2017. február 1. (680. nap)

Nem tudom, feltűnt-e, de nagyon régóta nem írtam ebbe a blogba, és ami a nagyobb baj, hogy az elmúlt egy hónapban szinte semmit se futottam. Kezdődött azzal, hogy a decembert valószínűleg egy kicsit túl toltam, mert egy hetet kapásból ki kellett hagynom egy tisztességes lábfájás miatt, de - sajnos - utána se találtam rá a futó énemre. Meleg, párás idő volt Brazíliában, tettem pár kísérletet, de mindegyik elvetélt lényegében.Nehezen gyógyult a lábam, és még most sincs igazán rendben. Tegnap, vagyis közvetlenül a hazaérkezésemet követő napon már futottam egy tízest az edzőteremben, de a mairól inkább lemondtam megint, mert nem voltam biztos abban, hogy nem tennék-e vele nagyobb kárt, mint amekkora hasznot. Holnap szeretnék ismét menni, de a legjobb esetben sem fogok sokkal többet futni a tegnapinál, vagyis egyelőre meg sem közelítem azt a teljesítmény tartományt, ahol lennem kéne. Magyarul, nem tudom, mi lesz, a csoda még segíthetne, de egyre inkább azt érzem, hogy valóban arra lenne szükség. Az okokat, hogy mért alakult így, lehetne elemezni (van már pár ötletem), meg is fogom tenni, ha majd nem lesz más dolgom, de most még nem érek rá. Az utazásom egyébként nagyon jól sikerült, lett belőle, illetve még mindig készül többek közt egy blog, mely elérhető a fenti menün is a "Túl az óperencián" pont alatt. Olyan sok élmény, benyomás, hatás ért, hogy azt elmondani se lehet, és nagyon szép szintéziseket is hozott magával az ott eltöltött idő, vagyis a futáson kívül minden pozitív volt, viszont az utóbbi megakadt tényleg, és lehet, hogy ez végzetes lesz az idei Balaton futásra nézve is. Nehéz napok jönnek ilyen szempontból, de nem baj, meg kell találni a futás helyét az életemben ismét, és lehet, hogy az a hely nem pont ott lesz, ahol eddig gondoltam. Vagy nem most. Vagy ki tudja? Egyszerre történik egy csomó minden, és meg kell jegyeznem, hogy olyan dolgok is, amelyek jelentősége nagyobb, mint a futóeredmények explicit alakulása. Van olyan területe az életemnek, ahol bizonyos kibontakozások bőven kitakarnák a futás jelentőségű dolgokat, és ez azért elég nagy szó, mert a Leonidasz naplóból, meg mindabból, amit eddig csináltam, azért lejött, gondolom, mindenkinek, hogy a futás nálam nem csak egy kis apró-cseprő hobbi. Nem, nem az, de nem is a minden önmagában, és főleg nem egy minden mást beárnyékoló cél, hiszen ha az lenne, akkor teljesen kifordítana magamból, amibe egyrészt belerokkannék, másrészt abból senki se profitálna. A futás addig jó, ameddig beleilleszkedik az ember önfejlődési folyamatába, de ha elkezd abból kilógni, akkor már nem üdvös. Nem akarom megideologizálni a kudarcomat, mert egyelőre nem is akarom kudarcnak felfogni azt, ahol vagyok. Rendet akarok az életemben, a megfelelő hierarchiát a különböző összetevők közt, folytatni, követni azt az utat, amelynek a futás mindig is része volt, és amíg a legminimálisabb esély is van rá, a része lesz. Hogy pontosan hogyan, mekkora súllyal, mekkora szereppel az kérdés, hogy soha sem lesz kis jelentőségű, elhanyagolható tényező, az egész biztos. Most ennyi tellett, talán ez is sok egy kicsit már, de nem baj. Ez lenne a 700-dik nap, ha nem számoltam volna el valahol, mert valójában kb 20 nap még hátravan addig. Majd egyszer megkeresem, hogy hol rontottam el, és végigjavítom...