Újra itthon. (Itthon? Hol?) Nagyon szép, nagyon sűrű, nagyon élménydús és elképesztően sok kérdést felvető 23 nap van mögöttem. Bejártunk mindent, amit csak lehetett, kerékpároztam közel 2000 kilométert, találkoztam egy csomó szeretetreméltó emberrel, gyönyörű helyeken jártam, leküzdöttem néhány holtpontot, többször aludtam sokat, sokszor ettem nagyot és rengeteget ittam, biztos, hogy több, mint 100 litert, és abból legalább 10 liter radler (citromos sör) volt, de valószínűbb, hogy 15. A nagy túra után a húgomnál pihenten ki magam, napokig élveztem a vendégszeretetét, nem túlzás, hogy egy új arcát ismertem meg ez alatt az idő alatt. Az élet olyan mélységeibe lelhettem bepillantást, amelyekbe eddig még soha. Együtt örülhettem a keresztfiammal, amikor a hegyhátszentjakabi étteremben kiderült, hogy felvették az egyetemre, (mellesleg megjegyzem, hogy a lányomat is felvették a mester képzésre), sokakkal együtt megcsodálhattam a szentendrei gyertyaúsztatást, a Dunán lebegő mécsesek százainak áramlását éjszaka, miközben a parton a vízizene szólt, és számtalan nagyon súlyos egzisztenciális problémáról hallottam innen-onnan-mindenhonnan. Olyan borzasztóan nehéz egy csomó embernek! (Többek között nekem is!) Mért kell ennek így lennie? Mért szenved annyi ember körülöttem mindenféle körülmények "lehetetlen" folyományaként? Mért nem lehet örülni tisztán annak, ami van? Mért vagyunk elégedetlenek? Mért kell blogot írni? Egyáltalán mi lesz ebből az egészből? Lesz valami? Én már mondtam az elején is, hogy sok a kérdés...
A lábam elég jól bírta, most éppen ciszta sincs, de a guggolás továbbra sem igazán megy. Lehet, hogy a héten megpróbálkozom a futással, de az is lehet, hogy várok még. Kicsit vissza kell térni onnan, ahol az elmúlt hetekben jártam. Illetve nem tudom, hogy vissza kell-e térni. Vettem egy nagyon szép narancssárga frízbit, elég olcsó volt, most már csak kéne valaki, akivel lehet majd játszani...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése