Vége van az első évnek, pont ma, és holnap kezdődik a második, melynek utolsó napja pont a 10. Balaton Szupermaraton első napjára fog esni. Ezek nem véletlen egybeesések, hanem a világban uralkodó tökéletes rend megnyilvánulásai :-)! E nevezetes évfordulópáros folytán írtam egy levelet néhány barátomnak, íme:
Egész pontosan tudom, hogy az az ember, aki most vagyok, nem képes körbefutni a Balatont, sőt még a mostani énemnél csak kicsit előrébb lévő sem lenne képes rá. Nem arra gondolok, hogy nincs meg a fizikai erőnlétem hozzá, mert nem az a része a legkritikusabb. Arra gondolok, hogy fejben és szívben nem vagyok ott, ahol egy év múlva majd lennem kell, nagyon távol állok attól a valakitől, aki méltóképpen odaállhatna a 10. Balatoni Szupermaraton startvonala mögé. Viszont gyötör a kíváncsiság, hogy képes vagyok-e egy év alatt azzá a lénnyé válni, aki már eséllyel indulhat. Rettenetesen szeretném megismerni ezt a folyamatot, illetve hogy van-e tényleg ez a folyamat, az a személyiség fejlődés, amely el tudna vezetni oda, össze tudna rakni engem egy ilyen kihívás teljesítésére, és ezért szeretném átadni magam teljesen a felkészülésnek. Azt hiszem, hogy egy ilyen út nem pusztán a sportról szól, hanem egy csomó minden másról is. Gátak, falak dőlhetnek le közben, olyan élmények érhetik közben a futót, amelyek valóban a szíve mélyéig felkavarhatják, tisztíthatják őt, és olyan tartalmak tárulhatnak fel számára, amelyek egész más relációkban is hasznosulhatnak. A futóblogom címlapján már egy éve ott van, hogy "Kussolsz, nem sírsz, csinálod!" Ezzel vágok neki az előttem lévő egy évnek. Aki valamennyire érti, hogy miről beszélek, attól kérem, hogy gondoljon rám egy kicsit, segítsen a felkészülésemben, megértő, szerető bizakodást öltve legyen a barátjával egy láthatatlan, jeltelen, de mégis mindennél valóságosabb összetartozásban.
Leonidas
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése