2015. május 6. (45. nap)

Ma is durva napom volt, de lassan kezdem élvezni a durva napokat is. Talán kicsit jobb a térdem, mától máshogy fogom borogatni, mint eddig, viszont azt, amit két nappal ezelőtt írtam, még most is komolyan gondolom. Még mindig azt hiszem, hogy e betegség fiziológiai tényezőinél fontosabbak annak lelki okai, vagyis a gyógyulás is azon múlik, hogy meg tudom-e találni magamban azokat a pontokat, ahol lelkileg, mentálisan vagyok sérült. Vannak olyan barátaim, akik ezt hallva összekaparnák magukat, mondván, hogy egy férfi ember saját lelkivilágának vizslatásánál sokkal értelmesebb tevékenységeket is végezhet, és ebben igazuk is lenne, ha a lelkivilág vizslatása és az összes többi tevékenység végzése között bármiféle ellentmondás lenne. A helyzet azonban az, hogy ilyen ellentmondás - minden ellenkező híreszteléssel szemben - egyáltalán nem létezik, az ember éppen köteles tevékenységeinek végzése közben ismeri meg leginkább önmagát. Persze ebbe azért belefér, hogy néha kicsit félrevonul valaki, de a rejtvényeket nem az elvonulás oldja meg, hanem az, ha valaki szépen elvállal mindent, ami jön. Ha munka jön, akkor a munkát, ha pihenés jön, akkor a pihenést, ha öröm jön, akkor az örömöt, ha bánat jön, akkor a bánatot, ha betegség jön, akkor a betegséget, ha egészség jön, akkor az egészséget. És ha a futás jön, akkor a futást, ha pedig a futástól való megtartóztatás jön, akkor a futástól való megtartóztatást.