2016. január 31. (315. nap)

Fontos mérföldkő!

Jöttem a kedvenc kávézómba, sétáltam végig az utcán, és közben megállapítottam magamban, hogy a lábamban a tegnapi futásnak semmilyen káros következménye sem érezhető, olyan egészségesek a térdízületeim, mint a makk. Kezdem elhinni, hogy meggyógyultam, sikerült leküzdenem egy hosszú, legalább egy, de inkább két éve tartó betegséget, legyőztem valamit, a tudatomban győztem le, legyőztem a kishitűségemet, kitartottam és most emiatt végtelenül boldog vagyok, és igen, körbe fogom futni a Balatont, bármi is lesz, nem idén, de jövőre megpróbálom, szépen, tudatosan, összeszedetten fogok felkészülni, rászánom az időt, rászánom a nyaramat is, ha kell, rászánom az erőmet, a figyelmemet, és meg fogom csinálni, meg fogom csinálni az útért, ami odavezet, a sok tanulságért és a sok személyiségfejlődésért, amely közben érhet, a találkozásokért, a látásért, az értésért, a sportért, magamért, értetek, mindenkiért... Hú, ez nagyszerű!!!

2016. január 30. (314. nap)

Jelentem, elértem a lélektani 10 km-es határt :-)! Ma ugyanis ennyit futottam, és nagyon jó volt. Nem mondom, hogy nem dolgoztatott meg, de nem a mentő vitt el a konditeremből, a saját lábamon távoztam -:) Szóval öröm öröm hátán, egyébként valamikor novemberben azt mondtam Zolinak, hogy ha sikerül lefutni egy huzamban egy órát, akkor pezsgőt bontok vele, hát most már nincs nagyon messze az a poharazgatás, még egy kis ez meg az, és sikerülni fog. Egyébként most nem az a prioritás, hogy az egy óra minden áron meglegyen, hanem az, hogy sikerüljön heti hármat futni. Ehhez a jövő héten a hétfő és a szerda kötelező, hiszen a csütörtök és a péntek kiküldetés miatt hors question, ahogy a francia mondaná. Rajtam nem múlik, ha a lábam nem tiltakozik, én szívesen megfuttatom az említett napokon :-)!

2016. január 29. (313. nap)

Két napja futottam nyolc kilométert megint, és semmilyen fájdalmas következménye nem lett. Úgy érzem, hogy folyamatosan tér vissza a lábamba az élet. Sőt, nem csak a lábamba, a szívembe, az értelmembe is, mert más területeken is látok biztató tendenciákat. Összeállnak dolgok, leszűrődnek tanulságok, indulok egy nagyobb tudatosság felé. És közben futok, szeretnék sokat futni, mert érzem, hogy az nagyon jó és nagyon fontos. Holnapra már tíz kilométert tervezek, és ha az is balesetmentes lesz, akkor jövő hét hétfőn és szerdán ugyancsak, vagyis ha minden így alakul, akkor öt napon belül összesen harminc kilométert fogok begyűjteni, ami még messze nem egy óriási szám, de ha azt nézem, hogy hol tartottam pár hónapja, akkor a fejlődés azért számottevő. És ha megvan a háromszor tíz, akkor lehet tovább emelni a távokat, és fel lehetne készülni a balatoni váltóra, és ha az is összejönne, akkor lehetne folytatni, futni egy maratont valamikor május-júniusban, futni egész nyáron, egész ősszel, egész télen, és akkor talán lenne esély arra, amire ez az egész Leonidasz történet kitalálódott. Ha olvasod a soraimat, kérlek, hogy szurkolj nekem nagyon! Ez még benne van az életemben talán, és ha benne van, akkor ki is kell bányászni belőle. Mert Érted is futok, mert a futás mindenkiért van, a futás a látásért, az értésért van, és abból mindenki egyformán hasznot húz.

2016. január 24. (308. nap)

Na, ma megint futottam, és remélem, hogy holnap nem fogom megbánni. A múlt héten se bántam meg, bár lett volna rá alapom, mert tökéletes nem lett a lábam utána, viszont az előtte való héthez viszonyított tendencia bizakodásra késztetett, és remélem, hogy a pozitivitás továbbra is megmarad. Az én lelki pozitivitásom legalábbis töretlen, és az mindenképpen jó jel :-)!

2016. január 17. (301. nap)

Nagy bátran elmentem futni a konditerembe a nem százas bal lábammal is, de egyelőre nem bántam meg. Ha egyszer rendbe jönne a lábam, és tényleg beindulhatna a komoly futás, megtanulnék cigánykereket hányni is. Nagyon, nagyon szeretném! Most öt nap kényszerpihenő jön, mert kiküldetésbe megyek, de aztán nem lesz kec-mec (remélem :-)!

