2015. június 30. (100. nap)

Kérem szépen, elérkeztünk a századik bejegyzéshez. Ez egyébként annyira nem meglepő, már egy hónapja kiszámoltam, hogy pont erre a napra fog esni, amiből az következik, hogy tudat alatt is jól választottam ki az első napot, hiszen onnantól kezdve determinált volt a századik naphoz való érkezés dátuma, illetve az, hogy a századik nap pont a 2015-ös év első felét fogja lezárni. Ilyenkor összegezni kéne, de egyelőre nincs mit :-)! Amit terveztem, abból jóformán semmi sem valósult meg, az egyedüli pozitív dolog az, hogy a lábam már jobban van. Nem mondom, hogy jók a kilátások, de annyira azért nem is rosszak. A tervemet megvalósítani most már majdnem teljes képtelenség, de a csodák és az abban való hit az emberi lét legtermészetesebb velejárói, ezek nélkülük élni se lehetne. Szóval fel a fejjel, mondom magamnak, és sok útitársamnak ugyancsak. Versenyeznek a halak, elől megy a kard hal, utána a lepény hal, a remény hal meg utoljára...

2015. június 29. (99. nap)

Szóval, hogy is volt az a tegnapi túra?. Az alább elhelyezett térkép, melyet a run-tasztikus alkalmazásom és a fantasztikus mobilkütyüm hozott létre, sok mindent elárul. Megjegyzem, hogy a fantasztikus telefonomon egy napra minden létező funkciót kikapcsoltam, hogy akkumulátorának összes erejét a nyomkövetésemre tudja fordítani, de még így sem bírta végig az egész túrát, kb. három kilométerrel a vége előtt feladta, vagyis ez egy olyan kirándulás lett, amelyből én kerültem ki győztesen a telefonommal szemben :-)! Az útvonal egyébként nem semmi, végig nagyon szép, de Fóny és Erdőhorváti között egyszerűen képtelenség betelni a gyönyörűséggel. Az egy másik világ, alföldi ember elképzelni se tudja, amíg meg nem látogatja. A Zemplén mellesleg kerékpáros paradicsom, csak ezzel kevesen vannak tisztában. A tegnapi túra után például összeállt a fejemben egy olyan útvonal, amely a fent említett gyönyörűségeket tovább halmozná, az egyszerűség kedvéért mondjuk úgy, hogy megsokszorozná. Ne legyen Leonidasz a nevem, ha egyszer végig nem megyek rajta :-)! Akkor majd annak is fel fogom tenni a térképét, és mindenki tudni fogja, hogy mire gondolok. Csak bírja a telefonom... Mert hogy én bírni fogom, az biztos!

2015. június 28. (98. nap)

Szuper jól sikerült a tegnapi bejegyzésben beharangozott túra, de ma nincs időm többet írni róla. Aki kíváncsi a részletekre, jöjjön vissza holnap. Bocsi!

2015. június 27. (97. nap)

Holnap egy nagy kört szeretnék tenni a Zemplénben kerékpárral. Első ránézésre elég kihívásosnak tűnik, kb. 180 kilométer. Hát, majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle... Jó lenne, ha sikerülne!

2015. június 26. (96. nap)

Gyógyul a lábam, csak ritkán és akkor is csak alig tudom kitapintani a cisztát a térdhajlatomban. Nem így terveztem az első három-négy hónapot, de hát az ember mindig mást vár, mint ami valójában történik. Most, két héttel a nagy bicajtúra előtt nincs értelme elkezdeni a futást, de utána nem lesz kec-mec. Két nagy kérdés van:

• Valóban meggyógyult-e a lábam? Annyira, hogy futásra is alkalmas, még hozzá nem is kevés futásra?
• A lábfájás miatt eddig kimaradt idő behozható-e a felkészülésre fordítható hátralévő idő alatt?

Mind a kettő mélyre hatol, és biztos választ egyelőre egyikre sem tudok adni, sőt azt hiszem, hogy a bizonytalansággal, amely ebből a képtelenségből fakad - hacsak nem tapasztalok egyértelműen gyors negatív fejleményeket - még egy jó darabig számolnom kell. Hát ha számolnom kell, akkor számolok vele, ne legyen Leonidasz a nevem, ha megfutamodok ilyen apró-cseprő kiszámíthatatlanságok elől :-)!

