(Ez a nap a híres mozdonyról kapta a számát.) Jól sikerült a tokaji futókirándulás kedden, érezhetően erősödött a lábam a másfél héttel korábbi alkalomhoz képest, és ez az időeredményben is tükröződött, hosszabb és több emelkedőt tartalmazó távot tettünk meg majdnem ugyanannyi idő alatt, mint először. Visszafelé már élveztem a köveken való ugrálást is, ami az elsőre nem nyerte el a tetszésemet. Ma, két nappal később, egy 10 km-es lazítást iktattam be a szombati hosszabbra tervezett margitszigeti edzés előtt, és az is igazán jól sikerült.
Megyeget ez a futás, ami kicsit nehezebb az az időbeosztás, illetve az egyéb egyensúlyok megtartása. A "Kussolsz, nem sírsz, csinálod!" nagyon helyénvaló, de egyelőre inkább szól a feszítettebb napok egyéb vonatkozásairól és az összeszedettségről, mint magáról a futásról. Futni nem lehet nagyon és tartósan szenvedve, viszont a többi dolgomban vannak holtpontok, amelyeken túl kell jutni. Különösen az zavar, amikor - legalábbis látszólag - a semmivel telik az idő, mert nem vagyok képes eléggé összekapni magam. Tudom, hogy vannak határok, és tudom, hogy a kényszeres tevékenységi láz sem megoldás, de engem az utóbbi azért kevésbé visel meg, mint amikor egy este azt sem tudom megmondani, hogy történt-e egyáltalán valami reggel óta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése