2016. március 27. (371. nap)

Tegnap vettem egy futódzsekit (hogy mennyiért, azt nem írom le, mert magam is meglepődtem rajta, megnéztem több boltban, és végül azt választottam, amelyik nem zacskó, hanem valódi szellőző anyag, mert az elkövetkezendő egy évben egy ilyen ruhadarabra nagyon nagy szükségem lesz, vagyis ezen nem akartam spórolni), majd kimentem a stadionba egy öröm futásra. Lazán, nyugodtan futottam végig, az utolsó másodpercéig rettenetesen élveztem, el se fáradtam egy cseppet se. Aztán ránéztem az órára, és kiderült, hogy miért. 5:50-es ezreket futottam, vagyis alig több, mint 10 km/h sebességet diktáltam magamnak, ilyen tempó mellett naná, hogy nem fárad el az ember. Ezen egy kicsit elgondolkodtam, mert elsőre maradt egy kis hiányérzetem, illetve az bántott, hogy ezt  szombat esti futást tulajdonképpen ellazsáltam. Viszont ma reggel már arra gondoltam, hogy talán pont ez lesz a jövő, és hozzá kell szoknom a kényelmesebb, lassúbb futásokhoz (amelyek egyébként - egy bizonyos idő után - fel fognak gyorsulni szép lassan maguktól is), mert mostantól nem az a módi, hogy szétfutom magam, és utána egy hétig lábadozom, hanem az, hogy minél többet fussak és minél gyakrabban. Szóval most már nem bánt annyira, hogy ez a tegnapi futás úgy alakult, ahogy, ma pihenő, de holnap szeretnék egy nagyot bóklászni Zolival a várostól északra eső réteken és csatornapartokon.