most ezzel a célkitűzésemmel tartok. Csinálni, amíg lehet, amíg van, de nem ráfeszülni, hisz erőltetve, görcsösen eleve esélytelen. Ahhoz ez túl nagy falat, hogy erőltetni lehessen, úgy biztos nem fog sikerülni. Azt gondolom, hogy ez a balatoni futás még benne van az életemben, van egy ilyen érzésem már régóta, de, persze, ez csak érzés, és az is lehet, hogy tévedek. És ha majd látom, hogy tévedek, akkor abbahagyom. De, most még nem, mert most még ott tartok, hogy hátha benne van! Hátha! Most azért futok, mert nincs bizonyosságom az ellenkezőjéről :-)! És amíg ez a helyzet fennáll, addig fogok futni...

2016. február 1. (316. nap)

A tegnapi felismerés engem is váratlanul ért a lakásom és a kávézó között félúton, még mindig bele vagyok szédülve egy kicsit. Viszont a mai napi egyenesen szuper volt, egész nap lendületben voltam, és a végén futottam egy nagyon biztató 10 km-t. Könnyebben ment, mint szombaton, és egy csomó mindenre kezdek ráérezni. Például arra, hogy mi a belső futás, és hogy van kapcsolatban a külsővel. És arra is, hogy a futásnak milyen mély szellemi tartalma lehet, ha az ember úgy fogadja el, ahogy jön, mindennel együtt. Nem hiába vannak futó buddhista szerzetesek, most már teljesen értem, hogy egy egyik-másik szerzetes mért adja éppen futásra a fejét, illetve a lábát :-)! Tudnék írni még sokat, de most nincs idő, majd máskor folytatom, jó éjszakát mindenkinek :)! Ma volt két blog látogatóm Mexikóból, másik kettő pedig egy Trinidad és Tobago nevű országból, utóbbi talán a Csendes óceánban található, de nem vagyok benne egészen biztos.... Ez minden esetre tetszik nagyon, kicsi a világ, akár körbe is lehetne futni :-)))!