2016. február 11. (326. nap)

Halihó! Tegnap megvolt a 12 kilométer kicsivel több, mint egy óra alatt, vagyis lehet pezsgőzni :-)! (Zoli barátommal még novemberben megegyeztünk arról, hogy az első legalább egy órás futásomat pezsgővel fogjuk ünnepelni.) Semmi bajom nem lett tőle, sőt ma gyakorlatilag minden sikerült (eddig), és jó hírek tömkelegei is értek. Reggel egyébként végiggondoltam a folytatást, és úgy néz ki, hogy jól néz ki, vagyis a jövő keddi elutazásomig még két ilyen futás lesz, aztán pár 15 km körüli, hogy a márciusi Balaton kerülésen, amelyet idén még csapatban fogok teljesíteni, ne égjek le. Idén viszont ez a verseny nem a végcélt szolgáltatja, csak dobbantó a folytatáshoz. Áprilisban szeretnék futni egy félmaratont, nyáron és az ősz elején pedig legalább két-három maratont, mert érzem, hogy szoknom kell a hosszabb távokat, hogy utána jöhessen a felkészülés második szakasza egyre emelkedő futás adagokkal, a csúcsperiódusban heti 120 km feletti összes megtett távval. Lelkileg, mentálisan most minden passzol, tisztában vagyok azzal, hogy milyen változásokra fog rákényszeríteni ez a helyzet, életmód, összeszedettség, tudatosság, tekintetében például, de azt is tudom, hogy még ezeknél is lesznek nagyobb kihívások, a görcsök, a félelmek elkerülése, a belső futásra való ráhangolódás, az akarat kisimítása, az odaadás ébrentartása és a hit megőrzése, hogy mindez nem hiába van, és nem is csak magamért. Aki érti egy kicsit, hogy ez az egész miről szól, az szurkoljon, és én is szurkolok neki, azoknak a dolgainak a sikeréért, amelyek neki fontosak.