2016. január 16. (300. nap)

Ünnepelhetnék is, hiszen nevezetes dátumhoz értünk, ez a Leonidasz blog és az ahhoz kapcsolódó vállalás 300. napja. Nincs teljesen rendbe a lábam, de lehet, hogy holnap mégis megpróbálkozom egy óvatos futással. Az elmúlt két nap nagyon jól sikerült, nem a futás szempontjából, hanem más tekintetben. Valami kezd összeállni, egyébként már éppen ideje volt.

2016. január 13. (297. nap)

Hát, most el vagyok kettyenve! Jól indult az új év, futogattam az edzőteremben, de a negyedik alkalom után ismét bemerevedett a térdem. utoljára hat napja futottam, ami önmagában nem tragikus, de még tovább fog nőni a futás nélküli napok száma, mert egy-két nap még biztos kell, jó, ha a hétvégére rendbe jön. Abban reménykedtem, hogy ezen már túl vagyok, és bele is éltem magam, de - úgy látszik - korai volt az örömöm. Most megint nem tudom, hogy mi lesz. Lehet, hogy orvoshoz fogok fordulni?

2016. január 8. (292. nap)

Tegnap megint futottam, és ezúttal nagyon jól sikerült, 8 km-ig meg sem állt alattam a futópad. Ezen felbuzdulva elhatároztam, hogy írni fogom a futásaimat, a lista eleje már látható is a Futónapló című állandó oldalon. Nyilvános, megnézheti bárki, nem szégyellem, ezek egyike sem egy nagy teljesítmény, de becsületes szándék vezet, vagyis nincs ok a titkolózásra :-)!

2016. január 6. (290. nap)

El vagyok maradva a napló írásban, pedig van anyag. Tegnap megint futottam a kondi teremben, a futópadon, és nem sikerült nagyon jól, de azért igazán rosszul se. Úgy éreztem, hogy az a pad, amelyiken tegnap edzettem, kicsit gyorsabban ment a többinél, de lehet, hogy csak érzékileg csalódtam, elég az hozzá, hogy szerettem volna túlmenni a félórán, de végül 27 perc után le kellett álltam, annyira elfáradtam, hogy az utolsó három percet már nem akartam kiszorítani. Jó hír viszont, hogy ma, egy nappal később semmi utóhatás sincs, és holnap nagy valószínűséggel megint fogok edzeni. Régen voltam már ennyire rendben lábilag. Átgondoltam más dolgokat is. Van a nagy álmom, amivel az egész napló írás indult, de nem tudom, hogy reális-e. Szeretném, ha reális lenne, de nincs illetékességem arra, hogy belegyömöszöljem az életembe. Ha kiadja magát jó, ha nem, akkor más lesz jó. Azt hiszem az ember nem állhat hozzá máshogy az álmaihoz.

Ui: az olvasottsági statisztikát nézegetve mostanában azt veszem észre, hogy egyre több ukrán olvasóm van, legalábbis olyan, akinek az internet szolgáltatója ukrán. Talán kárpátaljai magyarok vagytok, talán nem, nem tudom, de mindenképpen örömet jelent a látogatásotok. Kicsit elképzelem, hogy mennyire nehéz lehet az élet Ukrajnában, gondolok sokat Rátok, azokra, akik ott élnek. Tartsatok ki, szurkolok Nektek!

2016. január 3. (287. nap)

Tegnap előtt folytattam A belső gyermek fordítását, aki nem hiszi, nézze meg az ilyen nevű oldalon, tegnap pedig megint elmentem futni, vagyis nem lustálkodással töltöttem az időmet. Vannak más dolgok is, nem csak olyanok, amelyeket direktben lefed a Leonidasz naplója, ott van például a másik két blog, és már gondolkozom egy negyediken, amelyik már az ötödik lesz, sőt úgy is vehetjük, hogy a hatodik. Nem bírok megülni nyugton! Meg nem is akarok...:-)!

2016. január 1. (285. nap)

Új év, új élet, tegnap már el is mentem futni az egyik konditerembe, pedig akkor még csak 2015-t írtak. A hangom rendbe jött, a hidegtől még félek, azért lett beltéri az edzés, de a mozgás most már nem várathat magára. Annál is inkább, mert nagyon erős fészkelődést érzek magamban, a bennem lakó futó nem hagyja, hogy sokáig semmibe vegyem. Gyógyultamban össze fogom szedni magam, küzdeni fogok emberül, és meg fogom mutatni magamnak és a világnak, hogy mire vagyok képes.