2016. január 29. (313. nap)

Két napja futottam nyolc kilométert megint, és semmilyen fájdalmas következménye nem lett. Úgy érzem, hogy folyamatosan tér vissza a lábamba az élet. Sőt, nem csak a lábamba, a szívembe, az értelmembe is, mert más területeken is látok biztató tendenciákat. Összeállnak dolgok, leszűrődnek tanulságok, indulok egy nagyobb tudatosság felé. És közben futok, szeretnék sokat futni, mert érzem, hogy az nagyon jó és nagyon fontos. Holnapra már tíz kilométert tervezek, és ha az is balesetmentes lesz, akkor jövő hét hétfőn és szerdán ugyancsak, vagyis ha minden így alakul, akkor öt napon belül összesen harminc kilométert fogok begyűjteni, ami még messze nem egy óriási szám, de ha azt nézem, hogy hol tartottam pár hónapja, akkor a fejlődés azért számottevő. És ha megvan a háromszor tíz, akkor lehet tovább emelni a távokat, és fel lehetne készülni a balatoni váltóra, és ha az is összejönne, akkor lehetne folytatni, futni egy maratont valamikor május-júniusban, futni egész nyáron, egész ősszel, egész télen, és akkor talán lenne esély arra, amire ez az egész Leonidasz történet kitalálódott. Ha olvasod a soraimat, kérlek, hogy szurkolj nekem nagyon! Ez még benne van az életemben talán, és ha benne van, akkor ki is kell bányászni belőle. Mert Érted is futok, mert a futás mindenkiért van, a futás a látásért, az értésért van, és abból mindenki egyformán hasznot húz.