2015. június 25. (95. nap)

Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy a lábam szépen gyógyul, vasárnap irány a Zemplén, jövő héten a Mátra, három hét múlva pedig az egész világ, de legalábbis Stájerország és Karintia. Fáradt vagyok, sokat dolgoztam, nem szaporítom a szavakat tovább. Meg lassan rendet kell raknom a lakásomban, hogy legalább egy-két dolgot megtaláljak akkor, amikor szükség van rájuk. Egy bicikli túrán, reggeli motyózás, sátorpakolás közben hangzott el, aztán szállóigévé vált a következő mondás: vannak dolgok, amelyekről nem lehet biztosan tudni, hogy hol vannak. Na, ez a mondás annyira passzol a lakásom jelenlegi állapotára, hogy akár a gázfőzőt és a hálózsákot is elővehetném...

2015. június 24. (94. nap)

Ezek most nehéz napok, munka is van, meg sok egyéb probléma. Pedig itt a nyár, mindjárt megyek szabadságra, összeállt a Mura-Dráva völgyi kerékpár túra programja, ma írt az osztrák barátom, tőle kértem segítséget a két folyóvölgyet összekötő útvonal kiválasztásában, mondott is két jót, egyik szebb, mint a másik. 11 napos lesz az út, és azért mert a 11-es kerek szám. Hogy mi benne a kerek? Na, ezt mindenki döntse el maga!

2015. június 23. (93. nap)

Még nem írtam arról, hogy vasárnap is kerékpároztam, Zolival elmentem Dombrádra és vissza. Először csak egy kisebb kört terveztünk, de a Nyíregyházától Nagyhalászig tartó szakaszon olyan erős északkeleti szembe szél fújt, hogy ott nyugatra fordulni és Ibrány felé venni az utat, kész megfutamodás lett volna. Így aztán felvettük a széljárás által odahajított kesztyűt, és inkább Dombrádot céloztuk meg. Végül körülbelül ugyanakkora távot tettem meg vasárnap is, mint szombaton, a két nap alatti 180 km-nél több pedig egészen biztató eredmény. Meg biztató az is, hogy mászok ki a gödörből, érzem, hogy a szervezetem lassan alkalmazkodik a növekvő terheléshez. Régen volt már ilyen egészséges érzésem, utoljára talán két éve, amikor a Duna mellett kerékpároztam végig Budapesttől németországi eredetéig. És ez jó jel a jövőre nézve is, hisz ha a bicajozáshoz hozzá tud szokni a lábam, akkor talán képes lesz ugyanerre a futással kapcsolatban is. Most a változatosság kedvéért nem térképet, hanem képet mutatnék, íme a Tisza Dombrádnál! Egyébként gyönyörű, aki nem hisz, menjen oda és nézze meg a saját szemével is :-)!

2015. június 22. (92. nap)

Ez a blogbejegyzés késik egy napot, mert tegnap este buli volt, a lányaim sikeres vizsgaidőszakját ünnepeltük meg. Rengeteget dolgoztak, és rengeteg feszültséget viseltek el közben, le a kalappal előttük, igazi Y generációs csajok, ma hallottam először erről a kategorizálásról, hát, rájuk minden kétséget kizáróan illik. Engem nagyon sok minden inspirál a dolgaikból, miközben van pár fehér folt is, ahol szinte se kép, se hang a közös értés szintje. Viszont tudom, hogy az utóbbi abból fakad, hogy az ő életükben most egy teljesen más szakasz zajlik, mint az enyémben, így aztán nem szabad meglepődnöm az ebből fakadó különbözőségeken sem.

2015. június 21 (91. nap)

Just another tough day in paradise.

Szenzációs! Ez a pár szó, amelyet egy férfi pólójára írva láttam, sokat elmond az életről. Körülbelül minden reggel így kéne kilépni az ajtón, vagy inkább este hazatérni. Nehéz magyarra fordítani, így lehetne talán: Csak egy újabb húzós nap a paradicsomban. Igen, vannak húzós napjaink, illetve a legtöbb napunk az, ám hol zajlik mindez? Hol? Hát abban a folyamatban, amelyben szépen lassan beérik minden létező emberi erőfeszítés, minden létező törekvés letisztul, arányosodik, kiegyensúlyozódik, abban a fejlődésben, amelyben nagyon sok szenvedést kell elviselnünk, és nagyon sokszor elhagyatva érezzük magunkat, de a szívünk mélyén tudjuk mégis, hogy szenvedéseink nem hiábavalóak, mert minden beépül valamibe, minden a kibontakozás részévé válik, minden tanulságokhoz vezet, és minden elindít valakit egy új úton. Vagyis minden alakít, formál, érlel, nevel, tanít, üzen.

2015. június 20. (90. nap)

Ma ismét meglett a Kopasz, és végre olyan idővel küzdöttem le az 5,7 km-es 400 m szintemelkedésű kaptatót, hogy azt már le merem írni. 40,5 perc kellett hozzá. Ez még mindig kb. 4 perccel marad el a valaha volt legjobb időmtől, viszont már nem olyan drámaian gyenge, mint az előző két alkalom során volt, főleg ha figyelembe vesszük, hogy még mindig szezon elejénél tartok. Örömömben megmutatom a hegymenet run-tasztikus képét, lehet benne gyönyörködni :-)! Egyébként se volt rossz a túra, ezúttal időnyerés végett a 38-as utat választottam, amely egy útban kb. 10 km-rel rövidebb a tiszaeszlárinál, viszont sokkal forgalmasabb, vagyis nem fogok gyakran erre menni. Íme a teljes statisztika:

• bruttó táv: 92 km
• nettó táv (városhatártól-városhatárig): 87 km
• bruttó idő (háztól-házig): 5 óra 45 perc
• (városhatáron kívül kerékpáron töltött) nettó idő: 4:25 perc

Ez azt jelenti, hogy négy perccel csúsztam ki a 3 perces km-ekből, hajszálra ugyanannyival, mint május 10-én.

2015. június 19. (89. nap)

Zoli ma hozta el az olcsó sátrat, mert tegnap nem ért rá. Összehajtogatva nagyon cuki, kibontani viszont egyelőre nincs időm. Július első hétvégéjén egy napos kerékpáros Mátra kerülést tervezünk Mátraszentimréről indulva és oda is térve vissza. Elég jó kihívásnak ígérkezik, főleg azért, mert reggel kell gurulni és este mászni, illetve napközben is folyamatosan, mert a Mátra alja azért még nem a nagy magyar Alföld. Jártam már arra, nincs sok sík szakasza az útnak, viszont minden és folyamatosan gyönyörű.

2015. június 18. (88. nap)

Nem könnyű mindent jól csinálni, sőt lehetetlen, legalábbis nekem nem megy. Várom Zolit, talán eljön, vett nekem egy sátrat kb. 14 euróért, dupla falú, kétszemélyes, hát, nem tudom, gyanúsan olcsó, de kockázat nélkül nincs győzelem. Aki soha nem vesz lottót, az csak magát okolhatja, ha egy fillért se nyer, aki viszont vesz, az már másokat is, a lottó számok kihúzóját például mindenképpen... Na, ebből nem derült ki, hogy mért jó üzlet olcsó sátrat vásárolni, de egy kicsit azért érződik rajta, remélem.

2015. június 17. (87. nap)

Ez a mai egy majdnem tökéletes nap volt, az a fajta, amelyiktől az ember könnyen elszáll, ha nem vigyázz eléggé (illetve egy kicsit még akkor is, ha vigyázz). A lábam is gyógyul, elkezdtem tornázni picit, naponta háromszor csinálok pár guggolást, egyelőre ennyi, de lesz majd több is. Nagyon rejtélyes ez a betegség, nem tudom, mitől lett, és nem tudom azt sem, hogy most mitől van múlóban. Az alázat a magyarázata tényleg? Hát, ezen még sokat fogok gondolkodni...

2015. június 16. (86. nap)

A kutyafáját, már megint elfáradtam! Nem olyan könnyű talpon maradni a sok kihívás közt! Na, nem baj, előbb-utóbb majd sikerülni fog, mert nem lesz más választásom :-)! Ha meggyógyul a lábam, muszáj lesz futni, és ez az állapot bármikor bekövetkezhet! A júliusi 10 napos kerékpár túra után mindenképpen belevágok, más kimenetelt egyszerűen elképzelni se tudok. Váltani kell több fronton is, és ez lesz az egyik váltás. Talán nem a legfontosabb, de semmiképpen sem elhanyagolható...

2015. június 15. (85. nap)

Tegnap hirtelen felindulásból "felszaladtam" a Kopaszra megint. A 33 fokos levegő, a 40 fokos beton és az élénk délnyugati szélben nem is volt kis vállalkozás, de azért legyűrtem a távot. Igaz, a bruttó időm 8 óra 20 perc körül alakult (sokat ettem és főleg ittam közben), és a hegyi szakaszt még a múltkorinál is gyengébb idő alatt tettem meg. Az viszont bizakodásra ad okot, hogy a síkon azért 20 feletti nettót mentem a szél ellenére is. A lábam nagyon jó most, bárcsak megmaradna ez a tendencia, és akkor hamarosan elkezdhetnék futni is. Az útvonalat az új, run-tasztikus alkalmazásomból áttöltött térkép mutatja be...

2015. június 14. (84. nap)

Tegnap nagyon jól volt a lábam, a ciszta is kisebb lett. Betudható ez talán annak is, hogy keveset ültem, lehet, hogy furcsán hangzik, de az az érzésem, hogy a térdemet az ülés viseli meg a legjobban, valami akkor húzódik, egy olyan alkotórész, amelyiknek nem kéne húzódnia. Ha a Jóisten visszaadná, a lábam egészségét, sokat futnék az ő dicsőségére. Lehet, hogy ez így egy kicsit bizzarnak hat, de nem tudom jobban megfogalmazni. Spirituális értelemben bizonyára nem 100%-ig korrekt, de én sem vagyok az, és ha már megszületett bennem ez a gondolat, vágy, akkor mért ne írhatnám le...

2015. június 13. (83. nap)

Sokat írok, és keveset sportolok... Ha meggyógyulna a lábam, talán megfordulna az arány. Kezdem úgy érezni, hogy mindenkinek az lenne a jobb.

2015. június 12. (82. nap)

Szóval az a tudatosság... Hogy minden valamiért van, és minden üzen valamit. Nem kéne ezt elfelejteni, illetve mindig ezzel a tudattal kéne jelen lennünk a saját életünkben. Mert ahhoz túl rövid a nekünk rendelt idő, hogy napjaink túlnyomó részét kábultan töltsük el.

Remélem, hogy meg fog gyógyulni a lábam, és tudok majd futni. Jól mozog, nem merev, nem fáj, de a ciszta még mindig ott van. Néha egyáltalán nem érzem, máskor visszajön, és azonnal kitapintható. Most jön négy nehéz hét (talán lesz benne egy kerékpáros hétvége), utána pedig megyek Ausztriába bicajjal a keresztfiam társaságában. Július vége az utolsó dátum, amikor még elkezdhetek futni a projektem megvalósításáért, mert ha akkor sem csapok bele a lecsóba, biztos nem tudok felkészülni. Eléggé úgy érzem, hogy főleg rajtam múlik a gyógyulás. Kell egy nagy váltás, egy új szemlélet, melynek jótékony hatásai mindenütt jelentkezhetnek majd...

2015. június 11. (81. nap)

Késő van, nagyon elfáradtam... Jó éjszakát!

2015. június 10. (80. nap)

Hali! Hogy jó vagyok-e, azt nem tudom, de a lábam javult az elmúlt napokban, és látványos kudarcot én sem produkáltam. Azt hiszem, a júliusi kerékpártúráig jegelni fogom a futás kérdést, de utána újból előveszem majd. (Egyelőre úgy érzem, hogy a kerékpározás inkább használ, mint árt a térdemnek.) Ha addigra teljesen meggyógyul a lábam, az jó, ha nem, akkor valószínűleg orvost is fogok keresni, viszont bízom azért egy kicsit, hogy az utóbbira mégsem fogok rászorulni...

2015. június 9. (79. nap)

Ma már jobb napom volt, bár azért ez sem volt százas. Nem sültem bele semmibe, de még van hová fejlődnöm, és a lábamnak is gyógyulni. Holnap újrakezdjük!

2015. június 8. (78. nap)

A mai nap elég zaklatottan telt, és akkor még finoman fogalmaztam. Volt benne minden, kivéve a könnyű és gondtalan ringatózást. Bukarestben vagyok, és holnaptól kezdetét veszi egy elég zsúfolt három és fél napos munkavégzés. Remélem, hogy a mai teljesítményemnél többet fogok nyújtani. Nem azért mondom ezt, mert ma nem csináltam meg valami fontosat, hanem azért, mert ennél azért normálisabban is el lehetett volna jutni legalább ugyanide. Na, mindegy...

2015. június 7. (77. nap)

Szép, mesebeli számhoz érkezett a napszámláló, és szép volt a hétvégi kerékpározás is Kékedre, pénteken oda, vasárnap pedig vissza Nyíregyházára. Az alábbi térkép az odautat ábrázolja, ez 125 km volt, és a megállókkal együtt 9 és 1/4 óra alatt teljesítettem, míg a 122 km-es (városhatártól mért) nettó távra hajszál pontosan 7 óra nettó (nyeregben töltött) idő adódott. Mindez nem valami nagy dicsőség, de ha hozzávesszük, hogy a táv jó részét kisebb-nagyobb ellenszélben kellett megtenni (főleg a Bodrog völgyében ért kellemetlenül az erős északkeleti szél), és azt is, hogy még eléggé a szezon elején vagyok (hiszen ez még csak a második 100 km feletti nap volt a jó másfél éves kihagyás után), akkor nincs ok az elkeseredésre. Ha meg az ember a tájban is gyönyörködik a kerékpározás közben, akkor legfeljebb a gyönyörűségtől fakadhat sírva, hiszen meghatódva kellett szembesülnöm azzal a számomra eddig még ismeretlen ténnyel, hogy a Pálháza-Kéked közti útszakasz hazánk egyik legszebb útvonala. A lábamnak kifejezetten jót tett az erőkifejtés, főleg a visszaút, de sajnos a ciszta még mindig ott van a belső térdhajlatomban. Vagyis a kerékpározás menni fog, de a futás még mindig várat magára. Nem ez életem egyetlen bizonytalansága, eléggé megkínoz pár dolog, de azt hiszem, hogy így van rendjén, hiszen az ember a kellemes körülményekbe képes annyira belesüppedni, hogy utána teljesen megfelejtkezik magáról. Remélem, hogy tudok majd futni is, de egyelőre a kerékpározásnak is nagyon örülök, a többi pedig a Jóisten kezében van.

2015. június 6. (76. nap)

Kerékpáros szintemelkedési törvény:

Minden emelkedő legyőzhető, minden meredély megmászható, csak elegendő alázat és türelem kell hozzá, és elegendő tisztelettel kell viseltetni a kihívást jelentő heggyel szemben.

2015. június 5. (75. nap)

Egoromboló kerékpáros széltörvény:

A hátszél segítségét ugyanúgy meg lehet érezni, mint az ellenszél visszatartó erejét, ám nagyon nehéz beismerni, hogy teljesítményünk egy részét nem mi küzdjük ki, hanem ajándékba kapjuk.

2015. június 4. (74. nap)

Holnap megyek bicajozni fel a Zemplénbe, Kékedre, már nagyon várom. Lehet, hogy fújni fog a szél, de nem baj. Vasárnap jövök vissza, és nem lesz nálam számcsi, vagyis két nap ki fog maradni a naplóból. Remélem, hogy a bicajozás gyógyítani fogja a lábamat, és hamarosan futni is képes leszek.

2015. június 3. (73. nap)

A szellemi dolgokkal való foglalkozás nem a legizgalmasabb tevékenység. Sokkal izgalmasabb anyagi dolgokkal foglalkozni, ám úgy, hogy közben azok szellemivé váljanak.

2015. június 2. (72. nap)

Szolgálni valakit, aki bennünk él. Nevezhetjük Istennek, de mondhatjuk rá azt is, hogy lélek. Hívhatjuk önmagunk legtisztább, legszemélyesebb belső valóságának, de fogalmazhatunk úgy is, hogy ő az örök gyermek, aki megszületett velünk, és azóta vár arra, hogy kibontakozhasson bennünk. Az elnevezés mindegy, hiszen ott belül már minden egy és ugyanaz. Személyes lényünk és az élő mindenség ott bent összeér, tökéletesen összeolvad, eggyé válik, még akkor is, ha ezt a találkozást sokan (például a vallásos emberek) nem merik megérteni. Teljesen mindegy, hogy milyen szavakkal beszélünk róla, a szóhasználat nem számít, a lényeg az, hogy felelősséggel tartozunk érte...

2015. június 1. (71. nap)

Jó lesz a lábam, csak még mindig kell hozzá egy kis figyelem és egy kis alázat. Mert nem az a dolgom, hogy megszervezzek egy raktárat, hanem az, hogy adjam magam minden helyzetben úgy, ahogyan azt az a helyzet a leginkább megkívánja. Visszafogottan, lazán, puhán, de éber tudatossággal és belül ugrásra készen. Szép hónap lesz a június, a napok szinkronba kerültek az én időszámításommal, a hónap utolsó napján pedig pont a századik bejegyzést fogom leírni.